Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Üdvözlés, gyónás

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!

Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Hallgassuk meg a tízparancsolatot!

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.

Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatokról:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.

Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:

Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.

Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Gyülekezet: Vallom.

Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet? Gyülekezet: Bánom.

Lelkész: Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Gyülekezet: Megbocsátottam.

Lelkész:  Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?

Gyülekezet: Igyekezem.

Lelkész:Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Gyülekezet: Hiszem.

Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!

Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.

Kegyelemhirdetés, feloldozás

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki meghalt bűneinkért, hogy Istenhez vezessen minket. 1Pt 3,18  Áldásra emelt kézzel: Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Bevezető zsoltár

     Serkenj fel, Uram!

    Ébredj, és siess segítségünkre! Zsolt 44,24

Miért rejted el orcádat, miért feledkeztél meg

               nyomorúságunkról és ínségünkről?

Szóbeszéd tárgyává lettünk a népek között,

               fejüket csóválják miattunk a nemzetek.

Lelkünk a porba hanyatlott,

               testünk a földhöz tapadt.

Urunk, siess segítségünkre,

               válts meg minket irgalmadból! Zsolt 44,25–27  

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

     Serkenj fel, Uram!

    Ébredj, és siess segítségünkre! Zsolt 44,24  

Krisztus imádása (Kyrie)

Úr Jézus Krisztus, aki megtérésre hívsz minket, bűnösöket, Uram, irgalmazz!

Úr Jézus Krisztus, aki magadra vetted bűneink terhét, Krisztus, kegyelmezz!

Úr Jézus Krisztus, aki megnyitod országodat a bűnbánóknak, Uram, irgalmazz!

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten, aki megtérésre hívod népedet! Kérünk, tedd hallóvá fülünket, és nyisd meg szívünket igéd befogadására, hogy ítéletünkre ne forduljon mindaz, amit megmentésünkre tettél, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet Hatvanadvasárnap prófétai igéjét Ézsaiás könyvének 55. fejezetéből, a 6. verstől:

6Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! 7Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. 8Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. 9Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. 10Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.  Ézs 55,6–11

Hatvanadvasárnap evangéliuma megírva található a Lukács írása szerinti evangélium 8. fejezetében, a 4. verstől:

4Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: 5"Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. 8Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" 9Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10Ő ezt mondta: "Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. 14Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. 15Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal." Lk 8,4–15

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a  mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének Igehirdetés Textus: ApCsel 26,1.22–32

1Agrippa erre így szólt Pálhoz: "Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére." Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott:

22Mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: 23a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak." 24Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Festus hangosan így kiáltott: "Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz." 25Pál azonban így válaszolt: "Nem vagyok bolond, nagyra becsült Festus, hanem igaz és józan beszédet szólok. 26Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. 27Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel." 28Agrippa így szólt Pálhoz: "Majdnem ráveszel engem is, hogy kereszténnyé legyek!" 29Pál pedig így válaszolt: "Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül." 30Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. 31Távozóban így beszélgettek egymás között: "Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember." 32Agrippa pedig ezt mondta Festus-nak: "Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz."  ApCsel 26,1.22–22

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

»A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.« – ez az az evangélium, aminek hirdetése miatt a zsidók Jeruzsálemben meg akarták lincselni Pál apostolt. A rendőrség szerepét is betöltő római helyőrség katonái azonban időben közbeléptek, és kimentették a kezeik közül, és őrizetbe vették. A római hatóságok vallási vitákba csak akkor avatkoztak, ha odáig fajult, hogy emberélet forgott kockán. Ilyenkor a veszélyeztetett személyt – jelen esetben Pált – a katonák kiragadták a tömegből, de nem tartóztatták le, hanem csak bevitték az Antónia erődbe, hogy miután az utcán lecsillapodtak a kedélyek, szabadon engedjék. Pállal is ezt tették volna, de – mint az előző részekben olvassuk – a zsidók felfogadtak egy Tertullus nevű ügyvédet, aki vádat emelt Pál ellen. Eközben – mint Pál tudomására jutott, negyven megölésére fogadalmat tett orgyilkos is lesben állt, hogy amikor kihallgatásra viszik, az utcán lecsapjanak rá és megöljék. Pál ennek megakadályozására nem talált más lehetőséget, minthogy éljen a minden római polgárt megillető joggal, és kérje, hogy az ellene tett följelentés miatti tárgyalást a császár bírósága folytassa le, Rómában. Ügye ezzel kikerült a helyi hatóságok kezéből. A helyi hatóságnak nem maradt más feladata, minthogy Pált a lehető legrövidebb úton Rómába szállítsa. Mivel az őrizetéért felelős ezredes is értesült a merénylet tervéről, Pált megerősített katonai kísérettel vitték át Jeruzsálemből a Földközi-tengeri kikötővárosba, Caesareába, hogy ott feltegyék egy Rómába induló hajóra. Közben azonban a Heródes örökébe lépett I. Agrippa utóda, II. Agrippa király feleségével, Berenikével a kikötővárosba érkezett, és puszta kíváncsiságból szerette volna Pált meghallgatni, mivel már sokat hallott róla. Ezt a kérést a helytartó, Festus, nem lett volna köteles teljesíteni, de mivel baráti viszonyban volt Agrippával, lehetővé tette a kihallgatást. Hogy Pál kifejthesse előttük tanítását, Festus engedélyt adott neki, hogy mintegy önmaga ügyvédjeként, védőbeszédet mondjon.

