Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!     

Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket! Hallgassuk meg a tízparancsolatot!

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.

Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatokról:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.

Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:

Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.

Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Gyülekezet: Vallom.

Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet? Gyülekezet: Bánom.

Lelkész: Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Gyülekezet: Megbocsátottam.

Lelkész: Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?

Gyülekezet: Igyekezem.

Lelkész: Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Gyülekezet: Hiszem.

Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!

Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, akiben az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene megvigasztal minket minden nyomorúságunkban. 2Kor1,3–4 Áldásra emelt kézzel: Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Bevezető zsoltár

Az Úr Lelke betölti a földkerekséget,halleluja,

igéjével megvilágosít mindeneket,

semmi sincs rejtve előtte, halleluja! Bölcs 1,7

            Ezt a napot az Úr maga szerezte,

                 hogy vigadozzunk és örvendezzünk.

            Ó, Uram, kérünk, segíts meg,

                 add, Uram, hogy áldásoddal járjunk!

            Az Úr az Isten, aki megvilágosít minket,

                 magasztallak téged, én Istenem!

            Adjatok hálát az Úrnak, mert irgalmas,

                 és szeretete örökkévaló. Zsolt 8,24.25.27a.28b.29      

GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

Az Úr Lelke betölti a földkerekséget,halleluja,

igéjével megvilágosít mindeneket,

semmi sincs rejtve előtte, halleluja! Bölcs 1,7 

Krisztus imádása (Kyrie)

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki elküldted a Szentlelket, Uram, irgalmazz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, akiről Isten Lelke tanúskodik, Krisztus kegyelmezz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki megadod a Lélek ajándékát mindazoknak, akik kérik, Uram irgalmazz!

GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Lelkész: Imádkozzunk! Mindenható Isten, add nekünk Szentlelkedet, hogy felismerjük, ami helyes és jó, és örömmel cselekedjük akaratodat az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet Pünkösd ünnepének ószövetségi olvasmánya megírva található Mózes 4. könyvének 11. fejezetében, a 11. verstől:

¹¹Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? ¹²Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak?  ¹³Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk!  ¹⁴Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. ¹⁵Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat!  ¹⁶Azután ezt mondta az Úr Mózesnak: Gyűjts össze hetven férfit Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és álljanak föl ott veled.  ¹⁷Akkor leszállok és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne magad hordozd azt. ... ²⁴Mózes kiment és elbeszélte a népnek az Úr szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. ²⁵Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesben volt, és annak a hetven vénnek adta. Amikor a lélek rajtuk nyugodott, akkor prófétáltak, de máskor nem. ²⁶Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak között voltak. De ők nem mentek ki a sátorhoz, hanem a táborban prófétáltak. ²⁷Egy szolga meg elfutott és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. ²⁸Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!  ²⁹De Mózes ezt mondta neki: Miért vagy ilyen féltékeny? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr!  ³⁰Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt. 4Móz 11,11–17.24–30

Pünkösd ünnepének újszövetségi lekciója megírva található Az apostolok cselekedeteiről írt könyv 2. fejezetében, az 1. verstől!

¹Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, ²hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. ³Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. ⁴Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. ⁵Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. ⁶Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.  ⁷Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: »Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? ⁸Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: ⁹pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, ¹⁰Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, ¹¹zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.« ¹²Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: »Mi akar ez lenni?«   ¹³Mások azonban gúnyolódva mondták: »Édes bortól részegedtek meg.« ¹⁴Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: »Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! ¹⁵Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. ¹⁶Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: ¹⁷Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak, ¹⁸még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. ¹⁹És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. ²⁰A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. ²¹Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. ApCsel 2,1–21

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében, és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a  mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: Jn 4,3–19;28–30

³Jézus akkor elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. ⁴Samárián kellett átmennie. ⁵Így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnak. ⁶Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál. Az idő délfelé járt. ⁷Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: »Adj innom!« ⁸Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. ⁹A samáriai asszony ezt mondta: »Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. ¹⁰Jézus így válaszolt: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.« ¹¹Az asszony így szólt hozzá: »Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? ¹²Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?« ¹³Jézus így válaszolt neki: »Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, ¹⁴de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.« ¹⁵Az asszony erre ezt mondta: »Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.« ¹⁶Jézus így szólt hozzá: »Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!« ¹⁷Az asszony így válaszolt: »Nincs férjem.« Jézus erre ezt mondta: »Jól mondtad, hogy férjed nincs, ¹⁸mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.« ¹⁹Az asszony ekkor így felelt: »Uram, látom, hogy próféta vagy. ²⁰A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.« ²¹Jézus így válaszolt: »Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.  ²²Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. ²³De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. ²⁴Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.« ²⁵Az asszony így felelt: »Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kinyilatkoztat nekünk mindent.«     ²⁶Jézus ezt mondta neki: »Én vagyok az, aki veled beszélek.« ²⁷Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: »Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?« ²⁸Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: ²⁹»Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?« ³⁰Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá. Jn 4,3–19.28–30  

