Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Bevezető zsoltár

  Halld meg, Uram, hangomat, hozzád kiáltok!

  Könyörülj rajtam, hallgass meg, Istenem! Zsolt 27,7

      Ne rejtsd el orcádat előlem,

         ne utasíts el haragodban!

     Uram, taníts meg utadra,

         és vezess az igazság ösvényén!

     Te vagy az én segítségem,

         ne hagyj el engem, üdvözítő Istenem!

     Ne szolgáltass ki ellenségeimnek,

         ne vess prédául a bosszúállók elé!

Zsolt 27,9a.11.9b.12

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

  Halld meg, Uram, hangomat, hozzád kiáltok!

  Könyörülj rajtam, hallgass meg, Istenem! Zsolt 27,7

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Uram, Istenem! Bánom, hogy visszaéltem kegyelmeddel: megvetettem hívó szavadat, és nem követtem útmutatásodat. Gyógyíts meg engem igéddel: tedd hallóvá fülemet és engedelmessé szívemet, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki aki szeretett minket, és önmagát adta áldozatul értünk. Ef 5,2        Áldásra emelt kézzel.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Add mindnyájunknak az igazság és a béketűrés Lelkét, hogy életet adó evangéliumod világosságát fel ne tartóztassuk, hanem szóval és bizonyságtevő élettel terjesszük a mi Urunk Jézus Krisztus nevének dicsőségére, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap ószövetségi igéjét Mózes 1. könyvének 12. fejezetéből, az 1. verstől!

1Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki. 1Móz 13,1–4a

A Szentháromság ünnepe utáni 5.  vasárnap evangéliuma megírva található a Lukács írása szerinti evangélium 5. fejezetében, az 1. verstől:

¹Amikor egyszer nagy sokaság sereglett Jézus köré, hogy hallgassa az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt. ²Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. ³Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot.⁴Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!" ⁵Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." ⁶S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ⁷ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. ⁸Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" ⁹A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek; ¹⁰de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: "Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!" ¹¹Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt. Luk 5,1–11

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

KERESZTELÉS

Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy kezét rájuk tegye, de a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus ezt látta, ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.” És ölébe vette a gyermekeket, kezét rájuk tette, és megáldotta őket. Mt 18,13–14

A lelkész áldásra emeli a kezét:

Az Úr áldja meg e gyermeket, őrizze meg minden útján mostantól + mindörökké!

Gyülekezet: Ámen.

Testvéreim az Úrban! Krisztus Urunk mennybemenetele előtt ezt mondta tanítványainak: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, és tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek. És íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” Mt 28,16–20; Mk 16,16

KERESZTELÉSI IGEHIRDETÉS

Hallgassátok meg Ézsaiás próféta könyvének 43. fejezetéből az 1. verset:

¹De most így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ézs 43,1

Keresztény Gyülekezet! Kedves Szülők! Keresztszülők! A keresztség mindenek előtt felvételt jelent Krisztus földön élő egyházának közösségébe. Miután megkereszteltük ezt a gyermeket, az ő neve is bekerül a gyülekezet anyakönyvébe, és ezt fogja tanúsítani a nevére kiállított keresztlevél is. Úgy is mondhatom, hogy ez lesz a látható, megfogható, bárki számára bizonyítható következménye annak, hogy ezt a gyermeket ma megkereszteljük. Krisztus  földi egyházához tartozni jó dolog, még ha az egyház életének, mint mindennek, ami emberi, vannak árnyoldalai is. Nem mondom, hogy nem érdemes már csak azért is megkeresztelnünk ezt a kisgyermeket, hogy a földön zarándokló egyház tagja legyen.

            De a keresztség több ennél. A keresztség belépő Isten mindenkori gyermekeinek lelki családjába is. Egy testi szemmel nem látható, de mégis valóságos közösségbe, ami nem azonos azzal az intézménnyel, amit itt a földön egyháznak hívnak, de nem is választható el tőle. És jó dolog az Isten gyermekeinek lelki családjához tartozni is. Érdemes már csak ezért is megkeresztelkedni.

