Bevezetés
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.
GYÜLEKEZET: Ámen.
Üdvözlés, gyónás
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket! Hallgassuk meg a tízparancsolatot!
Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.
Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatok-ról: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.
Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:
Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.
Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Gyülekezet: Vallom.
Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet? Gyülekezet: Bánom.
Lelkész: Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Gyülekezet: Megbocsátottam.
Lelkész: Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?
Gyülekezet: Igyekezem.
Lelkész: Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Gyülekezet: Hiszem.
Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!
Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.
Kegyelemhirdetés, feloldozás
Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, akiben az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és akinek láttuk a dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Jn 1,14 Áldásra emelt kézzel: Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!
Bevezető zsoltár
Íme, eljött az Úr, akit kerestek: övé a dicsőség, az erő és a hatalom, benne nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mal 3,1
Boruljon le előtte minden király,
és minden nép őt szolgálja!
Nevével mondjanak áldást mindenkor,
és hirdesse boldognak minden nép!
Téged magasztalnak, Uram, a föld királyai,
amikor hallják beszédedet.
Leborulok szent templomodban,
és magasztalom nevedet hűségedért.
Zsolt 72,11.17; 138,2
GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória
Íme, eljött az Úr, akit kerestek: övé a dicsőség, az erő és a hatalom, benne nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mal 3,1
Krisztus imádása (Kyrie)
Úr Jézus Krisztus, akihez a csillag fénye bölcseket vezetett, Uram, irgalmazz!
Úr Jézus Krisztus, aki keresztségedben Isten Fiaként jelentél meg, Krisztus, kegyelmezz!
Úr Jézus Krisztus, aki a világ világossága vagy, Uram, irgalmazz!
GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie
Glória
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória
Rövid imádság: óegyházi kollekta
Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk, aki bölcseket vezettél egyszülött Fiadhoz a csillag fényével! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy miután hit által megismertünk téged, eljussunk isteni dicsőséged látására is, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
Lekciók
Hallgassa meg a keresztény gyülekezet Vízkereszt ünnepének prófétai igéjét Ézsaiás könyvének 60. fejezetéből, az 1. verstől!
1Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. 2Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. 3Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. 4Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. 5Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül. 6Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az ÚR dicső tetteit hirdetik. Ézs 60,1-6
Vízkereszt ünnepének epistolája megírva található Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből, a3. fejezet 2. verstől:
2Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, 3amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, 5amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. Ef 3,2–6
Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!
Hitvallás
Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,
és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Ének
Igehirdetés
Textus: Mt 4,12–17
12Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. 13Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, 14hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: 15"Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! 16A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt." 17Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa." Mt 4,12--17
KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!
TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!
Vízkereszt ünnepe rendkívül gazdag tartalmú. Eredeti neve epifánia, magyarul megjelenés, a szónak abban az értelmében, ahogyan uralkodók szoktak trónra-lépésük alkalmával a világ nyilvánossága előtt megjelenni. Az ókor kereszténysége Jézusnak a Jordán vizében való megkeresztelkedését, mint Jézus nyilvános földi működésének kezdetét ünnepelte Jézus epifániájaként vízkeresztkor. Akkoriban a karácsonyt még nem ünnepelték, így advent sem volt, hanem vízkeresztet tekintették az egyházi esztendő kezdetének.
Amikor a negyedik század Jézus isteni és emberi természetéről szóló hitvitáinak eredményeként bevezették Krisztus születésének ünneplését, és ennek dátumává december 25-ét, a téli napfordulóra eső „Legyőzhetetlen Nap” ünnepét tették, a vízkereszt a karácsonyi ünnepkör befejező napjává lett. Ezért a napkeleti bölcsek látogatásának történetére cserélték fel az ünnep ősi evangéliumát, Jézus Keresztelő János által való megkeresztelését.