        Pál, aki maga is tudta, hogy ez nem egy valódi tárgyalás, és itt ügyében semmilyen döntés nem születhet, védőbeszéd címén az evangéliumot kezdte hirdetni, azzal a reménnyel, hogy a Galilea fölött a császár bábjaként uralkodó Agrippa királyt és feleségét talán megnyerheti Krisztus ügyének. Ezért – a felolvasott részt megelőző – kötelező tiszteletkörök, és saját addigi pályafutásának ismertetése után, rögtön a lényegre tért: »A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.« – ez a summája annak az evangéliumnak, aminek hirdetése miatt a zsidók az életére törnek, mivel szerintük ez istenkáromlás, valamint Mózes törvényének és a próféták tanításának megcsúfolása.

        Pál ennek a vádnak a hamis voltáról igyekszik meggyőzni Agrippát és Berenikét. Ezért hangsúlyozza, hogy ő soha, semmit nem mond azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek. »A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak« – ez megtalálható Mózes könyveiben, és megtalálható a próféták írásaiban. Tehát nincs ellentétben azoknak a zsidóknak a vallásával, akiknek – az egyébként nem zsidó származású – Agrippa az uralkodója. Pál tudja, hogyha akár Agrippa, akár Bereniké, vagy esetleg mindkettőjük keresztény hitre térne, az Galileában óriási lehetőségeket nyitna a keresztény misszió számára.

        Pál terve azonban nem sikerül. Agrippa csak »majdnem« lesz hívővé. Nem azért, mert Pál rosszul prédikál, hanem mert Isten terve más.  A missziónak Isten terve szerint nem Galileában, hanem Palesztinán kívül, a pogányok között kell folytatódnia. Ezt persze Pál is tudja, többek között ezért is akar Rómába menni, de mégsem tudja kihagyni a tálcán kínálkozó lehetőséget. Arra gondol, hogyha Isten nem akarná, ez a lehetőség nem nyílna meg előtte.

        Pál a hatóság költségén létrejött római útjában is hasonló lehetőséget lát: hátha sikerül a császár elé állnia, és hátha sikerül a császárt az evangélium ügyének megnyernie. Persze mi már tudjuk, Pál római útja egészen másként fog végződni. Először évekig laza házi-őrizetben kell majd várakoznia, hogy ügyét a császári bíróság megvizsgálja. Eközben szinte akadálytalanul végezheti egyházszervező munkáját. Majd – mint ez várható volt – a zsidók által tett feljelentés ügyében a bíróság tárgyalás nélkül ejti a vádat, és Pál szabadlábra kerül. De a császár elé sem ekkor, se később nem állhat. Viszont Az apostolok cselekedeteiről írt könyv tanúsága szerint Pál munkásságának eredményeként válnak ki a zsinagógából a Rómában élő keresztények, hogy létrehozzák az önálló római gyülekezetet. Végül pedig – a hagyomány szerint – Pál is áldozatul esik Rómának a Néró parancsára történt felgyújtását követő véres keresztényüldözésnek. Római polgárt megillető – kínvallatástól mentes – eljárás nyomán ítélik el, és római polgárhoz méltó módon végzik ki: lefejezik.