            De van a keresztségnek egy ennél is fontosabb következménye: és ez az Istenhez való tartozás! Mert a keresztség nemcsak belépőjegyed az egyházba, annak látható földi, és láthatatlan lelki közösségébe, hanem a keresztség Isten belépőjegye is ennek a gyermeknek a szívébe, az életébe! Ám tudnunk kell, hogy Isten nem tör be erőszakkal senkinek az életébe sem, így ennek a gyermeknek az életébe sem fog. Viszont mától egészen biztos, hogy Isten szüntelenül keresni fogja a vele való közösséget! Biztos, hogy felkínálja neki is a szeretetét! Azt a szeretet, aminek nagyságát akkor mutatta meg, amikor a megtestesült Isten, Jézus Krisztus, az életét áldozta azért, hogy mi emberek végre elhiggyük: Isten nem az ellenségünk, és nem azért tiltott meg sok mindent a parancsolataiban, hogy az életünket megrövidítse és boldogtalanná tegye, hanem mert – mint jó szülő – tudja, hogy mi van gyermekei ártalmára, és meg akarja óvni őket. Isten egészen biztos, hogy mától ezt a gyermeket is szüntelenül keresni fogja szeretetével, és ha majd kinyitja előtte a szívét, ha elfogadja szeretetét, akkor önmagát ajándékozza neki. Akkor Isten már nemcsak a világ Ura és Temetője lesz, hanem ennek a gyermeknek az Istene is lesz, és ez igazi csoda! Isten, aki nem más, mint szeretet, mint Élet, ő ennek a gyermeknek is az Élete lesz! És ettől a csodától senki és semmi nem foszthatja meg ezt a gyermeket, sem földi  életében, sem azután! Mert Istennek a próféta által lejegyzett igéje biztos, hogy mostantól mindörökké neki is szól:  »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!«

            Ezért a csodálatos ajándékért érdemes igazán megkeresztelnünk ezt a kisgyermeket, akinek a neve is a csodára utal, hiszen a Mira a latin mirabilis megrövidült alakja, aminek a jelentése csodálatos, ami miraculum, a csoda jelzői alakja. De hogy ennek a gyermeknek az életében valóra is váljon a csoda,  szükséges, hogy amikor értelme nyiladozni kezd, szülei és keresztszülei segítségével elkezdje megismerni a keresztség kimeríthetetlenül gazdag ajándékát, azt a csodát, aminek ma részese lett. És szükséges, hogy szülei, keresztszülei igénybe vegyék ehhez az anyaszentegyház, a gyülekezet segítségét is. Szükséges, hogy ez a gyermek idején megtudja és megértse: élete nincs kiszolgáltatva sem a sors szeszélyének, sem más, kiismerhetetlen hatalomnak, mert van Istene, aki már akkor megváltotta az ő életét a bűntől, a haláltól, a kárhozattól, amikor még a világra sem jött. Van Istene, aki mindenkor gyermekeként szereti őt, és akihez imádságaiban mindig gyermeki bizalommal fordulhat. Isten soha nem másítja meg szavát, amivel ma, keresztsége óráján megszólítja: »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!« Így fogja bátorítani az elkerülhetetlen megpróbáltatások óráin is, és egykor majd az örökkévalóság kapujában is: »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!« Ámen.    

IMÁDSÁG KERESZTELÉS ELÕTT

Mindenható örök Isten, aki ennek a gyermeknek életet adtál, és Jézus Krisztus által üdvösséget szereztél! Áraszd reá Szentlelkedet, ébressz benne élő hitet és igaz szeretetet, hogy mindenkor ellenálljon a bűnnek és minden kísértésnek, téged pedig mindennél jobban szeressen, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

KÉRDÉSEK , HITVALLÁS

Kedves szülők és keresztszülők, akik Isten és az emberek előtt felelősek vagytok e gyermekért, kérdezlek titeket:

Lelkész:

Ellene mondotok-e a gonosznak, minden mûvének és cselvetésének? Ellene mondotok-e?