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

Pünkösd a görög pentekosztész szóból ered, ami magyarul annyit jelent: ötvenedik. Ötvenedik nap, húsvét után. Ez a nap Mózes törvénye szerint is ünnep volt: a kőtáblákra írt törvény átvételének ünnepe, de az új termés első zsengéjéből is a húsvét utáni ötvenedik napon kellett az Isten oltárára áldozatot vinni.

        Ebből az alkalomból gyűlt össze Jeruzsálemben az a tarka sokaság, akik előtt Péter Az apostolok cselekedeteinek könyvébenmegörökített pünkösdi prédikációját elmondta, aminek hatására háromezren rögtön megkeresztelkedtek.

        A mai evangéliumi történet közvetlenül nem kapcsolódik a pünkösdi ünnephez. Évekkel korábban játszódik, Jézus földi működésének első időszakában. Mégis rendkívül fontos a pünkösdi események megértése szempontjából. Mindenek előtt azért, mert a Szentlélek pünkösdi kiáradásakor Jézus látható módon nincsen jelen. Van zúgó szélvihar, láthatóak a tüzes lángnyelvek, majd hallható, amint Péter és az apostolok a megfeszített Krisztusról kezdik prédikálni, hogy ő a Messiás, mert bár a nép vénei és a főpapok keresztre feszíttették őt Pilátussal, Isten föltámasztotta a harmadik napon, hogy mindenek Bírájává tegye. Addig azonban a mennynek kell őt befogadnia.

        Pünkösdkor a jeruzsálemi piactér, majd nem sokkal később a templom oszlopcsarnoka is – a főpapok legnagyobb megdöbbenésére – újra a Názáreti Jézus nevét visszhangozza, mégis úgy tűnik, hogy ehhez Jézusnak már nincs semmi köze. Mindez a Szentlélek meglepetés szerű kiáradásának a következménye. De éppen ezért fontos ma arra figyelnünk, amit Jézus a samáriai asszonynak mond: a Szentlélek élő forrásvizét ő fakasztja föl a szívben!

        Mert fújhat a Szentlélek szélvihara, záporozhat a Szentlélek harmata a mennyből, ez csak azokon segít, csak azoknak van valóban hasznára és üdvére, akiknek a szívét előbb Jézus az élő víz forrásává változtatta, hogy a mennyből érkező Szentlélek a belsejükből, mint forrásból buzogjon föl!

        Péternek és az apostoloknak kétségtelenül kellett a felülről jövő bátorítás, hogy minden félelmüket legyőzve, hogy ki merjenek állni a nyilvánosság elé, és a megfeszített Jézust, mint az Isten Messiását hirdessék. Ezt az erőt meg is kapták, amikor az utolsóvacsora termében a Szentlélek lángnyelvek formájában leszállt rájuk. Szükségük volt erre az erőre, hogy ki merjenek lépni az utcára, sőt arra a helyre menjenek, ahol a legtöbb ember sereglett össze. De az ige, amit ott hirdetni kezdtek, a szívükből tört fel, mint élő víz, mert az apostolok szívét Jézus már korábban élő víz forrásává változtatta. Akik hallgatták őket, nem is látták már fejük fölött a lángnyelveket. És arra a háromezerre is, aki rögtön megkeresztelkedett, nem lángnyelvek formájában szállt le a Szentlélek, hanem miközben az apostolok szavait hallgatták, Jézus az ő szívüket is élő víz forrásává alakította át. Ezért nemcsak élő vízként itták az apostolok által hirdetett igét, hanem az élő vízként bensejükből feltörő Lélek tette a kívülről jövő igét az addigi énjüket, az Ádámtól örökölt egójukat megfojtó, és az új embert, a Krisztust bennük is életre keltő erővé.