Az ünnep idei evangéliuma is Jézus földi működésének kezdetéhez vezet vissza bennünket. Abba az időbe, amikor Jézus a Jordánban való megkeresztelkedését, majd a pusztában való megkísértését követően visszatér Galileába, de nem neveltetésének helyén, Názáretben, hanem a Genezáret tavának partján fekvő Kapernaumban telepedik le. Máté szerint ezzel az Ézsaiás könyvének 8. fejezete végén, és a 9. fejezet elején olvasható próféciát teljesíti be: »Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt.«
Ézsaiás az asszír támadás után prófétált erről, amikor a Galilea és Samária területét magában foglaló északi királyságot, Izraelt az asszírok már felszámolták, lakosságát szétszórták az asszír birodalom egész területén, helyükre pedig pogányokat telepítettek. Így amikor a Kr. e. második században, a makkabeusi háborúk során a zsidók felszabadították Júdeát a hellenizmust erőszakkal terjesztő Antiókhus dinasztia uralma alól, és újra elfoglalták Galileának a Jordán partja és a Galileai tengernek is mondott Genezáreti tó mentén elterülő részét is, akkor itt már pogányok laktak. A zsidók újra elkezdtek beköltözni Galileába. De mivel kitűnt, hogy ezen a területen a pogányok által épített tíz város mindegyike régi temetkezési hely fölé épült, a zsidók ezeket a városokat kultikusan tisztátalan helynek tekintették, és ezekben nem voltak hajlandóak letelepedni. Így ezt a Jordán mellékén elterülő tíz várost, a Dekapoliszt, Jézus korában is kizárólag pogányok lakták, és a zsidók ezeket a városokat elkerülték. Ha valami miatt mégis be kellett menniük a tíz város valamelyikébe, akkor kultikusan éppúgy tisztátalanná váltak, és utána ugyanazon a tisztulási rituálén kellett átesniük, mintha temetőben jártak volna. Ezért tekintették ezt a területetJézus korában is a halál földjének, az ott lakókat pedig a halál árnyékában lakó népnek.
Jézus tehát az ézsaiási próféciát szó szerint is beteljesítette, amikor a galileai Kapernaumban telepedett le, és amikor – mint az evangéliumok tudósítanak róla – a tíz pogány város területén is prédikált, sőt csodát is tett: gondoljunk a gadarai megszállottak meggyógyítására.
A Tízváros, a Dekapolisz szövetségébe tartozó városok közül az Újszövetség Gadara mellett még Gerazát, Filadelfiát és Damaszkuszt említi. A többi hat neve – Abila, Dion, Hipposz,Kanata, Pella és Bét-Seán – számunkra minden bizonnyal ismeretlen.
Az ézsaiási próféciákról tudjuk, hogy szinte kivétel nélkül több dimenziósak. Ez azt jelenti, hogy általában a közeli jövőben, még az ószövetségi időkben van egy részleges, és időleges beteljesülésük, de az igazi beteljesülésüket Krisztus hozza el, mindenek előtt földi működése, szenvedése és halála eseményeiben. De több esetben még ez sem a végleges beteljesülés, mert az csak Krisztus második eljövetelekor következik be, amikor az Isten országa a földön többé nem rejtett módon lesz csak jelen, hanem mindenki számára nyilvánvalóan, erőben és hatalomban.
