Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Bevezető zsoltár

Néped üdvözítője te vagy, Istenünk,

meghallgatod azokat, akik hozzád kiáltanak!

     Megemlékezem az Úr tetteiről,

        visszagondolok hajdani csodáira.

     Felidézem egyenként minden tettedet,

        elmélkedem műveiden.

     Szent a te utad, Istenem,

        nincs más isten, aki az Úrhoz fogható!

     Megváltottad hatalmaddal népedet,

        úgy vezetted őket, mint nyájadat. Zsolt 77,12–14.16

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

Néped üdvözítője te vagy, Istenünk,

meghallgatod azokat, akik hozzád kiáltanak!

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim, Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Uram, Istenem! Vallom és bánom, hogy sokszor megfeledkeztem a szeretet parancsáról, és munkám közben csak a magam hasznát kerestem. Bocsásd meg vétkeimet, és emberszerető irgalmaddal teremts újjá, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki azért jött a világba, hogy a bűnösöket megmentse. 1Tim 1,15   A lelkész áldásra emeli kezét.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mindenható Isten, aki a világot teremtetted, és szüntelenül munkálkodol benne! Add, hogy naponta rád tekintve, neved dicsőségére gyakoroljuk földi hivatásunkat, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap epistoláját Pál apostolnak Az efezusiakhoz írt leveléből, a 4. fejezet 20. versétől!

²⁰Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ²¹ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. ²²Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; ²³újuljatok meg lelketekben és elmétekben, ²⁴öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. ²⁵Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. ²⁶"Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, ²⁷helyet se adjatok az ördögnek. ²⁸Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Ef  4,20–28  

A Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap evangéliuma megírva található a Máté írása szerinti evangélium 9. fejezetében, az 1. verstől:

¹Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. ²És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid." ³Ekkor néhány írástudó így szólt magában: "Ez Istent káromolja." ⁴Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: "Miért gondoltok gonoszt szívetekben? ⁵Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! - vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!? ⁶Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön: Kelj fel - így szólt ekkor a bénához -, vedd az ágyadat, és menj haza!" ⁷Az pedig felkelt, és hazament. ⁸Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. Mt 9,1–8

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének Igehirdetés - Textus: 1Móz 1,26–28.31

²⁶Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.  ²⁷Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.  ²⁸Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!  ³¹És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. 1Móz 1,26–28.31

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

A bibliai teremtéstörténet kulcsfontosságú, de egyben legvitatottabb mondata az ember teremtéséről szóló kijelentés: »Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.« Mit jelent, hogy az ember Isten képmására lett teremtve? Az írásmagyarázók – teológiai beállítottságuktól függően – más-más, néha egymásnak ellentmondó magyarázatot adnak erre.

        Vannak, akik rámutatnak, hogy az istenképű ember emberarcú Istent feltételez, és a Genezis írásbafoglalóit primitív antropomorfizmussal vádolják. Hangsúlyozzák, hogy Isten tisztán szellemi lény, nincs alakja és formája, és ezért nevetséges dolog arról beszélni, hogy az embert önmaga képére és hasonlóságára teremtette. Azt javasolják, hogy a Mózes első könyvében, a Genezisben olvasható történetet tekintsük úgy, mint ami egy az ókori teremtésmítoszok sorában, és ennek megfelelően értékeljük.

        Ezzel szemben mások szó szerint értik az ember istenképűségét, és ebben látják az alapját annak a hitüknek, hogy az ember Isten gyermeke, aki Istenre nemcsak mint Teremtőjére, de mint Atyjára is tekinthet. Ezzel az istengyermekséget a Krisztusban megváltott hívőkről kiterjesztik minden emberre, azt állítva, hogy hívők és nem hívők között csupán annyi a különbség, hogy amíg a hívők Isten megtalált gyermekei, addig a nemhívők most még elveszett gyermekek, akiket Isten továbbra is keres, mert őket is meg akarja találni. Akik ezt a felfogást vallják, nincsenek tekintettel arra, hogy az Újszövetség tanúsága szerint az ember csak a Szentlélektől való újjászületés eredményeként válhat Isten gyermekévé, és csak a Krisztussal közösségben élő megváltott ember kiálthat Istenhez a benne lakó Szentlelek által úgy, hogy »Abba!«, »Atyám!« 

        Megint mások arról vitatkoznak, hogy a később bekövetkezett bűneset, és nyomában a minden ember által elkövetett több-kevesebb bűn vajon eltörli-e az emberen Isten képmását, vagy csak elhomályosítja. De – elsősorban a keleti egyházak teológusai között – olyanok is akadnak, akik azt állítják, hogy a bűn az ember istenképűségét egyáltalán nem érinti. Azt mondják, hogy a bűn olyan, mint a sár: rátapad a képre, és eltakarja; de ha lemossák, a kép újra látható lesz, hiszen a sárréteg alatt mindvégig teljes épségben ott volt.