Szülõk és keresztszülõk: Ellene mondunk.

Lelkész:

Akarjátok-e, hogy ez a gyermek a szent keresztségben részesüljön, ezzel Isten gyermeke és Krisztus egyházának tagja legyen? Akarjátok-e?

Szülõk és keresztszülõk: Akarjuk.

Lelkész:

Vállaljátok-e, hogy az evangélikus egyház és gyülekezetünk segítségével gondoskodtok e gyermek keresztény hitben való neveléséről? Vállaljátok-e?

Szülõk és keresztszülõk: Vállaljuk.

Lelkész a szülõkhöz és keresztszülõkhöz:

Testvéreim! Amikor most Krisztus Urunk rendelése szerint megkereszteljük ezt a gyermeket, valljátok meg hiteteket magatok és e gyermek nevében: mondjátok el a gyülekezettel együtt az egész kereszténység hitvallását, az Apostoli hitvallást!

Lelkész és gyülekezet:

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

A gyülekezet helyet foglal.

KERESZTELÉS

A lelkész és a keresztszülõk a keresztelõkõhöz lépnek a gyermekkel, és szabaddá teszik a gyermek fejét.

Lelkész:

Mi a gyermek neve?

Keresztszülõk:

…

Lelkész:

Mira! Megkeresztellek téged az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.

A lelkész eközben háromszor vizet önt a gyermek fejére, azután a gyermek fejére teszi a kezét, és ezt mondja:

A mindenható Isten, Jézus Krisztus Urunk Atyja, aki téged vízzel és Szentlélekkel újonnan szült, és bűnödet megbocsátotta, erősítsen meg téged kegyelmével az örök életre!

Szülõk és keresztszülõk: Ámen.

Lelkész:

Békesség néked!

Az Úr kegyelme maradjon veletek! Ámen.

Az édesanya átveszi a gyermeket a keresztanyától.

A KERESZTELÉSI GYERTYA ÁTADÁSA

Lelkész a keresztszülők felé:

Testvéreim, fogadjátok keresztgyermeketek keresztelési gyertyáját! A gyertya, amely egyszerre világít és melegít, emlékeztesse keresztgyermeketeket Krisztusra, aki miközben a szeretet melegével és az élet világosságával jött közénk, önmagát feláldozva elégett értünk. Ez a gyermek is, mint Krisztus tanítványa, abban találja meg léte értelmét, örömét, boldogságát, hogy másoknak világít, és meleget ad. Jézus Krisztus a világ világossága! Járjon ez a gyermek Isten szeretetének világosságában!

AZ ÉDESANYA É S A CSALÁD MEGÁLDÁSA

A szülõk (a megkeresztelt gyermek testvéreivel együtt) az oltár elé állnak. A lelkész elõször az édesanyához fordul:

Kedves édesanya, kedves testvérem az Úrban! A kegyelmes Isten megsegített téged, drága kisgyermeket ajándékozott neked, és a szent keresztségben gyermekévé fogadta, neked pedig erőt adott arra, hogy megjelenj szent hajlékában, és hálát adj ajándékáért és megtartó irgalmáért. Áldd és magasztald az Urat kimondhatatlan jóságáért, és tőle kérj erőt, bölcsességet és hitet édesanyai hivatásod hűséges betöltésére!

Imádkozzunk!

Mindenható Isten, mennyei Atyánk! Oltalmazd meg az édesanyát, az édesapát és gyermeküket minden gonosztól. Adj nekik erõt, élõ hitet és bölcsességet, hogy gyermeküket a te akaratod szerint istenfélelemben és hitben neveljék! Áldd meg az egész családot jóságoddal, és tartsd meg õket a hozzád való hûségben mindvégig, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

ÁLDÁS

A lelkész kézmozdulatával és az alábbi mondattal odahívja a család többi tagját is, hogy õk is áldásban részesülhessenek.

Térdeljetek le az Úr oltárához, és fogadjátok az áldást!