        Pál tehát a misszióra kínálkozó minden lehetőséget megragad. Előre nem gondolkodik azon, hogy ez miként illeszkedik Isten tervébe. Erre csak utólag gondol, ha kudarcot vallott. Így tett már akkor is, amikor korábban Athénban járt, és az Areopágoszon prédikált. Ott is megragadta a lehetőséget a misszióra, bár nem járt sikerrel. Amikor a halottak feltámadásáról kezdett beszélni, a mintegy háromszáz éve, Nagy Sándor óta uralkodó szellemi irányzat, a hellenizmus hatása alatt álló görögök egyszerűen kinevették. Ugyanazt mondták neki, mint a szintén hellenista gondolkodású Agrippa király: »Bolond vagy te, Pál!«

        Pál ezekből a keserű tapasztalatot jelentő kudarcaiból tanulta meg, hogy az evangéliumot elfogadni a pogányoknak sem egyszerű. Ők ugyan nem a szenvedő Messiáson botránkoznak, mint a Mózes törvényét tisztelő zsidók, hanem a pogányok számára a halottak feltámadásáról, és így a Krisztus feltámadásáról szóló beszéd jelent bolondságot.

        Pál ezeknek a keserű tapasztalatoknak a hatására írja le az első Korinthusi levél második fejezetében, hogy »A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.«

        De Pál szerint a Mózes törvényét tisztelő zsidók is hasonló okból nem képesek felismerni, hogy már Mózes és a próféták is erről az evangéliumról tanúskodnak: »A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.« Mert a zsidók sem lelki emberként, lelki módon közelednek a törvényhez, hanem testi emberként, a törvény betűjét nézik, miközben a törvény lelki értelme rejtve marad előlük. »Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki« – írja Pál Róma 7,14-ben.

        Pál keserű tapasztalata tehát, hogy a nem lelki ember – legyen akár zsidó, akár pogány – képtelen eljutni az evangéliumban való hitre. Ezért írja 1Kor 1,23-ban: »Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak pedig bolondság.« Majd rögtön hozzáteszi: »De maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.«

        És bár az első Korinthusi levél időbenjóval megelőzi Pál Agrippa előtti kihallgatását,  Pálnak már akkor is voltak tapasztalatai arról, hogy általában kik azok, akiknél – a mai evangélium képénél maradva – jó földbe hullik az Isten igéjének magvetése, és kik azok, akik általában terméketlen talajnak bizonyulnak. Ezért írja Pál az első Korinthusi levél imént idézett részének folytatásában: »Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: "Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék."«

        Pál tudja, hogy az Isten elhívása nyomán a Szentlélek teremti az igazi lelki embereket, akik befogadják az evangéliumot, és az gyümölcsöt is terem az életükben. Lelki emberré senki sem válhat a maga elhatározásából. Ezért senkinek sincs lehetősége Isten előtt  a dicsekvésre. A lelki ember is csak az Úrral dicsekedhet, aki Lelke által testi emberből lelki emberré szülte őt újjá.

        Ahogyan senkinek sem jutna eszébe, hogy testi születésével úgy dicsekedjék, mint a maga teljesítményével, úgy lelki emberré való újjászületésével sem dicsekedhet senki. Csak Istent dicsőítheti, aki az újjászületés művét véghezvitte rajta és benne, Szentlelke által.

        A Szentlélek azonban – miként Luther veti szemére a kép- és szoborrombolóknak – , nem fát vág és nem követ zúz, hanem az ember szívében töri össze és zúzza szét a bálványokat. Azokat a bálványokat, amelyek az evangélium befogadásában akadályozzák őket.