        Ezzel szemben a nyugati egyházban – elsősorban a protestáns teológusok – azt vallják, hogy a bűn nem csupán az ember istenképűségét eltakaró mocsok, hanem a bűn összetöri az emberen az Isten képmását. Olyannyira, hogy ez a földi test halála pillanatáig a bukott Ádám képét kénytelen viselni, és ez a Szentlélektől újjászületett hívők földi testére is érvényes. De ők az eljövendő világban már az új Ádám, Krisztus képét viselhetik majd örökké, Krisztus pedig nem más, mint Isten tökéletes képmása.           Ezzel szemben a szabadegyházi közösségek egyik típusát képviselő gyülekezetekben azt tanítják, hogy a Lélektől újjászületett, megtért hívőn a kegyelem már ebben az életben helyreállítja az Isten képmását. Ebben a szemléletben persze megint csak összemosódik az istengyermekség fogalma az istenképűséggel. Mert hogy hitünk által Krisztusért Isten megváltott gyermekének tudhatjuk magunkat, és Istent Atyánknak szólíthatjuk, még nem jelenti, hogy földi testünkön megújult volna Isten képmása.

        Mindez jól mutatja, mennyire nem egyszerű kérdés, hogy a Biblia első könyve, a Genezis mit ért az alatt,   hogy »Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette.«

        A zsidóságban már Krisztus előtt léteztek olyan gnosztikus irányzatok, amelyek később a kereszténységben is felütötték fejüket, amelyek azt gondolták, hogy ez a viszonylag egyszerűen hangzó bibliai mondat valamilyen titkos ismeretet rejt. Ezek a gnosztikus magyarázók a mondat második feléből indulnak ki: »férfivá és nővé teremtette.« Azt mondják, hogy amiképpen Isten férfi és nő egy személyben, úgy az első ember is ilyen volt. Szerintük ez az értelme annak, hogy a Genezis valamivel később, a második fejezetben mondja el az asszony teremtését, mint akit az ember kivett oldalbordájából alkot meg a Teremtő. Más szóval kettéválasztja az embert, aki addig egy személyben volt férfi és nő. De ennek a kettéválasztásnak a gnosztikusok szerint súlyos következményei lettek: a szaporodás, és ennek következtében a halál. Ugyanezt a gondolatot a Tamás evangéliuma néven ismert keresztény gnosztikus irat nemcsak átveszi, de egyenesen Jézus szájába adja, hogy az ember akkor szabadul meg a halandóság átkától, amikor a „kettő”, vagyis a férfi és a nő, újra egy emberré lesz, és az emberen így áll helyre ismét a halhatatlan Isten képmása.

        Talán fölösleges is mondanom, hogy az ilyen titkos tanok távol állnak és mindig is távol álltak az egyház tanításától, és a gnosztikus szekták írásmagyarázatát az egyház soha nem fogadta el. És természetesen én sem azért tértem ki rá, mintha a legcsekélyebb mértékben is szimpatizálnék a gnózissal, hanem mert a new age égisze alatt ma is létezik ez a tanítás, és ma is megvannak a hirdetői, akik sajnos elég gyakran nyilvánosságot is kapnak.

        De most már próbáljunk meg rendet vágni a sokféle magyarázat dzsungelében, és mindenek előtt azt próbáljuk megérteni, hogy a Genezis mit akar elmondani, amikor kijelenti: »Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.«  

        A teológia gyakran egyenlő a grammatikával, mondta Luther, és ez valóban így van. Ennek a mondatnak a megértésében is mindenek előtt a grammatika, a nyelvtan segítségét kell igénybe vennünk. Arra gondolok, hogy az ószövetségi bibliai szöveg eredeti nyelvében, a héberben a képmást jelentő szó szoros rokonságban áll az árnyékot jelentő szóval, mintegy magában foglalja azt. Az árnyék héberül cel, a képmás pedig celem. A képmás bibliai értelme tehát árnyékkép.

