Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Üdvözlés, gyónás, feloldozás

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket! Hallgassuk meg a tízparancsolatot!

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.

Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatokról:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.

Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:

Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.

Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Gyülekezet: Vallom.

Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet? Gyülekezet: Bánom.

Lelkész:Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Gyülekezet: Megbocsátottam.

Lelkész:  Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?

Gyülekezet: Igyekezem.

Lelkész:Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Gyülekezet: Hiszem.

Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!

Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki azért jött a világba, hogy a bűnösöket megmentse. 1Tim 1,15   Áldásra emeli kezét.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Bevezető zsoltár

    A mélységből kiáltok hozzád, Uram,

    Uram, halld meg hangomat! Zsolt 130,1.2

            Ha a bűnöket számon tartod, Uram,

                 Uram, ki állhat meg előtted?

            De nálad van a megbocsátás,

                 hogy féljenek téged.

            Várom az Urat, várja az én lelkem,

                 és reménykedem ígéretében.

            Mert az Úrnál van a kegyelem,

                 gazdag ő, meg tud váltani. Zsolt 130,3–5.7

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

    A mélységből kiáltok hozzád, Uram,

    Uram, halld meg hangomat! Zsolt 130,1.2

Krisztus imádása (Kyrie)

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki véreddel eltörölted bűnös adósságunkat, Uram, irgalmazz!

 Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki irgalmas szívet ajándékozol a benned bízóknak, Krisztus, kegyelmezz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki azt parancsolod, hogy egymásnak is megbocsássunk, Uram, irgalmazz!

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Istenünk, aki meghallgatod a mélységből hozzád kiáltó népedet! Add nekünk a hit ajándékát, hogy elnyerjük bocsánatodat, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap epistoláját Pál apostolnak A filippiekhez írt leveléből, az 1. fejezet 3. versétől!

³Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, ⁴és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, ⁵mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. ⁶Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. ⁷Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. ⁸Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; ⁹és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; ¹⁰hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, ¹¹és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. Fil 1,3–11

A vasárnap evangéliuma megírva található A Máté írása szerinti evangélium 18. fejezetében, a 21. verstől:

²¹Akkor Péter ezt kérdezte Jézustól: "Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" ²²Jézus így válaszolt: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.  ²³Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival.  ²⁴Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. ²⁵Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. ²⁶A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. ²⁷Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. ²⁸Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! ²⁹Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. ³⁰De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. ³¹Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. ³²Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. ³³Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? ³⁴Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. ³⁵Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának." Mt 18,21–35

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit! 

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének Igehirdetés - Textus: 1Móz 50,15–21

¹⁵Amikor látták József bátyjai, hogy apjuk meghalt, ezt mondták: Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk!  ¹⁶Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: ¹⁷Ezt mondjátok Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. ¹⁸Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte és ezt mondták: Szolgáid vagyunk! ¹⁹De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? ²⁰Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.  ²¹Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. 1Móz 50,15–21

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

»Vajon Isten vagyok én?« – kérdezi József megrendült szívvel a testvéreitől, amikor látja, hogy azok bosszújától félve borulnak le előtte, és rabszolgájául ajánlkoznak föl, noha egyszer már biztosította őket arról, hogy megbocsátott nekik. De – mint József fájó szívvel látja – testvérei akkor nem hitték el, és azóta sem hiszik, hogy amit mondott, azt szívből mondta, és nem volt a szívében semmi revansvágy, amikor kimondta, hogy megbocsát. A testvérek azonban nemcsak emberi módon gondolkodtak, de egy kicsit talán magukból indultak ki, amikor úgy vélekedtek, hogy ember nem képes szívből megbocsátani. Még ha mondja is, hogy megbocsát, a szíve mélyén akkor sem bocsát meg. Mert szívből megbocsátani egyedül csak Isten képes. Általános emberi vélekedés ez, amit a régi joggyakorlat is tükröz.