        Mindebből két dolgot kell megértenünk. Az egyik, hogy Jézus – bár nem látható módon volt jelen – pünkösdkor sem tétlenkedett. Háromezer emberrel tette meg ugyanazt, amit évekkel korábban a Jákób kútjában vizet kereső asszonnyal már megcselekedett. Hiszen Síkár városának lakói úgy itták az asszony szavait, mint élő vizet. Így történhetett meg, hogy annak az asszonynak a szavára, akit korábban mélyen megvetettek, akivel szóba elegyedni sem akartak, most a déli nap hevével is dacolva, elindultak a város határába, hogy Jézust láthassák.

        Pünkösdkor ugyan Jézus nem volt látható, de a Szentlélek jelenlétében ő is jelen volt, és a Szentlélek erejével cselekedett. Az apostolok róla való tanúságtétele nyomán élő víz forrásává változtatta háromezer ember szívét. Ezzel is jelét adta, hogy ő nem a menny kozmikus tabernákulumába zárkózott mennybemenetelekor, hanem valóban övéivel van minden napon.

        A másik, amit meg kell fontolnunk, az egyház és a kereszténység mai helyzete. Gyakran sopánkodunk, hogy egyházunkban eredménytelen a misszió, ha egyáltalán lehet még misszióról beszélni. Missziói központ ugyan van, de misszió nincsen. Az okot keresve azt szoktuk mondani, hogy sajnos manapság nem fúj a Lélek szele. És ezzel el is hárítjuk magunktól a felelősséget. Hajánál fogva előrángatjuk a János evangéliumának harmadik fejezetében olvasható történetet, hogy Jézus Nikodémusnak mondott szavait idézzük: »A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.« Ezt ismételgetjük, majd széttárjuk a kezünket, és azt mondjuk: rajtunk semmi sem múlik, nem mi tehetünk róla, hogy mostanában szélcsend van.

        Ki kellene már végre józanodnunk: nincsen szélcsend! Sosem volt! Az első pünkösd óta mindig fúj a Lélek szele! Az igaz, hogy nem tudjuk irányítani, de fúj! Csakhogy ez önmagában kevés! Hiába fújt volna a Szentlélek szélvihara az első pünkösdkor is, hiába álltak volna ki a fölbátorodott szívű apostolok prédikálni, ha Jézus mindenek előtt az ő szívüket nem alakította volna élő víz forrásává! Hiába lettek volna bátrabbak az oroszlánnál, ha nem a Lélek erejével beszélnek, és ha a hallgatóik szívében szintén élő vízként feltörő Lélek – a maga ellenállhatatlan bizonyító erejével – nem tanúskodik a hallott ige mellett. Az élő víz forrásává alakított szív pedig nem más, mint Jézus királyi ajándéka! Az az ajándék, amit először a Jézusnak szemtelenül feleselgető samáriai asszony sem ismert fel! Még csak nem is sejtette, ki az az idegen vándor, aki Jákób kútjánál pihenve szóba elegyedik vele.

        De ne ítéljük el ezt az asszonyt elhamarkodottan! Ne törjünk pálcát fölötte csak azért, mert mi már tudjuk, amit ő nem tudott, mert nem is tudhatott. Tudjuk, ki a Názáreti Jézus, és tudjuk hogy az az élő víz, amit az asszonynak kínált, nem más, mint a Szentlélek. Tudjuk, de nem azért, mert okosabbak vagyunk nála, és nem is azért, mert nyitottabb a szívünk vagy nagyobb a hitünk, – nem! Egyszerűen csak azért tudjuk, mert számunkra ennek az asszonynak a története épp úgy a múlthoz tartozik, mint a Názáreti Jézus egész földi élete. Mi az evangéliumokból ismerjük ennek az életútnak minden jelentős állomását, és ismerjük az anyaszentegyház kétezer éves tanúságtételét is. De az asszonynak mindez a sok bizonyság nem állt még rendelkezésére. Amikor ez az asszony Jákób kútjánál Jézussal találkozott, még nem volt Újszövetség, nem volt evangélium sem. A Názáreti Jézus akkor még emberi testben rótta Palesztina útjait: nem volt a homlokára írva semmi abból, amit mi az Írások és az anyaszentegyház tanúságtételéből róla hiszünk és vallunk.