        A Genezis szerint az ember eredetileg Isten árnyékképe a földön. A férfi is Isten árnyékképe, a nő is Isten árnyékképe. A különbség köztük nem ebben van. És azt, hogy Isten árnyékképei, az sem befolyásolja, hogy szaporodni kezdtek, hiszen erre Isten maga adott parancsot, mindjárt a következő mondatban: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.« Nem a második fejezetben hangzik el ez a parancs, ahol – a teremtés történet másik verziójában – az asszony oldalbordából való teremtéséről van szó, hanem rögtön azután, hogy ezt olvassuk: »Isten az embert a maga árnyékképére teremtette.« Azért, hogy hasonlítson rá!

         És ezzel már a fordítás második nyelvi korrekciójánál tartunk: hiszen az eredetiben Istennek az ember teremtését bejelentő szava így hangzik: »Teremtsünk embert a magunk árnyékképére, hogy hasonlítson ránk!« »...hogy hasonlítson ránk« – ez igei alak! Méghozzá olyan igei alak, ami feladatot jelöl ki! Arról van itt szó, hogy az ember a teremtésből adódóan Isten árnyékképe, akinek feladata, hogy Istenhez váljék hasonlóvá. De a hasonlóvá válásnak a folyamata Isten teremtő munkája nyomán csak elkezdődött. Mert az árnyékkép még nem hasonlóság!

        Szükségtelen magyaráznom, hogy egy árnyékképen nincsenek felismerhető arcvonások. Bajban lennénk, ha a mozi vetítővásznán csak árnyékképek jelennének meg és árnyékképek mozognának. Ha beszédhang nem lenne, azt sem tudnánk, ki kicsoda.

        Vagy ha egy festő szemével nézzük, az árnyékkép legfeljebb csak a vázlat, ami megadja az alak körvonalait. De a részleteket ezután kell kidolgozni, és ez a dolog neheze: hogy a vásznon megjelenő arcvonások valóban a portré alanyának arcvonásait tükrözzék, hogy felismerhető legyen, kit ábrázol a festmény. Ha a festő ügyetlen, a képe akkor is egy embert fog ábrázolni, de az mégsem az lesz, akiről a portrét készítette.

        Úgy is mondhatjuk tehát, hogy a teremtéskor Isten olyan alakot adott az embernek – és ezt most nem testének formájára értem – , amin a későbbiekben kirajzolódhatnak Isten arcvonásai, és most természetesen ezt sem külsődlegesen értem.

        Később, a bűneset történetében azt olvassuk, hogy a kísértő azzal kecsegteti az embert, hogy ha eszik a tiltott fa gyümölcséből, akkor egy csapásra olyan lesz, mint az Isten. A harmadik fejezet negyedik versében így olvassuk: »De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.«

        És valóban így van: nem más, mint a jó és a rossz közötti biztos különbségtétel az, amiben Isten szándéka szerint az embernek előbb-utóbb hozzá hasonlóvá kell válnia. De Isten terve szerint ez nem megy egy csapásra! Az embernek lépésről lépésre, lassan kellett volna megtanulnia ezt a leckét. Istentől kellett volna megtanulnia. Addig pedig mindig Istenre kellett volna, és kellene ma is hagyatkoznia a jó és a rossz megkülönböztetésében. Az embernek el kellene fogadnia, hogy amíg maga Isten meg nem állapítja, hogy az árnyékképére alkotott teremtménye, az ember birtokosa lett a jó és rossz közötti helyes különbségtétel képességének, addig az ember rá van szorulva, hogy Isten mondja meg neki, mi a jó, és mi a rossz.

        Mint ahogy minden egészséges kisgyermekben is benne szunnyad a képesség, hogy felnőve majd megkülönböztesse a mérgező gombát az ehetőtől, az étkezésre alkalmas gyümölcsöt a mérgező bogyóktól. De amíg fel nem nő, és mindezt meg nem tanulja, el kell fogadnia, hogy csak azt eheti meg, amit szülei adnak elé. De ha egy kisgyermek – a szülői tekintély ellen föllázadva – egy erdei kiránduláson mindent a szájába vesz és mindent megeszik, ami ránézésre megtetszik neki, az könnyen meglehet, hogy estére valamelyik kórház intenzív osztályán találja magát, és akkor még szerencséje is van...