        Ha máshol nem, történelmi témájú filmekben mi is bizonyára hallottuk már, hogy amikor a bíró kihirdeti a halálos ítéletet, utoljára ezekkel a szavakkal fordul az elítélthez: „Istennél a bocsánat!” Ezzel jelzi, hogy az elítélt most már hiába tanúsít megbánást, amit elkövetett, azt ember nem bocsáthatja meg, arra itt a földön nincs kegyelem. De Istennél, a mennyben, ott talán igen! Isten még neki, a megátalkodott bűnösnek is megbocsáthat! Mert Isten Isten! Az ő szíve meg tud indulni az olyan elvetemült bűnös iránt is, akit a földi bíróság csak halálos ítélettel sújthat.

        »Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?« Márk és Lukács elbeszélése szerint ezt kérdezgetik zúgolódva Jézus ellenfelei, a farizeusok és az írástudók is, amikor hallják, hogy Jézus megbocsátja a gyógyulás reményében elé hozott béna bűneit.

        „Istennél a bocsánat!” »Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?« Ezek látszólag Isten szuverenitását védelmező mondatok.  Valójában azonban az ember megbocsátásra való képtelenségét hivatottak igazolni. Hiszen ha a megbocsátás Isten privilégiuma, akkor bárki joggal kérdezheti: „Vajon Isten vagyok én, hogy megbocsássak?”

        József testvérei annak idején nem kis bűnt követtek el József ellen. Eladták a rabszolga-kereskedőnek, apjuknak pedig azt hazudták, hogy a mezőn vadállat tépte szét. Amikor évek múltán éhínség tört ki Kánaánban, és a testvéreknek Egyiptomba kellett menniük gabonát vásárolni, nagy volt a meglepetésük, amikor a fáraó főminiszterében Józsefre kellett ismerniük. Rettegtek József bosszújától, ő azonban megbocsátott nekik, és apjukkal együtt letelepítette őket Egyiptomban. De mint a mai igénk tanúsítja, mégsem ez volt a „happy end” József és testvéreinek történetében. Mert amikor apjuk, Jákób egy idő múlva meghalt, a testvérek ismét József bosszújától kezdtek rettegni. Féltek, hogy József korábban csak idős édesapjukra való tekintettel színlelte a megbocsátást. Attól tartottak, hogy József a bosszút és a megtorlást az apjuk halála utáni időre halasztotta. Ezért nem mertek József szeme elé kerülni, hanem csak üzentek neki, és így kérték újra a bocsánatát. Aztán mégis fölkeresték, leborultak előtte, és így szóltak hozzá: »Szolgáid vagyunk!« Remélni sem merték, hogy József valaha is testvérüknek tekinti őket. Beérték volna azzal, ha mint rabszolgáinak, meghagyja az életüket. Ezt látva József elsírta magát, és így szól hozzájuk: »Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?« Majd hozzátette: »Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.« És valóban, ha testvérei annak idején nem adják el a rabszolga-kereskedőnek, József sosem került volna Egyiptomba, sosem fejtette volna meg a fáraó álmát a hét bő és a hét szűk esztendőről, és Egyiptom az éhínség idején nem rendelkezett volna sok nép életének megmentéséhez elegendő gabonával.

        »Vajon Isten vagyok én?« – József szájából ez a kérdés nem a megbocsátani nem tudás indoklásaként hangzik. Nem így kiált fel: „Vajon Isten vagyok én, hogy megbocsássak nektek?” József az ellenkezőjét gondolja: „Vajon Isten vagyok én, hogy a bírátok legyek?” „Vajon Isten vagyok én, hogy bosszút álljak rajtok, hogy megtoroljam az ellenem elkövetett vétketeket?” Nem, József nem a bírájukként szól testvéreihez, nem azt mondja, hogy „Számotokra Istennél a bocsánat!”  József szívből megbocsát. És azért fakad könnyekre, mert fájlalja, hogy testvérei ezt nem tudják elhinni. Fáj neki, hogy nem tudják felismerni: ő igaz ember, aki nem azért mondja, hogy megbocsát, mert ki akarja várni a bosszúra alkalmas időt, hanem mert valóban szereti őket, és bármilyen súlyos bűn, amit ellene elkövettek, nem tud nem megbocsátani.