        Pál keserű tapasztalata, hogy a törvénytisztelő zsidóság – mivel nem lelki módon értelmezi a törvényt – , magából a törvényből csinált magának bálványt. Bár a pogányokat lenézték és megvetették, mivel bálványimádók voltak, anélkül hogy észrevették volna, ők maguk is a bálványimádás bűnébe estek, amikor a törvényt testi módon, betűje és nem szelleme szerint értelmezték. Luther egyik prédikációjában ezt mondja: »A törvény nemcsak azt kívánja tőlünk, hogy külsőleg tisztességes és erkölcsös életet éljünk, és az általa előírt cselekedeteket véghezvigyük, hanem valódi, készséges és tökéletes külső és belső engedelmességet is követel, ami szerint Istent teljes szívünkből kell szeretnünk, felebarátainkat pedig mint önmagunkat. Ennek alapján az emberek nagy többségének, ha ésszerűen gondolkodik, be kell ismernie, hogy erre bizony sosem törekedett teljes komolysággal, és még kevésbé cselekedte, sőt – miként a tapasztalat mutatja – igen gyakran ennek az ellenkezőjét művelte. Azok fölött, akik ezt belátják, a törvény rögtön kimondja az ítéletet: „Átkozott, aki cselekedeteivel a törvény minden igéjét be nem teljesíti!” A törvény betű szerinti külső értelmezése persze képmutató, elbizakodott, kevély »szenteket« nemz, akik számos nagy bűnüket nem érzik bűnnek, és nem is vesznek róluk tudomást.« (Eddig az idézet.) A törvényt betű szerint értő, képmutató, elbizakodott – idézőjelben – »szentek« azok, akik anélkül, hogy tudnának róla, bálványként tisztelik a törvényt. Más szóval Isten fölé helyezik a törvényt. Nem az érdekli őket, hogy mit mond Isten, hanem hogy mit mond a törvény betűje. És mivel a törvény betűjének maximálisan igyekeznek eleget tenni, feljogosítva érzik magukat, hogy a törvény betűit mások fejére olvasva, ítélkezzenek felettük. Az ilyen képmutató – idézőjelben – »szentek” azok, akik az evangéliumot hallani sem bírják, nemhogy befogadni.

            Pál a maga idejében a zsidóság soraiban találkozott ilyenekkel, de Luther már a keresztények soraiban látta azokat, akik az Isten törvényét testi módon, betű szerint értelmezve, bálványt csináltak maguknak a törvényből. És ne gondoljuk, hogy ez a veszély bennünket már nem fenyeget. Mindannyian ki vagyunk téve ennek a kísértésnek. Minél jobban tiszteljük az Isten törvényét, annál jobban.

        Luther azonban így folytatja az idézett prédikációban: »De én most nem róluk szólok, hanem azokról, akik a törvénynek nem a betűjét, hanem a szellemét nézik.  Nekik ilyen következtetésre kell jutniuk: „Jaj, neked! Te nem a császár ellen vagy valamelyik király ellen vétkeztél, nem is az ország kormányzója ellen, hanem a felséges örökkévaló Isten ellen! Az ő igéjét és parancsát nemcsak megvetetted, hanem egész életedben gonoszul és szánt szándékkal ellene cselekedtél. Ezért ő nemcsak ideiglenes büntetést ró ki rád, hanem a pokol fenekén örökkön örökké fog büntetni.” Ily módon a törvény minden embert foglyul ejt, azaz megijeszt, megátkoz és elkárhoztat. Rettenetes és elviselhetetlen fogság ez, amiből senki ki nem szabadulhat. A kegyes és istenfélő szív mélyen átérzi ezt, miként több zsoltár is erről kesereg. A képmutató és durva, gonosz emberek tömegei is érezni fogják ezt egykor: ha nem ebben az életben, hogy kegyelmet nyerjenek és üdvösségre jussanak, akkor végórájukon, amikor örök gyalázat és kárhozat vár rájuk.« (Eddig az idézet.)

        Mindehhez hozzátehetjük, hogy akiket a Szentlélek elhagy, azok válnak olyan képmutató, durva, gonosz emberré, akikről Luther beszél. Ők csak haláluk óráján fogják tapasztalni, hogy a törvény, amit bálványukká tettek, bizony nem őket igazolja másokkal szemben, hanem őket ítéli el, és őket kárhoztatja.

        Ezért jaj nekünk is, ha a törvény kőtábláival mi mások kárhoztatásának eszközeként hadonászunk. Ha ezt tesszük, és idején észhez nem térünk, akkor ezek a kőtáblák halálunk óráján bizony ránk fognak lesújtani átkukkal, és bennünket fognak a kárhozatba taszítani.

        Akik viszont Isten Lelkének segítségével, lelki módon értik a törvényt, azok most, ebben az életükben fogják nap mint nap tapasztalni, hogy a törvény őket ítéli el. De nem azért, hogy kétségbe essenek, hanem hogy miután rádöbbentette őket, hogy megváltásra szoruló, kárhozatot érdemlő bűnösök, ezzel a felismeréssel Krisztushoz hajtsa őket! Mert ez a törvény igazi rendeltetése! Pál jól érti ezt, amikor a Római levélben azt mondja, hogy a törvény – ha lelki módon vizsgáljuk – a bűneink felismerését szolgálja, úgy hogy valóban bűnné teszi a bűnt az életünkben. Ami éget, mint a parázs! Amivel többé nem lehet együtt élni! Akik a Szentlélek segítségével ezt komolyan átérzik és átélik, azok válnak jó termőtalajjá az evangélium igéi számára. Mint a kiszáradt, szomjas föld, úgy szívják magukba az evangéliumot: Krisztusban van szabadulás a törvény által megelevenített bűn karmai közül! Számukra nem lesz botránkoztató beszéd a kereszt igéje, hogy »a Krisztusnak szenvednie kell«.