A lelkész elõször az édesanya, majd a család többi tagjának fejére teszi a kezét, és ezt mondja:

Áldjon meg titeket a mindenható Isten végtelen szeretetével, adja meg nektek irgalma gazdagsága szerint, hogy családi életetek boldog legyen, őrizzen meg benneteket minden veszélyben, és vezessen el az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

BEFEJEZÕ IMÁDSÁG

Lelkész: Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk, hogy ezt a kicsiny gyermeket halálod és feltámadásod gyümölcseinek részesévé, ezáltal pedig megdicsőült testednek is tagjává tetted a keresztség szentségében. Engedd, hogy mindig emlékezzünk erre a jóságodra, és a gyermeket is emlékeztessük rá! Áldd meg mindazokat, akikre nevelését bíztad, szüleit, keresztszüleit, a gyülekezetet! Add, hogy később majd tudatos hittel is a tied legyen! Tedd õt kedvessé Isten és az emberek elõtt! Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: ApCsel 9,1–20

¹Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, ²és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.  ³Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, ⁴és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" ⁵Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ⁶De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned." ⁷A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. ⁸Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, ⁹és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. ¹⁰Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: "Anániás!" Ő így válaszolt: "Íme, itt vagyok, Uram." ¹¹Az Úr pedig így szólt hozzá: "Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, ¹²és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson." ¹³Anániás így válaszolt: "Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, ¹⁴és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet." ¹⁵Ezt mondta neki az Úr: "Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. ¹⁶Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért." ¹⁷Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: "Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel." ¹⁸És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, ¹⁹majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, ²⁰és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. ApCsel 9,1–20

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

A jól ismert bibliai történeteket az egyházi hagyomány több apró részlettel színezte ki, amelyek az idők során olyan szorosan tapadtak hozzá a történethez, hogy már fel sem tűnik, hogy a bibliai szövegben nincsenek benne. Klasszikus példája ennek a a Máté evangéliumában olvasható „három királyok” vagy „napkeleti bölcsek” története. Az evangéliumi elbeszélés sehol nem említi ezeknek az epizód szereplőknek a nevét. A hagyomány mégis tudni véli, hogy Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak hívták őket. Arra pedig már csak a gyakorlott bibliaolvasók figyelnek fel, hogy Máté azt sem említi, még csak nem is utal rá, hogy ezek a titokzatos személyek királyok lettek volna. De hogy bölcseknek sem nevezi őket, azt már csak azok tudják, akik eredeti, görög nyelven is tanulmányozzák a szöveget. Máté ugyanis mágusoknak, magyarul varázslóknak nevezi ezt a három titokzatos embert, amit az egyházi hagyomány annyira szégyell, hogy a bibliafordítók a „mágusok” helyére egyszerűen „bölcseket” írtak. Ezzel persze elveszik Máté történetének az élét, elrontják az evangélista tulajdonképpeni mondanivalóját: ezek a pogány varázslók a maguk tudományával fölismerték a Messiás születését, és messze földről eljöttek, hogy hódoljanak neki. Ezzel  szemben Heródes írástudóitól, akiknek kezükben a Szentírás, legfeljebb arra telik, hogy pontosítsák a születés helyét, de szemben a mágusokkal, nekik eszükben sincs, hogy elmenjenek és hódoljanak az újszülött Messiásnak. Inkább együtt szövögetik a terveket Heródessel, hogy miként tehetnék el láb alól a gyermeket, még mielőtt nyíltan színre lépne.

        Miért a pogány mágusok az elsők, akik Jézusnak mint Messiásnak, mint Istennek és uralkodónak hódolnak? Miért éppen ők? Máté ezt a kérdést veti föl, és a történetet túlszínező hagyomány éppen erről tereli el a figyelmet, gyanítom, szándékosan.

        A hagyomány hasonló szándékkal színezte túl Saul megtérésének történetét is. Szinte biztos vagyok benne, ha most megkérnék valakit, hogy saját szavaival mesélje el a felolvasott történetet, azt mondaná, hogy Saul lóháton vágtatott Damaszkusz felé, és amikor meglátta a nagy fényt, leesett a lováról. De talán lennének olyanok is, akik – az Evangélikus Élet e heti igei rovatának cikkírójához hasonlóan – azt emlegetnék, hogy Saul leesett a szekérről. 