Ilyen a Máté által idézett prófétai ige is. Hiszen tágabb értelemben nemcsak a mózesi törvény szerint tisztátalan helyen épült tíz város a halál földje, és nem is csak ennek a tíz városnak a lakói éltek a halál árnyékában. Tágabb értelemben ma még az egész föld a halál földjének tekinthető, hiszen a földi természet ma még mindenestől alá van vetve a romlandóság átkának, az elmúlás, a halál törvényének. Ma éppúgy, mint Jézus korában, vagy Ézsaiás korában, minden erre a földre születő élet születése pillanatától halállal fenyegetett, halálnak kitett, mulandó élet. A földön ma minden élőlényre egész élete folyamán a halál árnyéka vetül. Ám az ézsaiási prófécia azt mondja, hogy ez nem lesz mindig így! A 26. fejezet 19. versében félreérthetetlen szavakkal jövendöl erről a próféta: »Életre kelnek halottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat.« Ez a nap lesz a végső beteljesülése a Máté által idézett ézsaiási mondatoknak is: »A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt.« De addig is, ha a Betlehemben született Gyermekre, a próféciák beteljesítőjére tekintünk, akkor hitünk szemével már most is láthatjuk a beteljesülés napjának tündöklő világosságát! Ma még ugyan a halál uralma alatt álló világban, a halál, az elmúlás törvényének alávetett testben élünk, de ha hittel Krisztusra tekintünk, akkor mégsem kell a halál sötétségében járnunk, hanem már a halál földjén is, a halál által beárnyékolt természet részét képező testünkben is az el nem múló élet világosságában járhatunk.
Vízkereszt ünnepe – bár legtöbbször hétköznapra esik – nem jelentéktelen ünnep, hanem valóságos világítótorony az egyházi esztendő ünnepeinek sorában, mivel a halál sötétségét áttörő fény e világban való megjelenésének, epifániájának az ünnepe.
Az ókori világban, amikor még se rádió, se iránytű nem volt, a hajózók éjszaka csak az ég csillagain tájékozódhattak, ami – főleg borult időben – meglehetősen bizonytalan tájékozódás volt. A Kr. e. 3. században uralkodó II. Ptolemaiosz Philadelphosz király az Alexandria melletti Fárosz szigetén ezért építette meg a világ hét csodája közt számon tartott világítótornyot, amit ha az éjszaka sötétjében megpillantottak az Egyiptom felé hajózók, akkor is látták a célt, ha egyébként korom sötét éjszaka vette körül őket. A fároszi világítótorony fényének az éj sötétjében való megjelenése pont olyan élményt jelentett számukra, amit az epifánia jelent. Még nem voltak a célban, de tudták, hogy oda tartanak, és ami még ennél is fontosabb: tudták, hogy megmenekültek. Tudták, hogy most már biztosan nem fognak a tengerbe veszni. Ezért a hajó legénységének és utasainak torkából mindig ujjongó kiáltás tört fel, amikor a fároszi torony fényét megpillantották.
Amikor vízkereszt ünnepe a karácsonykor született Gyermeket a világ világosságaként állítja elénk, a világítótornyot megpillantó hajósokéhoz hasonló öröm kellene, hogy áthasson bennünket is. Hiszen már láthatjuk a fényét annak az egyébként még nem tapasztalható valóságnak, ami felé tartunk.
Ha az Alexandria kikötőjébe tartó hajósok megpillantották Fárosz fényét, eszükbe sem jutott, hogy más irányba fordítsák a kormányrudat. Ha ezt tették volna, az részükről az öngyilkossággal lett volna egyenlő. Őrültek lettek volna, ha ivóvíz- és élelmiszerkészleteik fogytával más irányba fordulnak. A tengeren hajózók ilyen jóvátehetetlen hibát véletlenül sem követtek volna el.
Amit sosem tennének meg a tengeren földi cél felé hajózók, azt mégis gyakran megtették, és félő, hogy újra meg újra meg fogják tenni az egyház örök cél felé tartó hajójának kormányosai. Látják az örökkévalóság partján álló világítótoronynak, a föltámadott és mennyben megdicsőült Krisztus keresztjének a fényét, mégis egyéb, e világi kikötők fénye után indulnak, és azok felé fordítják a kormányt.
Amikor Jézus azt mondta tanítványainak, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, nem szolgálhat Istennek és a mammonnak, akkor ezzel azt is kifejezte, hogy senki sem haladhat egyszerre két cél felé. Egy hajó sem haladhat egyidejűleg a kikötő világítótornyának fénye felé, és egy másik irányból feltűnő, bizonytalan cél csábító fénye felé.