        A tizenhatodik századi reformáció központi kérdése a megigazulás volt. Ha nem elvont dogmát, élettelen tant akarunk csinálni a reformáció fő mondanivalójából, akkor nem lehet, hogy ne lássuk meg József személyében az Isten előtt való igazság ékes példáját. Mert József szívének Isten előtti igazságáról tanúskodik a szája, amikor így szól a testvéreihez: „Vajon Isten vagyok én, hogy a bírátok legyek?” „Vajon Isten vagyok én, hogy bárkinek is bírája legyek?” „Hiszen egyedül Istennél az ítélet!” „Vajon Isten vagyok én, hogy ellenségeimen bosszút álljak, tettüket megtoroljam?” „Hiszen egyedül Istené a bosszú!”

        Ezzel szemben az Isten előtti igazságnak híján levő, tisztátalan szívű ember így szól az ellene vétkezőhöz: „Istennél keresd a bocsánatot, ne nálam!” Vagy ha Jézus evangéliumának tekintélye nem engedi, hogy ezt nyíltan kimondja, akkor így szól: „Megbocsátani tudok, de felejteni nem!” Magában pedig hozzáteszi: „Az első adandó alkalommal megfizetek azért, amit velem tettél.” És így is cselekszik.

        De azt is látnunk kell, hogy József nem a maga erőfeszítéséből lett igaz emberré, hanem Isten tette azzá. Így vall erről: »Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.« Igen, de nem azonnal. Sok-sok évnek kellett eltelnie addig! Hiszen a rabszolga-kereskedő által Egyiptomba hurcolt Józsefet Isten nem azonnal tette rangban a fáraó után következő főemberré, hanem előbb rengeteg szenvedésen vezette keresztül. Mindannyiunk által jól ismert, sőt a világirodalom nagyjait is megihlető történet ez. József először rabszolga volt Potifár házában, ahol kitűnt értelmével, és ezért gazdája – ma így mondanánk – jószágigazgatói rangra emelte. Józsefnek innentől kezdve úri élete volt, éppen hogy csak szabad ember nem lehetett.  És ekkor érte a nagy kísértés: szép és vonzó úrnője nemcsak szemet vetett rá, de szerelemre lobbant iránta. József azonban igaz ember volt, és nem akarta elárulni gazdáját, aki jó volt hozzá, akinek – rabszolga létére – kiváltságos helyzetét köszönhette. Ezért bár nem volt számára könnyű úrnője érzelmeit visszautasítani, mégis ellenállt a csábításának. Ám az érzelmeiben megsértett asszony kegyetlen bosszút állt rajta. Józsefet bevádolta férjénél, hogy erőszakot akart tenni rajta. Potifár ezt nem nagyon hitte, hiszen jól ismerte József becsületességét, és ismerte persze felesége természetét is. De egy egyiptomi királyi tisztviselő mégsem tehette meg, hogy felesége szavával szemben egy rabszolga elbeszélésének adjon hitelt. Kénytelen volt Józsefet börtönbe vettetni, ahol több mint két évet kellett raboskodnia. József helyében ekkor bárki fellázadt volna Isten ellen. Bárki azt mondta volna, hogy ha Isten ilyen igazságtalanul igazgatja a sorsát, ha megengedi, hogy urához való hűsége és lojalitása – a mai szlenggel szólva - „elnyerje méltó büntetését”, akkor neki az ilyen Isten nem kell! József azonban valóban igaz ember volt. Ezért ebben a helyzetben sem mondott fel Istennek, és Isten hozzá való hűségében sem kételkedett. Hitte, hogy Istennek terve van mindazzal, ami vele történik, bár akkor még nem értette, hogy mi. Még akkor sem sejtett semmit, amikor a vele együtt raboskodó főpohárnok álmát megfejtette, majd utána a szintén bebörtönzött sütőmesterét is. Amikor azonban Isten tudomására hozta, hogy a fáraónak milyen álma volt, és az álom megfejtését is kinyilatkoztatta neki, József előtt világos lett, hogy Isten miért nem akadályozta meg, hogy testvérei eladják őt a rabszolgakereskedőnek, és hogy ezáltal Egyiptomba kerüljön.  Most már tudta, hogy Isten arra a feladatra választotta, hogy a hét évig tartó éhínség idején megmentse Egyiptomot, és mellékesen megmentse az éhhaláltól Kánaánban élő családját is.