            Ezért ha most egy pillanatra megpróbáljuk elfelejteni azt az előnyünket, amit ezzel az asszonnyal szemben élvezünk, ha megpróbálunk belehelyezkedni az ő meglehetősen zárt világába, akkor be fogjuk látni: nem valószínű, hogy a helyében másként viselkedtünk volna. Nem biztos, hogy felismertük volna az Isten ajándékát abban, hogy egy ismeretlen vándor, akiről az öltözéke is elárulja, hogy idegen, sőt népünkkel ellenséges népnek a fia,  egy ital vizet kér tőlünk.

            Én nem szégyellem kimondani, hogy semmivel sem viselkedtem volna okosabban, mint ez az asszony! Valószínűleg én is gúnyolódtam volna: »Uram, merítő edényed sincs és a kút is mély, honnan veszed hát az élő vizet?«

            De miért is mondom mindezt feltételes módban?! Hiszen egészen biztos, hogy magam is gyakran űztem már gúnyt az Isten fel nem ismert ajándékaiból. Biztos, hogy az én életemben is voltak már az Isten által előkészített találkozások, amiben az Isten ajándékát akkor nem ismertem fel. És talán sietve és ezüst tálcán vittem az ital vizet olyanoknak, akiket fontosnak véltem kiszolgálni, és én sem ismertem fel a kegyelmi órát, amikor valójában én voltam megajándékozott az által, hogy szolgálatot tehetek. De korántsem a magam nyomorúságát akarom ma prédikálni, hanem azt szeretném, ha a Jákób kútjához vízért siető asszony lelki vakságában mindannyian a magunk vakságára tudnánk ismerni. Mert meg vagyok győződve, hogy egyikünktől sem idegen ennek az asszonynak a vaksága: mi mindannyian képtelenek vagyunk megismerni az Isten ajándékait, noha tele van az életünk a mennyei Atya ajándékaival! De az ő ajándékait testi szemmel, testi módon gondolkodva, testi emberként élve lehetetlen felismerni! A testi ember, amikor ajándékot kap, azt is úgy éli meg, hogy itt most neki kell tennie valami szívességet. Az asszony is csak ezt tudta meglátni és meghallani: Jézus kér szívességet tőle, amikor inni kér; Jézus vár tőle szolgálatot, és nem látta meg az Isten ajándékát abban, hogy Jézus egyáltalán megszólította őt! Nem tudta megérteni, hogy ha Jézusnak tehet szolgálatot, akkor az az Isten kimondhatatlanul drága ajándéka, amiben érdemtelenül részesült. Mert a lehetőség, hogy Jézust szolgálhatod, az mindig a legdrágább ajándék; ajándék már önmagában is, de ajándék úgy is, hogy amit Jézus szolgálatában kapsz, az mérhetetlenül több annál, amit adsz, amit egyáltalán adhatsz, még ha mindenedet odaadnád is! Mert nem kevesebbet fogsz kapni, mint azt, amit Jézus a samáriai asszonynak ígért: a belsőd élő víz forrásává változik!

            Ennek az ajándéknak az értékét persze egészen addig nem tudjuk megbecsülni, amíg rá nem döbbenünk, hogy a mostani állapotunkban a bensőnkből valami egészen más tör fel, valami olyan, ami az élet vizének semmiképpen sem nevezhető, de sokkal inkább a halál vizének! Mert  a nem szervi és nem orvosi értelemben vett bensőnk testi születésünk óta halott, és a halál mérgező vizének forrása! Beszédünkből, gondolatainkból, cselekedeteinkből nap mint nap a halál jeges vize árad. Bizony kialszik az élet szikrája mindenben, amihez nyúlunk! Ebben a tragikus állapotunkban állhat be változás, ha felismerjük és elfogadjuk az Isten ajándékát minden olyan lehetőségben, amikor valóban Jézusnak tehetünk szolgálatot. Boldog az, aki a Jézusnak való legcsekélyebb szolgálat lehetőségében is az Isten ajándékát ismeri fel! Ez a felismerés a szívet betöltő Szentlélek legelső ajándéka! Isten neked is szánja ezt az ajándékot, és neked is meg akarja adni, hiszen meg vagy keresztelve!