Vagy Jézus másik hasonlatával élve, senki sem haladhat egyszerre két különböző irányba vezető úton. Vagy az üdvösségre vezető keskeny ösvényen jár valaki, vagy a kárhozatba vivő széles úton. Egyszerre mind a kettőn nem lehet járni. De az sem lehetséges, hogy vasárnap teszek néhány lépést az üdvösség felé vivő úton, a hét többi napján pedig a kárhozat útján járok.
A hajózás képénél maradva, ha a világítótorony fénykörébe érkezett hajó kapitánya egyszer csak gondol egyet, és elindul egy más irányból pislákoló, bizonytalan eredetű fény felé, akkor hamarosan kikerül a világítótorony fényköréből, és ha az őt más irányba csábító fény is kialszik, akkor a nyílt tengeren találja magát, teljes sötétségben. Többé nem látja az eredeti célt, és semmilyen fényt sem lát, amin tájékozódhatna.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a huszonegyedik század egyháza ilyen célját szem elől vesztett hajó. Ezért hol a világi hatalomra próbál támaszkodni, hol pedig a kultúra, a műveltség ápolásával és terjesztésével próbálja létének értelmét önmaga és a világ előtt igazolni. Amikor pedig már ebben sem lát reményt a megmaradásra, megpróbál a még egyházhoz tartozó, vagy az egyház vonzáskörén belül élő emberek életében valamilyen hiánypótló szerepet betölteni. Ennek legbiztosabb jele, amikor az egyházban az istentiszteleti életről és általában a hitéletről az úgynevezett közösségi életre tevődik a hangsúly. Egyre inkább az lesz fontos, hogy a gyülekezethez tartozók szívesen legyenek együtt, és egymás társaságában jól érezzék magukat. Egy idő után ez lesz a fő szempont az istentiszteleteken is, amelyek egyre kötetlenebb formában zajlanak, fokozatosan elhagyják a liturgikus kereteket, és egyre inkább egy társadalmi rendezvény jellegét öltik. A mi egyházunkban is régóta jelen vannak, és egyre nagyobb befolyásra tesznek szert azok az erők, akik az istentiszteleti életet – mint egy idejét múlt ballaszttól – minden liturgikus kötöttségtől szeretnék megszabadítani.
Mindezt ráadásul az apostoli kor egyházának csak kevéssé ismert, félreértett, vagy szándékosan félremagyarázott gyakorlatával próbálják igazolni. Azt persze elfelejtik, hogy Az apostolok cselekedeteiről írt könyv tanúsága szerint az ősegyház gyülekezete mindenek előtt euharisztikus közösség volt. Mint A cselekedetek könyvében olvassuk, Jeruzsálemben az első keresztények naponta egybegyűltek a templomban az imádságra, utána pedig házanként a kenyér megtörésére, vagyis az úrvacsorai közösségben naponta élték meg, hogy Krisztus testének a tagjai, és így – Pál apostol szavával – egymásnak a tagjai is.
Később, amikor az apostoli misszió eredményeként Jeruzsálemből kirajzott a kereszténység, a templomban már nem gyűlhettek össze, hiszen a templom – amíg állt – távol volt, de Kr. u. 70-ben a templom egyébként is elpusztult. Így minden városban kialakult a gyülekezet naponkénti együttlétének rendje, aminek mindig három fő része volt: az Írások magyarázatán alapuló tanítás, az imádság és az úrvacsorai közösség, aminek már igen korán kialakult a kötött – ma így mondanánk – liturgikus rendje.