        Valami ilyesmit fejez ki a bibliai teremtéstörténet is, amikor azt mondja, hogy az ember Isten árnyékképére lett teremtve, hogy lassacskán hasonlóvá váljék Teremtőjéhez: megtanulja, és Istenhez hasonlóan meg tudja ítélni, hogy mi rossz és mi jó.

        Az ember azonban nem engedte, hogy ez a benne rejlő képesség a maga idején kibontakozzék, hanem gőgösen elébe vágott: azt mondta, és mai napig is azt mondja, hogy „Én már most tudom, mi a jó és mi a rossz! Nekem ne mondja meg senki, még Isten se, hogy mi jó! Mert ezt én magam döntöm el!”

        Így kezdődött el egykor, és így tart ma is az ember Isten elleni lázadása. Úgy is mondhatom, hogy az ember kilépett az Isten árnyékából, hogy önmaga ura, önmaga istene legyen. És ehelyett szolgájává lett a legkülönbözőbb bálványoknak, és zsarnoki hatalmasságoknak. Nem, nem földi zsarnokokra gondolok, hanem a legnagyobb zsarnokra, arra az Istennel szemben álló szellemi hatalmasságra, aki a bűn rabláncán és a halál bilincseibe verve tartja fogságában az Ádám nemzetségét alkotó emberiséget.

        De mondhatom úgy is, hogy az ember lázadása következtében az Isten árnyékképén mindenféle bestiának és végül magának az ördögnek az arcvonásai kezdtek kirajzolódni. Mint egy árnyjátékban, amikor a bárány árnyékképe fokozatosan, szinte észrevétlenül egy farkas árnyképévé alakul át.

        Végül egy harmadik nyelvtani kérdéssel is szembe kell néznünk. A teremtéskor Isten ebben jelölte meg az ember feladatát a földön: »Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!« Ezzel a mondattal sokan próbálták már az embernek az élővilág fölötti zsarnokságát, a természet kizsákmányolására való törekvését igazolni. Ezért is fordítják így előszeretettel ezt a mondatot: »Uralkodjatok...«          Csakhogy az itt álló héber kifejezés nem ezt jelenti! Mert itt nem a valóban uralkodást jelentő »másal« ige áll, hanem egy olyan ige, ami a kost jelentő főnévvel áll szoros kapcsolatban. Nem másról, mint a vezérkosnak a nyájban betöltött szerepéről van itt szó. Ez egy vezető szerep, de nem uralkodó szerep. Isten az embernek vezető szerepet szánt abban, hogy az élővilág, a természet megtalálja az utat az ő szent rendjéhez, amit követnie kell.

        Ezen persze mi már csak mosolyogni tudunk. És nem gondoljuk meg, hogy az ember bűne az oka, amiért a földi élővilág jelentős része az embert megszégyenítő mértékben, magától alkalmazkodik az isteni törvényekhez. És most nemcsak arra gondolok, hogy például a költöző madarak emberi segítség nélkül felismerik útra kelésük idejét, és útjukat is emberi segítség nélkül, Isten rájuk vonatkozó rendjét követve teszik meg. És még számtalan példát mondhatnék. De mindezen példák ellenére az élővilágban rengeteg az agresszió és rengeteg a szenvedés. Mi persze ezt természetesnek tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy ez Isten eredeti tervében is így volt. Azt mondjuk, mindez a természet rendje, és a természet rendjét Isten alkotta. És cinikusan talán még azt is hozzátesszük, hogy maga Isten nyilvánított mindent jónak, amit teremtett. És akik a mai textus határait mintegy ötven évvel ezelőtt kijelölték, talán már akkor a nevetségessé válástól féltek, mert kihagyták a huszonkilencedik és harmincadik verset, ahol arról van szó, hogy Isten az embernek és az állatoknak egyaránt kizárólag magvakat és zöld növényeket rendelt eledelül, és egyik állatnak sem tette étrendjévé valamelyik másik állatot. Tudom, mi csak nevetni tudunk a vegetáriánus oroszlánon vagy tigrisen... Mi a természet jó rendjéhez tartozónak gondoljuk, hogy vannak ragadozók. Mint ahogy azt is, hogy az emberek között is vannak áldozati bárányok és ragadozó farkasok. És meg sem fordul a fejünkben, hogy mindez nem a teremtés jó rendje, hanem ez egyedül az ember bűne miatt van így. Mert az ember bűne bizony kihatott az egész természetre.