            Ha megkaptad a Szentlélek ajándékát, annak első bizonyságaként Jézus szolgálatra hívó szavát hallod meg! Ez természetesen lehet egyházi szolgálatra való elhívás is, de nem csak az! Egy azonban bizonyos: már ebben az életben is csak azok vannak a helyükön, akik Jézus elhívását követve teszik azt, amit tesznek, amire az életüket odaszentelik!

            Aki Jézus hívását hallva szenteli az életét embertársai szenvedésének enyhítésére, csak az lesz a szó valódi értelmében orvos vagy ápoló, és az helyén lesz ezen a nehéz pályán akkor is, ha az egészségügyet a maihoz hasonló kaotikus állapotok uralják.

            Aki Jézus hívását hallja, és úgy teszi fel az életét arra, hogy gyermekeknek segítsen eligazodni nemcsak különböző ismeretekben, de az élet útvesztőiben is, az lesz a szó valódi értelmében pedagógus, és az ilyet nem lehet elűzni erről a kellően soha meg nem becsült pályáról. És még folytathatnám tovább a különböző hivatásokat, amelyeket elhívást követve lehet csak jól betölteni!

            De még mielőtt félreértené valaki és arra gondolna, hogy itt az értelmiség privilégiumáról van szó, hadd idézzem Luthert, aki azt mondja, hogy még a templomot sem tudja kiseperni zúgolódás nélkül senki, hacsak nem Jézus hívását hallva fog hozzá. Aki viszont így végzi a leghétköznapibb és legcsekélyebbnek tűnő szolgálatot az Isten háza körül, az örömmel végzi, mert ajándéknak tekinti, hogy ezzel is az egyház Urát szolgálhatja. Nincs kétségem, hogy Luther tapasztalatból beszélt!

            És végül lehetetlen nem szólni róla, hogy mindez az egyház hivatalos szolgáira épp úgy áll, mint a gyülekezet presbitereire és tisztségviselőire. Nem üres retorika, ami a presbiterek és tisztségviselők beiktatásnál elhangzik: „Végezzétek a rátok bízott szolgálatot Isten félelmében, az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel, a Szentlélek erejével, hűségesen és odaadóan, mint az Úrnak, hogy egykor számot adhassatok a mi Urunk Jézus Krisztus ítélőszéke előtt.” Nekem meggyőződésem, hogy szolgálatáról csak az tud majd számot adni, aki ajándéknak tekintette, hogy amíg Isten engedte, végezni tudta.

            Ezért a gyülekezetben tisztséget viselő testvéreim szívére szeretném ma helyezni a Síkem határába megfáradtan érkező Jézus szavát: Ha felismernétek az Isten ajándékát, hogy ki az, aki szolgálatára szólított titeket, akkor ti kérnétek tőle, és Ő adna nektek élő vizet, hogy általa ti is élő víz forrásává legyetek! 

            Ha minden egyházi szolgálattevő – lelkészek és világiak – valóban úgy ismernék fel Jézus elhívó szavát, mint az Isten ajándékát, akkor biztos, hogy szolgálatuk nyomán áldás fakadna, és a misszióról többé nem kellene beszélnünk, mert folyna a misszió. Hiszen a Lélek szele fúj! Rajta nem múlik! De amíg mi, szolgálattevők, nem ismerjük fel az Isten ajándékát a szolgálatunkban, hanem azt gondoljuk, hogy mi teszünk Istennek szívességet, hogy az életünkből és az időnkből többet-kevesebbet neki áldozunk, addig a szolgálatunkból nem áldás fakad, hanem a halál dermesztő vizei fognak tovább dagadni a környezetünkben: nemcsak a gyülekezetben és az egyházban, hanem a világban is.

            Félő, hogy ez ma így is van, de nem szükséges, hogy így legyen! Mert húsvét óta törvény, hogy az élet erősebb a halálnál! Húsvét óta törvény, hogy a halálból életnek kell támadnia, és a holtnak meg kell elevenednie. Törvény, hogy a halál nem nyelheti el többé az életet! Ezért a mi halál vizét árasztó, halott bensőnk is meglevenedhet, sőt törvény, hogy meg kell elevenednie!