Mindez arról tanúskodik, hogy az első századok kereszténysége még a Krisztus keresztjének, mint világítótoronynak a fénykörében élt. Úgy is mondhatom, hogy a Krisztus által kitűzött cél, az üdvösség és az örök élet együtt, egymást segítő, egymást szüntelenül imádságban hordozó keresése, és ennek során a Krisztus igéjére való figyelés, valamint az eucharisztia asztalánál a Krisztus áldozatából való közös részesedés és az ebből táplálkozó szeretet volt az alapja, a tartóoszlopa és a megtartó ereje a gyülekezet egységének, a hívők Krisztussal és Krisztusban egymással való közösségének.
És ez ma is így lenne, ha nemcsak kérnénk, de engednénk is, hogy az egyház hajóját a Szentlélek újra visszakormányozza a Krisztus keresztjének, mint az örök célt mutató világítótoronynak a fénykörébe.
Nem véletlen, hogy Máté evangélista, miután vallást tesz arról, hogy Jézus az ézsaiási próféciák beteljesítője, rögtön azzal folytatja, hogy Jézus a pogányok Galileájában, Kapernaumban való letelepedésétől fogva kezdte hirdetni, hogy »Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.« Az »elközelített« szó sok gondot okozott már az írásmagyarázóknak. Valójában nagyon egyszerű a jelentése: az Isten örök országának fénye már megjelent ezen a földön, és a fényben már jelen van most is az Isten országa, és ha befogadjuk a fényt, jelen lesz bennünk is. Úgy van jelen, ahogy a világítótorony fényében jelen van a cél. A hajó még nincs a révben, de a hajós – megpillantva a fényt – már tudja, hogy célba ért.
Mi is, mindannyian, még a halál árnyékának völgyében járunk, de a Krisztus keresztjének világítótornya – ha hittel tekintünk rá – már most valóságosan elhozza a szívünkbe a célt. Még nem vagyunk az örökkévalóság révében, de Jézus, a világ világossága, már most a szívünkbe hozza az örökkévalóságot, a halál fölött diadalmas, el nem múló életet. Nekünk nincs is más dolgunk, mint hogy a halál árnyékának völgyében járva efelé a fény felé forduljunk, mert mindenek előtt ezt jelenti a megtérés!
Jézus ma is, most is, az örök élet és az üdvösség fényét hozza el a szívünkbe, amikor testét és vérét kínálja nekünk. De ezt a fényt meglátni csak akkor tudjuk, ha értelmünk botránkozását legyőzve, hittel fordulunk felé. Ámen.
IMÁDKOZZUNK!
Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy benned a tökéletes szeretet napja kelt fel, és a valódi élet Világossága jelent meg a világban. Kérünk, Szentlelkeddel készítsd fel szívünket, hogy Világosságodat befogadja, és általa a Világosság fiaiként szülessünk újjá, hogy veled közösségben éljünk itt a Földön, és neked éljünk egykor az örökkévalóságban is. Ámen.
Hirdetés
Úrvacsorai ének
Prefatio
Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!
Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, akiben az igaz világosság jött el a világba, és az el nem múló élet fénye ragyogott fel a halál árnyékának földjén. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.
Gyülekezet a Sanctust énekli
Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgalmad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben+, és vére legyen italunkká ebben a borban+. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen.
Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta:
Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik.
Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta, és ezt mondta:
Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.
Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké.
Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.
Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.
Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről.
Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.
Emlékezzél meg lelkésztestvérünkről, akit gyülekezetünkből hívtál el a szent szolgálatra.
Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről és családjáról.
Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.
Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből.
Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség most és mindörökké. Ámen.
Lelkész és gyülekezet
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Gyülekezet az Agnus Deit énekli
Lelkész: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint. Ámen.
Lelkész: Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!
Communio – Krisztus testének és vérének vétele
Hálaadás (Postcommunio)
Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!
Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért. Ámen.
A lelkész a gyülekezet felé fordul.
Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az örömhírt, hogy megszületett a Megváltó, az Úr Krisztus, a Dávid városában! Tanúskodjatok az Úr szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!
A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.
Áldás