        Előtte azonban József hosszú éveken át akkor is kitartóan hitte, hogy Isten vele van és hűséges hozzá, amikor látszólag semmi értelme sem volt az Istenben bíznia, hiszen minden jel arra mutatott, hogy Isten a bajában cserben hagyta, és nem törődik vele, tétlenül nézi, hogy előbb rabszolgának adják el, majd ártatlanul börtönbe vetik, és sorsa egyre rosszabbra fordul. Isten azonban a minden tapasztalást nélkülöző hit fázisában is Józseffel volt, és nagyon is hatékonyan munkálkodott a szívében. Megtanította Józsefet valami olyanra, amit addig bizony nem ismert: megtanította az alázatra. Józsefet a hosszú időn át minden tapasztalásnak ellene mondó hite által Isten végül igaz emberré tette. Amikor aztán a börtönélet kilátástalan mélységéből egyik napról a másikra szédítő magasságba emelte, József nem szédült meg, és nem kezdett „Istent” játszani: nem akart testvérei bírájává lenni, és nem akart elégtételt venni rajtuk, noha megtehette volna. Az ifjú korában testvérei haragját és gyűlöletét gőgjével kiváltó József a hatalom magas polcára jutva már alázatos ember: hatalmával még az ellene súlyos bűnt elkövetett testvéreinek is csak használni akar, ártani nem.

        „Istennél a bocsánat!” – igazságot is tartalmaz ez a mondás, de csak a felét az igazságnak. Mert Istennél nemcsak bocsánat van, hanem szánalom is van a bűnös iránt. A vasárnap evangéliumában ura megszánja a kifizethetetlen adósságba esett szolgáját, és minden tartozását elengedi. A szolga gonoszságát az mutatja, hogy ő viszont ezután sem tud szánalomra indulni a neki összehasonlíthatatlanul kisebb összeggel tartozó társa iránt. Jézus a példázattal arra figyelmeztet, hogy az Istentől ajándékba kapott bocsánat bennünket is megbocsátásra kell hogy ösztönözzön. De ha nem tudunk szánalomra indulni az ellenünk vétkező iránt, akkor nem érezzük ezt az ösztönzést, és nem tudunk megbocsátani sem.

        A szánalom azonban nincs hatalmunkban. Mint ahogy szeretetet nem tud senki kicsiholni magából, éppúgy szánalmat és könyörületességet sem. Azt a forrást, amiből a szeretet, a szánalom, a könyörületesség fakad, csak Isten tudja felfakasztani a szívünkben, méghozzá keresztek és szenvedések által.              Ez persze kétesélyes dolog. Mert vannak, akiket a kereszt és a szenvedés még inkább megkeményít, és kőnél is keményebbé teszi a szívüket. De vannak, akiknek az életében Isten sikerrel jár: a keresztek és szenvedések által fel tudja fakasztani szívükben a szeretetnek, a szánalomnak, az együttérzésnek, az irgalomnak, a könyörületességnek a bűn által mélyen betemetett forrását. Hogy kinek az életében ér célt Isten munkája, és kinek az életében vált ki a kívánttal ellenkező hatást, ez Isten titka.