            Pedig a történetben nincs szó se lóról, se szekérről. Az apostolok cselekedeteiről írt könyv szerzője, Lukács csak ennyit közöl Saul földre eséséről: »Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”«  Éppen így  nincs szó arról sem, hogy Saul milyen kísérettel tartott Damaszkusz felé. A templomőrség embereiből, vagy egy kisebb katonai csapatból állt-e a kísérete? Lukács csak annyit mond, hogy »A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.«

        És amikor a 22. fejezetben magától Páltól hallhatjuk a történetet, ezekről a részletekről akkor sem tudunk meg semmit. Mert ebben a történetben nem a részletek a fontosak, és nem is az, hogy Saul lelkében milyen folyamatok játszódtak le, míg Pál lett belőle. Egyáltalán nem maga a történet a fontos, hanem az, hogy miért éppen Saullal történt mindez? Miért éppen őt választotta ki az Isten?

        Az imént nem véletlenül időztem a napkeleti mágusok történeténél. Mert a kérdés ugyanaz: miért ők? Miért azok, akik emberi megítélés szerint a legalkalmatlanabbak?

        Mert botrány, hogy három pogány varázsló ajándéka, az arany, a tömjén és a mirha lesz a hitelesítő pecsét azon, hogy a betlehemi istállóban született gyermek király is, Isten is és ember is egy személyben. Nem inkább a templom papjainak vagy a rabbiknak kellett volna ezt kijelenteniük? Isten mégis a pogány mágusokat választotta, és őket bízta meg ezzel a szent feladattal.

        Mint ahogy a Jézust eláruló Júdás megüresedett apostoli tisztségét is a tanítványi kör régebbi tagjaiból kellett volna betölteni – legalábbis emberi megítélés szerint. Az apostolok meg is próbálkoztak ezzel: kiállítottak a gyülekezet elé két férfit: Barsabást és Mátyást, majd imádkoztak, és utána sorsot vetettek, (micsoda ezotéria, mondhatná ma valaki), és a sors Mátyásra esett. De Isten a damaszkuszi úton felülírta ezt a választást! És emberi mérték szerint botrányosan írta felül! Hát az Úr nem talált senkit korábbi tanítványai között? Miért az esküdt ellenségére, az egyházüldöző Saulra esett a választása? Miért? Miért???

        A rendkívül nehéz kérdésre rendkívül egyszerű a felelet. Mindössze egy szó: azért, mert Isten Isten! És neki az emberei megítélés szerint alkalmatlan az egyedül alkalmas. És ennek a rendkívül egyszerű válasznak iszonyú súlya van!

        Mert ez nemcsak azt jelenti, hogy Istennek mindig a legalkalmatlanabb az alkalmas, hanem azt is jelenti, hogy Isten számára csak az alkalmas, akit ő választ! Akit nem ő választott, még ha a legalkalmasabb is, neki alkalmatlan.

        Jól példázza ezt az ószövetségi nép első két királyának kiválasztása. Az első királyt, akit történetesen szintén Saulnak hívtak, nem Isten választotta. A tizenkét törzs vezetői választották. Mind előkelő származása miatt, mind hadvezéri képességei miatt nekik Saul tűnt a legalkalmasabbnak. Isten tudomásul vette a választást, de Saul első, emberi megítélés szerint nem is túl komoly hibája után, Sámuel próféta által közölte, hogy Sault elvetette. Igaz, nem taszította le a trónról, Saul még hosszú ideig, élete végéig király lehetett, de Isten nem volt többé vele, sőt Sámuel próféta közreműködésével maga választotta ki utódát, Dávidot. Dávid Isai legkisebb fia volt, daliás harcos bátyjai mellett jelentéktelen külsejű, alacsony termetű pásztorfiú. Ha emberileg valaki alkalmatlan volt rá, hogy király legyen, Dávid biztos, hogy a legalkalmatlanabb volt. És mégis egyedül ő volt alkalmas, mert Isten őt választotta. Nem önmagában volt alkalmas, hanem Isten választása tette alkalmassá. Ha Isten nem választja Dávidot, akkor a filiszteus óriás, Góliát, biztosan eltapossa, mint ahogy mindenkit eltaposott, aki ki mert állni vele párviadalra. A hozzá képest törpe Dávidot mégsem tudta eltaposni, mert ő Isten választottja volt.