            Nézzünk csak jól körül, és lássuk: így néz ki az a világ, ami már nem az, amiről Isten a teremtés napján megállapította, hogy »íme igen jó«, hanem ez az a világ, amiben az önmagát önmaga istenévé tevő ember zsarnoki módon uralkodik! Ez az a világ, ahol az erkölcsileg nagyon is kiskorú ember maga dönti el, mi a jó, és mi a rossz, miközben puskaporos hordón ülve gyufával játszik. Ez az a világ, amiben az élő természet erői már rég letértek Istentől kijelölt útjukról, és az élettelen természet erői is már-már a határán vannak, hogy kilendüljenek Isten által kijelölt pályájukról. És akkor recsegve, ropogva és lángolva omlik majd az önmaga istenévé lett ember fejére az a világ, ami fölött most még úrnak képzeli magát.

            De ma még mindig van lehetőség, hogy az ember végre felismerje: a teremtő Isten árnyékképének lenni nem megalázó dolog! És bár az ember most még nem olyan mint az Isten, Isten arcvonásai idővel mégis kirajzolódhatnak rajta, ha Istennek az idők teljességében megjelent hiteles földi képmásáról, az emberré lett Istenről, a Názáreti Jézusról veszi a mértéket, és mindenben hozzá igazodik, őt követi, benne hisz, őrá bízza és neki adja át az életét. Mert ő az új Ádám, a második Ádám, és aki hit által az ő nemzetségéhez tartozik, azon be fog teljesülni a teremtő Isten akarata, sőt még annál nagyobb ajándékban is részesül: az eljövendő, helyreállított világban nemcsak olyan lesz, mint Isten, hanem a Szentlélek által újjászületve, Isten gyermeke lesz, és többé nem fogja megbontani és megrontani a világ  Isten alkotta jó rendjét. Mert a helyreállított, újjáteremtett világban többé sem az emberek között, sem az állatvilágban nem lesznek ragadozók, nem lesznek áldozati bárányok és farkasok, és Isten golgotai Bárányának földi árnyékképén, az egyházon sem fognak többé kirajzolódni a ragadozó farkas vonásai. Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, megvalljuk, hogy nem mindig számolunk jelenléteddel a teremtett világban: többnyire csak akkor hívunk, ha bajban vagyunk, és segítségedet kérjük. És kétségbe esünk, ha nem rögtön adod jelét, hogy meghallgattál. Kérünk, bocsáss meg nekünk, és taníts nap mint nap jelenlétedben élni. Tudatosítsd jelenlétedet, ha embertársunkhoz szólunk, és őrizd meg bennünk a reménységet, hogy jelenlétedben akkor is életünk lesz, amikor a romlandóság átkát hordozó teremtés részét képező földi testünk elenyészik. Ámen.

Hirdetés

Oratio oecumenica, Miatyánk

Lelkész: Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Te örömmel töltötted be Atyád akaratát. Add, hogy most mi is neki tetsző dolgokért könyörögjünk.

            Könyörgünk egyházunkért és az egész kereszténységért. Tanúidat ruházd fel erőddel mindenütt a világon, hogy a kereszt evangéliuma  minden népet megörvendeztessen és az üdvösség örökösévé tegyen. Kérünk téged,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:         Könyörgünk gyülekezetünkért. Növeld közöttünk az egységet. Add, hogy a lelki ajándékok különbözősége se vetélkedést, se viszálykodást ne okozzon. Taníts egymást szeretetben hordozni. Add, hogy örömmel fogadjunk be minden téged keresőt. Kérünk téged,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:         Könyörgünk betegeinkért és orvosaikért, ápolóikért, értük aggódó hozzátartozóikért. Szentlelked tegye teljessé szívükben a bizonyosságot, hogy a téged szeretőknek minden javára válik. Kérünk téged,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:         Mennyei Atyánk! Légy velünk életünk minden napján, végső óránkon pedig segíts mennyei országodba a mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek a nevében így imádkozunk:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

Áldás