        Pál a maga idejében elsősorban a hellenizmus eszmevilágát elfogadó pogányok között találkozott azokkal, akik a Krisztus föltámadásáról és a halottak föltámadásáról szóló evangéliumot bolond beszédnek tartották. Ma – túlzás nélkül mondhatjuk – a bennünket körülvevő társadalom így gondolkodik. Bolond, aki komolyan gondolja akár Krisztus föltámadását, akár a holtak föltámadását. És az egyházhoz tartozók sem mentesek ettől a kísértéstől.

        Most nemcsak az úgynevezett liberális teológia művelőire gondolok, és nem is csak azokra, akik a múlt században az egzisztencialista filozófia nevében próbálták úgymond mítosztalanítani az evangéliumot, azt állítva, hogy a föltámadt Krisztus csak a húsvét utáni gyülekezet hitében létezett, mivel a hit – szerintük – kiemeli az embert a földi valóságból, és egzisztenciálisan szembesíti a transzcendenssel.

        Sokkal inkább arra gondolok most, amit Pál apostol 1Thessz 4,13-ban ír: »Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a pogányok, akiknek nincs reménységük.«

        Keresztény temetéseken manapság milyen gyászolókat lehet látni? Amikor egy szerettünktől kell búcsút vennünk, biztos, hogy mi sosem szomorkodunk úgy, mint akiknek nincs reménységük? És sosem tartjuk bolondságnak, amikor az igehirdető a koporsó mellett Krisztus föltámadása nyomán a halottak föltámadásáról beszél?   Tudunk-e annak a világosságnak a fényében  reménységgel gyászolni, amiről Pál beszél, amikor Agrippa előtt így foglalja össze az evangéliumot: »A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.«

        A föltámadás és az örök élet evangéliuma csak a Szentlélek segítségével tud olyan mélyen meggyökerezni a szívünkben, hogy akár szeretteink halálával szembesülve, akár a magunk, egykor elkerülhetetlenül bekövetkező halálára gondolva, az a hit gyújt világosságot a szívünkben, aminek a keleti egyházban máig is használt ősi liturgia így ad hangot: »Föltámadt Krisztus halottaiból: halállal tiporta el a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.«

        Mert az evangélium summája valóban ez: »A Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.« Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Mennyei Atyánk! Köszönjük neked az írott és az élő szóban hirdetett igét, de mindenek előtt Jézus Krisztusban testté lett örök Igédért magasztalunk téged, akiben a Golgota keresztjén véghez vitted megváltásunk művét, és aki testének és vérének szentségében ma is részesíteni akar  benne. Add, hogy hittel fogadjuk Szentlelked róla szóló tanúságtételét, hogy ő bennünk élhessen és mi őbenne, és kegyelméből igaz gyermekeiddé szülessünk újjá. Ámen.   

Úrvacsorai ének

Prefatio

Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!

Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki magára vette vétkes adósságunk terhét, hogy a bűn többé ne uralkodjék rajtunk. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

Gyülekezet a Sanctust énekli.

Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgalmad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben+, és vére legyen italunkká ebben a borban+. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen. 

Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta:

Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik.

Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta,  és ezt mondta:   

Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.

            Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké.

            Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.

            Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.

            Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről. 

Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.

            Emlékezzél meg lelkésztestvérünkről, akit gyülekezetünkből hívtál el a szent szolgálatra.

            Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről és családjáról. Légy oltalmazójuk szüntelen.  

            Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.

Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből.

            Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség most és mindörökké.  Ámen.

Lelkész és gyülekezet: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

Gyülekezet az Agnus Deit énekli

Lelkész:  Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,  de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint.

Gyülekezet:  Ámen.

Lelkész:  Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Communio – Krisztus testének és vérének vétele

Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!

Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért.   Ámen.  

         A lelkész a gyülekezet felé fordul.

Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!

A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.

Áldás