            És itt érdemes megállnunk, és elgondolkodnunk azon, hogy mi is a különbség Isten választása és az emberek választása között? Mint láttuk, Isten választása alkalmassá tesz arra, amire kiválaszt valakit. Ugyanez nem mondható el az emberek választásáról. Az emberek választása olyan, mint a lutri.  Vagy beválik, vagy nem. Vagy alkalmasnak bizonyul, akit megválasztottak, vagy nem. Ez mindig csak utólag derül ki. De akkor már késő a szánom-bánom. Akkor már késő azt mondani, hogy „Ha tudtam volna, hogy ezt fogja csinálni, akkor dehogy szavazok rá!” Az Isten választása viszont mindig beválik!

        Dávid – bármilyen bűnös ember volt is – , bevált mint uralkodó, mert Isten választotta. Az utóda, Salamon is bevált, mert őt is Isten választotta. Salamon utódai közül viszont egy sem vált be, mert közülük egyet sem Isten választott. A Saulból lett Pál bevált mint apostol, mert Isten választotta, Mátyás viszont – bár élete végéig viselte az apostol nevet – nem vált be, mert őt emberek választották. Hiába imádkoztak a megválasztása előtt, Mátyás mégsem volt Isten választottja, és nem is tudott olyan eredményes munkát végezni, mint Pál, akit Isten választott, de akire a tizenegy közül senki sem szavazott volna, akit az egyház közössége soha nem jelölt volna apostolnak, és nem is választott volna meg. Akik a keresztényüldöző Saul rabbit, a hithű farizeust ismerték, azoknak eszükbe nem jutott volna, hogy a Krisztus nyájának közelébe engedjék, nemhogy rábízzák a nyájat. És Pál mégis a legeredményesebb apostol lett. A ma létező egyház, a ma létező kereszténység döntően Pál apostoli munkásságának a gyümölcse. Ebben nagy része van, hogy az akkori világ centrumába, a birodalom fővárosába, Rómába is Pál vitte el az evangéliumot, és – Az apostolok cselekedeteiről írt könyv tanúsága szerint – Rómában Pál alapította meg az egyházat, és nem Péter.

            Isten választása alkalmassá tesz arra, amire kiválasztott, míg az emberek választása semmire sem tesz alkalmassá. Ez az igazság nemcsak az egyházi vezetők és tisztségviselők választására érvényes. Bár kétségtelenül el kellene gondolkodni azon, hogy az apostoli kor utáni egyházban jutott-e tér valaha is Isten választásának, és nem éppen azért alakult-e úgy az egyház története, ahogyan alakult, mert a választást emberek és emberi csoportok ragadták magukhoz.

        De van ennél egy sokkal lényegesebb kérdés is. És ez nem más, mint hogy az üdvösségre is egyedül Isten választása tehet alkalmassá.

        Jézus nem véletlenül tesz különbséget elhívottak és választottak között. És nem véletlenül mondja, hogy az elhívottak sokan vannak ugyan, de a választottak kevesen. Legalábbis az elhívottak számához képest kevesen. Nem a kettős predestináció emberi tanításának veszélyes vizeire kell eveznünk, ha ezzel a kérdéssel szembe akarunk nézni. Maga Pál sem vont le ilyen következtetést a maga kiválasztásából.