            Bevezetőben említettem, hogy pünkösd Jézus korában a mózesi törvény átvételének ünnepe volt. Az a törvény kemény volt és szigorú! Halált helyezett kilátásba a bűnösnek. A törvény átvételének színhelye, a Sínai hegy is félelmetes füstfelhőbe borult, az egész hegy rengett és dübörgött, és a nép halálra rémült a fülsüketítő kürtzengéstől. Igaza van Luthernak, amikor azt mondja, hogy az erre emlékeztető ószövetségi pünkösd barátságtalan ünnep volt. De Isten a Jézus halálát és föltámadását követő pünkösdöt mégis barátságos ünneppé tette, mert új törvényt adott, olyat, ami nem kőtáblákra van vésve, hanem a szív élő hústábláira. Ez az új törvény nem a halál, hanem az el nem múló, legyőzhetetlen élet törvénye! De hogy Isten ezt a törvényt a mi szívünkbe is beírhassa, előbb engednünk kell, hogy Jézus az ő igéje által a szívünket halott kőszívből eleven hússzívvé változtassa! Vagy a Jákób kútjánál használt képpel: élő víz forrásává tegye! A mi dolgunk csupán annyi, hogy ne álljunk ellen Jézus és a Szentlélek munkájának. Hogy hittel engedjük Jézust az ige és a Szentlélek által életünkben cselekedni! A többit ő elvégzi! Érvényt szerez a mi életünkben is a halála és föltámadása utáni pünkösdkor adott új törvénynek: élő hússzívre cseréli kőszívünket, és bensőnket a halál forrásából élő víz forrásává változtatja, hogy fel tudjuk ismerni mindig az Isten ajándékát, és örömmel szolgáljunk vele Isten népének, az egyháznak gyarapodására. Akkor többé nem fogjuk úgy érezni, hogy szélcsend van! Mert akkor újra láthatóan fogja dagasztani az egyház hajójának vitorláit a Lélek szele. Mert az élet pünkösdkor kapott új törvénye erősebb a halál ó törvényénél!

            Az egyház kétezer éves története is ezt tanúsítja! A Pünkösdkor alig megszületett egyházra azonnal rátámadt a halálnak a római birodalom által megtestesített gépezete, és ezrével haltak vértanúhalált a keresztyének, de mégis az élet kerekedett felül! A római birodalom régen eltűnt a történelem süllyesztőjében isteneivel és császáraival együtt, az egyház viszont még itt van és él! És áll az egyház Urának ígérete is: a poklok kapui nem vehetnek diadalt az ő egyházán! Nem vehetnek diadalt ezen a gyülekezeten sem! Egészen addig nem, amíg nem állunk ellen megátalkodottan az Isten üdvözítő munkájának, hanem engedjük, hogy Jézus a mi életünkben is beteljesítse a samáriai asszonynak tett ígéretét:    »Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.« Ámen.

IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus Krisztus! Jöjj, teljesítsd rajtunk is ígéretedet! Küldd el a Szentlelket ma élő egyházadra, benne a mi gyülekezetünkre is, hogy értelmünket világosítsa, hitünket erősítse, szeretetünket növelje, akaratunkat a jóra, a neked való engedelmességre hajlítsa, és így egyetértésre vezessen, hogy el ne ítéltessünk, hanem mindannyian üdvösséget nyerjünk. Ámen.

Hirdetés Úrvacsorai ének Prefatio

Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!

Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki elküldte a Szentlelket, hogy gyermekeidet az egyház közösségébe gyűjtse. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

Gyülekezet: Sanctus énekverset énekel

Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgal-mad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnö-söket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben+, és vére legyen italunkká ebben a borban+. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen. 

Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványai-nak adta, és ezt mondta:

Vegyétek, egyétek, ez az én testem+, amely tiértetek adatik.

            Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezé-be vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta,  és ezt mondta:   

Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben+, mely érte-tek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatá-ra. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszá-tok, az én emlékezetemre.

            Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom mind-örökkön örökké.

            Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.

            Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.

            Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről. 

Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.

            Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről, és családjáról.

            Emlékezzél meg arról a lelkésztestvérünkről, akit közülünk hívtál el a szent szolgálatra.

            Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.

Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből.

            Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség most és mindörökké. Ámen.

Lelkész és gyülekezet

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

        A gyülekezet Agnus Dei énekverset énekel      

Lelkész:  Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,  de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint. Ámen.

Lelkész:  Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Communio – Krisztus testének és vérének vétele

Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!

Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért. Ámen.  

         A lelkész a gyülekezet felé fordul.

Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!

A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.

Áldás