        Egy valami azonban biztos: ha Isten a hittel viselt keresztek és szenvedések által sikerrel elvégezte bennünk megigazító munkáját, annak első jelét éppen az ellenünk vétkezők fogják tapasztalni. Mert ahogy Jézus reflex szerű válasza az ellene elkövetett bűnökre a bűnös iránti szánalom volt, úgy az Isten által igazzá tett ember reflexe is a szánalom, a könyörület, és nyomában a megbocsátás lesz. A valódi megbocsátás! Nem a csak szavaké, hanem a szívé! Nem a „megbocsátok, de nem felejtek” szlogenjét hangoztató álságos és hamis megbocsátás, hanem az „elfelejtettem, amit tettél” igazi, szívből jövő megbocsátása. Ez a megbocsátás pedig annak megtapasztalásán is alapul, hogy Isten a benne bízók életében mindent, de mindent jóra fordít! Azt is, amit mások követtek el ellene!

        Ennek az igazságnak pedig József tapasztalatánál is sokkal nyilvánvalóbb és kézzelfoghatóbb záloga van: és ez nem más, mint maga a golgotai kereszt! Az a kereszt, amit Jézus ellenségei az ő nevének végleges eltörlésére, emlékezetének kiirtására ácsoltak! Ez a kereszt ma világszerte mindenütt Jézus nevét hirdeti, és némaságában is arra emlékeztet, hogy »úgy szerette Isten  a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem, örök élete legyen!« Mert Isten a Jézus számára halál fájaként megácsolt keresztet az élet kenyerét és italát termő fává változtatta, aminek gyümölcse sok népet, milliókat és milliókat teremtett már újjá kárhozat fiaiból Isten gyermekeivé, és a halál fiaiból az örök élet örököseivé.

        Itt, az úrvacsorai oltárnál, ma mi is valamennyien részesedhetünk a csodában: Isten a bűnünket, ami, ha nem lenne a kereszt, örökre elválasztana tőle, a Krisztus halálának gyümölcseként a kegyelem okává tette, mert hiszen ha nem lenne bűnünk, soha nem tapasztalhatnánk meg az Isten könyörülő irgalmának és bűnbocsátó szeretetének hatalmát, azt a csodát, amit Pál apostol szerint a mennyei angyalok irigyelnek tőlünk, mert ők nem vétkeztek és nem szorulnak rá az Isten könyörülő irgalmára és a bűnöst magához ölelő szeretetére. De mi nagyon is rászorulunk, és itt az oltár előtt térdelve, újra meg újra meg is tapasztalhatjuk ezt a minden értelmet meghaladó, kibeszélhetetlen csodát, ami az angyaloknál is gazdagabbá tesz, ha hittel fogadjuk. Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, ne vond meg tőlünk irgalmadat, hanem teremts bennünk a tiedhez hasonló, irgalmas szívet, hogy harag és bosszúvágy helyett szánalomra induljunk az ellenünk vétkezők iránt, és örömmel tudjunk nekik megbocsátani. Add, hogy így lehessünk valóban gyermekeid, a Jézus Krisztus által. Ámen.

Úrvacsorai ének Prefatio

Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!

Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki fölemeli az alázatosakat, és akinek szeretete és jósága körülöleli életünket. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

A gyülekezet Sanctus énekverset énekel.

Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgalmad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben, és vére legyen italunkká ebben a borban. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen. 

Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta:

Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik.

Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta,  és ezt mondta:   

Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatára.  Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.

            Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké.

            Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.

            Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.

            Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről. 

Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.

            Emlékezzél meg lelkésztestvérünkről, akit  gyülekezetünkből hívtál el a szent szolgálatra.

            Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről, és családjáról.

            Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.

Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből, és minden elhunytról, akiknek hitét egyedül Te ismered.

      Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké.  Ámen.

Lelkész és gyülekezet

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.                 

       A gyülekezet Agnus Dei énekverset énekel.       

Lelkész:  Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,  de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint.  Ámen.

Lelkész:  Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Communio – Krisztus testének és vérének vétele

Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!

Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért. 

Gyülekezet:Ámen.  

         A lelkész a gyülekezet felé fordul.

Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!

A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.

Áldás