Esztergom a Pilis-hegység lábánál, a Visegrádi hegységtõl nyugatra, Komárom-Esztergom megye észak-keleti részén, a Duna folyó jobb partján, a Szlovákiához tartozó Párkány várossal szemben fekszik. A Dunakanyar legfelsõ városa. Ez a történet azért is izgalmas, mert Esztergom Magyarország egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkezõ városa települése, a katolikus egyháznak hazánkban „fõvárosa”, az evangélikus gyülekezet azonban csak a 20. században született meg. Talán összefüggés is van a két tény között?
Esztergom kezdettõl a Dunakanyar egyik jelentõs idegenforgalmi központja. A Duna, a dunántúli hegységek és az alföld találkozásánál fekszik. Bél Mátyás szerint nevét az Ister (Duna) és Garam folyótól kapta. Innen neve Istroganum, magyarul Esztergom, szlovákul Ostrihom, németül Gran a Garam folyóról. Egy leírás arról szól, hogy a középkori város a mai város alatt a földben nyugszik, s csupán régészeti feltárásokkal közelíthetõ meg. A régi Esztergom ugyanis a 150 éves török uralom alatt megsemmisült. A legújabb ásatások eredményeibõl tudjuk, hogy a Várhegy és környéke a jégkor végétõl (20 000 év) folyamatosan lakott hely. Kr. e. 350 körül a kelták telepedtek itt le. Az idõszámítás kezdete utáni évszázadban római légiók hódították meg a környéket, és Sola néven Pannonia provincia fontos városa lett. A népvándorlás korában hun, germán, avar és frank népekrõl tanúskodnak leletek. De a honfoglaló magyarok emlékei is fellelhetõk.
A 960-as évektõl kezdve Géza fejedelem ezt a települést választotta lakó- és uralkodási helyéül. Itt a Várhegyen a római castrum (vár) területén kiépített palotában született 975 táján fia, Vajk, a késõbbi István király. Géza építtette az elsõ templomot is a Várhegyen István vértanú tiszteletére. 1000-ben itt koronázták Istvánt királlyá. Ettõl kezdve épül ki igazán a vár, amely a tatárjárásig (1241) királyaink székhelye, nemcsak a magyar állam, hanem az egyház és egyben Esztergom vármegye központja is. Az esztergomi érsek 10 püspökség feje, állami funkciót is betöltve, koronázási joggal.
A tatárjárás után, bár a város lassan újjáépült, IV. Béla a palotát az érseknek adva, a királyság székhelyét Budára helyezte át. 1304-ben Vencel cseh király hadai foglalták el a várost, mely ezután többször is gazdát cserélt. 1327-ben a királyi városhoz csatolták, külvárosát, Kovácsit is. A következõ századokban a város a magyar kultúrának Buda mellett egyik fellegvára lett, gyakran fordultak meg itt királyi vendégek, tudósok és mûvészek. Bonfini, Mátyás történetírója Mátyás király építkezéseit emeli ki.
Külön fejezet lehetne Esztergommal kapcsolatban Bakócz (Erdõdi) Tamás (1442–1521) élete és munkája, aki X. Leo pápával szemben ellenjelölt volt, s egy apostoli nótárius ezt írta vele kapcsolatban: „Ha a magyar fõpap ül Szent Péter székébe, a magyar kérdés lesz a vatikáni politika tengelye.” Õ volt, mint tudjuk, aki a török kérdést komolyan véve hadjáratot akart indítani ellenük, ebbõl született a parasztforradalom az általa kinevezett Dózsa György vezetésével. Bakócz nevét õrzi az 1506–1511 között épült Bakócz-kápolna az esztergomi bazilikában.
A 16. században a város a török birodalom északnyugati határán fekvõ fontos végvár lett. A 17. század végén szabadult a török uralomból, a megfogyatkozott lakosú városban egyre többen ember telepedetttek le hazánkból és más országokból. Így jött létre a királyi város, a Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgymezõ.
A 19. század elején kezdõdött az új egyházi központ kiépülése a bazilika építésével. A 20. század csökkentette jelentõségét Trianonnal, a város határváros lett. Viszont emelkedett idegenforgalmi jelentõsége, s ez ma is folyik. Aki idejön, hosszú történelmi múlttal rendelkezõ, kultúrtörténeti hagyományokban, híres mûemlékekben, muzeális kincsekben gazdag nemzeti zarándokhellyel ismerkedhet meg. Ebben a városban él a kicsiny és egyik legfiatalabb evangélikus gyülekezetünk.