Alapige: Efezus 3. 13-21. Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim a Jézus Krisztusban!

Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért”, kezdi az Efezusi levelet Pál, „Pál Krisztus Jézus foglya”, így kezdi hasonlóan levelét az apostol Filemonhoz, de több levelében is így fogalmaz, ha önmagát, akarja bemutatni, fogoly vagyok az Úrért. A Filippiekhez ezt írja, „Krisztusért viselem bilincseimet”. Vissza-visszatér, hogy Isten szolgája miben van. Megfogtak, rabul ejtettek, el vagyok zárva, el vagyok tiltva. Szenvednem kell egy ügyért. Viselnem kell a következményeit a kisebbségnek, annak, hogy nem mindenki elõtt világos a cél, nem mindenki önzetlen, nem mindenki látja a ránk bízott feladatot. Pált fûti a feladat elvégzése, a tanúskodás. Sokan azt látják csak Isten igéjében, ami nekik szól, saját magukra, saját életükre. Csak az életváltoztatást, életújítást fedezik fel benne, azt, ami a segítség számunkra. És hányszor uralkodik ez a szemlélet. Ami nekem segítség, az a fontos. Ami engem véd, javamra szolgál, azt képviselem. Pál nem azért van börtönben, mert csupán keresztyény lett, mert megtért. Ennél Õ továbbment. Isten mindig megújítja azok gondolkodását szemléletét, akiket szeretete megragad. És ez a szemléletváltozás ütközik falakba. Azért van börtönben, mert másképpen gondolkozik. Saját akaratának teljesítésérõl átkerült a figyelme arra, aki mindenek Ura. Aki szívébe írta az igazságot. Aki megláttatta bûneit és aki megláttatta a kegyelme forrását. Azért fogoly, mert terjeszti a Krisztusról szóló beszédet. Mert átadja, mert emberekkel találkozik, akiket Krisztushoz vezet. Mert közösségeket kísér figyelemmel. Mert gyülekezeteket akar növelni, szaporítani. Egy jó ügyért kerül kisebbségbe, egy jó ügy miatt lesz fogoly. Az egyház olyan egyre növekvõ sugarú kör, amelynek középpontja mindig változatlan, mindig Krisztus, de aminek a sugara mindig változó, növekvõ- hallhattuk tavaly Márk evangéliumának magyarázatakor. Nemcsak önmagunkért élni, magunk javát, érdekeit nézni, mindenütt érvényes tanítás. Aki, Krisztust képviseli, aki hiszi, hogy Isten mindenekfelett dicsõségre méltó, igaz a szava, aki jó ügyet képvisel nemcsak bátor, nemcsak hívõ, hanem számíthat arra is, hogy sok küzdelemmel találja szembe magát. „Az õs ellenség most is üldöz még, nagy a serege…” Fogolyként írta a mai igeszakasz alapigéjét. Nincs benne csüggedés. Marad a téma a börtönben, a bilincsek között is az, akit soha nem felejthetünk, soha háttérbe nem szoríthatunk, aki fölé, mellé senkit nem tehetünk, az élet Ura, Krisztus, és Pál imádságát olvassuk, hogy Õ lakjon a szívben. Pál helyzete, állapota, a mindennapjai szóba sem jönnek, nem a saját személyét tartja megemlítésére méltónak, hanem azét, akié az ügy.

Pál hálája, ujjongó öröme, Isten himnikus magasztalása gyakori. Hogy ne lenne az, annak az életében, aki, Jézusára néz. Felöleli ezekben a sorokban Isten nagyságát. Olyan barokkosan gazdag felsorolásba kezd, szedi össze a keresztyény élet értékeit, a hívõ ember jellemzõit, mi mindent él át, milyen felfoghatatlan titokzatos a munkája, amihez foghatót nem találunk. Mélységben és magasságban mindenütt megtalálja Pál Isten Egyszülöttjét. De ki is munkálta benne ezt az imádság, a szenvedés. Életünk minden történésében Istent kell keresnünk. Õt ismerjük meg bennük, akaratát, jó szándékát, tervét láttatja meg velünk. A saját sorsunk mindig fontos. Mindig van ötletünk, kívánságunk, ha saját életünket visszük Isten elé. Nem biztos, hogy ez boldogít, ha minden tervünk valóra válik. Magunk feletti öröm, magunkért mondott hála nemcsak bizarr, ideiglenes, hanem ellentétes azzal, amit Pál éppen mond. Az Isten ügye a fontos, az Õbenne való öröm boldogít, és ez az öröm túlmegy minden kereten, idõi síkon. Istent magasztalja a világ! Az egész világ. Minden róla kapja a nevét, mennyen és földön. Minden Általa nyer áldást. Minden az övé. Istentisztelete, imádata olyan dimenziókba lép át, amirõl alig tudunk beszélni. Szélesség és hosszúság, mélység és magasság, akármibe tekintek, mindenben Õ nyugszik. A Krisztusi seb mélysége Isten gyõzelmét hirdeti. A szenvedõ Krisztus arc Isten egyedülálló hatalmát, értünk emberekért ajándékozott üdvözítõ akaratát mutatja. A síró fájdalmában zokogó ember reménysége Isten. A betegségben összetöpörödött ember egyet lát nagynak Isten hatalmát. A halálra felkészülõ ember Istenbe kulcsolja kezét. Az, aki nem akar beolvadni az igénytelenséget, nemtörõdömséget is felvállalók sorába, és a többséghez tartozni, inkább a kisebbséghez csak egy reménysége van, Isten igéje, élõ szeretete. Erõsödik a belsõ ember, amikor végigmegyünk egy-egy megpróbáló helyzeten. „nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az õ népét.” Mondják, amikor Jézus feltámasztja a naini ifjút. Istent dicséri a sokaság. Mindig õt illeti, neki jár a magasztalás, DE mégsem ezért dicsõséges a mi Urunk. Hanem azért, hogy mindent értünk tesz. Nem neve magasztalásáért, hanem azért, mert gyõzelme a mi gyõzelmünk.

Amikor a Szt. Pál katedrális épült Londonban, az építésvezetõ megkérdezte egyik munkását: „Mit csinálsz?” — Az válaszolta: „Ezt a nagy követ faragom a megszabott méretre.” A másik azt válaszolta: „Dolgozom, hogy pénzt keressek.” A harmadik: „Segítek a katedrális építésénél!” Pál fogolyként így fogalmaz: a Krisztusnak a foglya vagyok! Nem Néró császárnak, hanem Krisztusnak. Mi is mondhatjuk, fogoly vagyok, foglya Krisztusnak. Benne gyökerezik az életem, benne növekszik és lesz gyümölcstermõ, és szeretetében megalapozva állok ki viharokat, szélfúvásokat, villámcsapásokat.