        Pál különben sem a maga történetének tekinti kiválasztását, hanem mindig úgy beszél róla, mint ami az Isten kegyelmének nagyságát és hatalmát példázza. Úgy érvel, hogyha az Isten kegyelme még őt, Gamáliel rabbi tanítványát, a hithű farizeust, a Krisztus ádáz ellenségét és egyházának megszállott üldözőjét is képes volt megállítani azon az úton, amin járt, és képes volt mintegy megölni és megsemmisíteni Sault, azt az embert, aki addig volt, és képes volt Pálként újjá teremteni és az evangélium üldözőjéből az evangélium leghatékonyabb hírnökévé tenni – akkor az Isten kegyelme mindenre képes! Akkor nincs okuk kétségbeesésre azoknak, akik készek feltétel nélkül kiszolgáltatni magukat az Isten kegyelmének! Az üdvösségre önmagukat teljességgel alkalmatlannak tudó, szívükben önmaguk előtt megalázott, tehát igaz alázatban élő keresztényeknek mondja Pál: „Bízzatok, mert az kizárt, hogy ti nálam alkalmatlanabbak legyetek! És ha Isten ennek ellenére kiválasztott és ezzel alkalmassá tett engem, akkor benneteket ezerszer inkább!”

            Pál megtérésének ez a legfőbb, és mindenkor érvényes üzenete! Aki tudja, hogy önmagát tekintve teljességgel alkalmatlan az üdvösségre, annak és csak annak van joga a választottak reménységével kiszolgáltatni magát az Isten kegyelmének! Mert ők a választottak, és nem azok, akik a maguk alkalmasságára alapozva, az üdvösség letéteményeseinek gondolják magukat a földön, függetlenül attól, hogy melyik egyházhoz tartoznak és az egyházban milyen tisztséget töltenek be. Más szóval: Pál megtérése hadat üzen minden empirikus alapon nyugvó üdvbizonyosságnak! Közérthetőbben: Pál kirántja a sámlit mindazoknak a lába alól, akik a maguk hitére és kegyességére alapozva azt gondolják, hogy ők már biztosan alkalmasak az üdvösségre. Akik elégedetten önmagukat veregetik vállon: „csak így tovább!” Pál nekik mondja: „Ne tovább!” „Ne tovább, mert ha így haladtok, azok között van a helyetek, akik elhívást kaptak ugyan, de mégsem Isten választott gyermekei. Mert az Isten választottaira az a jellemző, hogy tudatában vannak alkalmatlanságuknak, de emiatt nem esnek kétségbe, hanem engedik, hogy Isten kegyelme naponta formálja és alakítsa őket: naponta megölje bennük azt, ami nem Krisztus, és életre keltse bennük Krisztust, hogy már ne ők éljenek, hanem Krisztus éljen bennük. Ami tesznek, ne ők tegyék, hanem a bennük élő Krisztus. Amit mondanak, ne ők mondják, hanem a bennük élő Krisztus. Mert azok az Isten választottai, akik naponta meghalnak önmaguknak, hogy Krisztus élhessen bennük. Hiszen mindenek előtt Krisztus az Isten választottja! Ezért azok is választottak, akikben Krisztus él, akik napról napra a Krisztus képére formálódnak, és akiken Isten a Krisztus arcvonásait ismeri fel. És mindenki lehet ilyenné, akiben van alázat, mert tudja magáról, hogy ezt a maga erejéből soha nem tudná elérni, de éppen ezért kiszolgáltatja magát az Isten kegyelmének, ami előtt nincs lehetetlen, mert még Gamáliel rabbi tanítványát, a hithű farizeust, Saul rabbit is annak az ellenkezőjévé tudta formálni, ami születése, neveltetése, ősei hagyománya és a maga igyekezete alapján volt. Ez valódi csoda! Ez a leghatalmasabb csoda! Erre csak Isten kegyelme képes! De ezt a csodát Isten kegyeleme veled is, velem is, mindannyiunkkal megteheti! Megteheti, hogy mindannak ellenkezőjévé formál, amik születésünknél, neveltetésünknél, emberi mivoltunknál fogva vagyunk: hogy Istentől elfordult, istentelen, önző, mindenben és mindenkor a magunk igazát kereső és hangoztató elveszett bűnösökből Istennek a Krisztus képére formálódó, megváltott gyermekeivé legyünk. Nem a magunk teljesítményeként, hanem a kegyelem által.

            Saullal a damaszkuszi úton nem más történt, mint hogy Isten kegyelme kerítette őt hatalmába, hogy Saul rabbiból, Krisztus ellenségéből, Pál apostollá, Krisztus tanújává formálja. A damaszkuszi úton Pál nem tudott tovább ellenállni a kegyelem ösztökéjének, mert Isten választott edénye volt.

            A kegyelem ösztökéjének születésünktől fogva, emberi mivoltunkból adódóan mi csak ellenállni tudunk. De Isten bennünk működő kegyelme megtörheti és legyőzheti az ellenállásunkat. Mert bármekkora az ellenállásunk, még nagyobb az Isten kegyelme! Bármekkora a bűnünk, annál is nagyobb az Isten kegyelme! Ezért valóban elveszettek csak akkor vagyunk, ha többé nem szomjazzuk a kegyelmet. De amíg él bennünk az Isten kegyelme utáni szomjúság, addig nincs okunk kétségbeesésre. Mert az a kegyelem, ami elég volt Dávidnak, elég volt Pálnak, elég volt a Krisztussal együtt megfeszített latornak, egészen biztos, hogy nekünk is elég! Ámen.        

IMÁDKOZZUNK! Istenünk, kérünk, ne szűnj meg kegyelmeddel munkálkodni bennünk. A kereszt igéje által semmisítsd meg bennünk mindazt, ami nem  Krisztus, hogy az ő föltámadásának erejével hátra levő időnkben új életben, veled való közösségben járjunk, és eljövendő országodban is részünk legyen gyermekeid örökségében. Ámen.

Oratio oecumenica

Lelkész: Imádkozzunk! Istenünk, Atyánk! Végtelen irgalmadban bízva könyörgünk mindazért, amiért tetszésed szerint könyörögnünk kell:                               

            Könyörgünk üdvözítő akaratod teljesüléséért. Add, hogy evangéliumod fénye minden nép fölött felragyogjon, és minden ember eljusson az igazság ismeretére. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

            Könyörgünk a világ békességéért. Kegyelmed vessen gátat az erőszaknak, és adj kegyelmi időt a világ népeinek, hogy megismerjék jóságodat, és akaratod szerinti rendben, békességben éljenek. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

            Könyörgünk a testi-lelki terhet hordozókért, a betegekért és minden szenvedő embertársunkért. Éreztesd velük segítő, gyógyító, megtartó kezed hatalmát és atyai szíved értük is aggódó szeretetét. Vésd szívükbe, hogy a Téged szeretőknek minden javára válik. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

            Könyörgünk az egy évvel ezelőtt eltávozott Kade Erzsébet testvérünkért, és a ma szomorú szívvel rá emlékező hozzátartozóiért. Urunk, hisszük, hogy kegyelmed mindennél nagyobb, nagyobb a halálnál is. Ezért kegyelmedbe ajánljuk elhunyt testvérünket. Kegyelmed, amely földi életében hordozta és megtartotta őt, tartsa meg a halálban is az örök életre. És kegyelmedbe ajánljuk a rá emlékezőket is: testvérét, férjét, gyermekeit, unokáit, rokonait, barátait. Add, hogy hálát tudjanak adni mindazért a jóért, amiben elhunyt szerettük élete által részesítetted őket. Kegyelmed oszlasson el szívükben minden kétséget és minden félelmet, és add nekik a hit bizonyosságát, hogy te Krisztusban örök életre támasztod fel minden gyermekedet: azokat is, akiket most a sír rejt el tekintetünk elől, és azokat is, akik még földi zarándokútjukat járják. Taníts minket kegyelmed uralma alatt élni ebben az életben, hogy kegyelmedből az örökkévalóságban is veled éljünk, és előre ment szeretteinkkel együtt téged dicsőítsünk Jézus Krisztus által, aki valóban eltörölte a bűnt és a halált, a szenvedést és a gyászt, és aki előtt egy napon minden térd meg fog hajolni: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv hirdetni fogja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.  Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Áldás