Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Üdvözlés, gyónás, feloldozás

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket! Hallgassuk meg a tízparancsolatot!

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.

Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatokról:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.

Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:

Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.

Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Gyülekezet: Vallom.

Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet? Gyülekezet: Bánom.

Lelkész:Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Gyülekezet: Megbocsátottam.

Lelkész:  Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?

Gyülekezet: Igyekezem.

Lelkész:Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Gyülekezet: Hiszem.

Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!

Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki azért jött a világba, hogy a bűnösöket megmentse. 1Tim 1,15   Áldásra emeli kezét.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Bevezető zsoltár

  Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat,

  jóságod és hűséged őrizzen szüntelen! Zsolt 40,12

            Fordulj felénk, szabadító Istenünk,

                mutasd meg, hogy szeretsz minket!

            Engedd hallanom, mit hirdet az Úristen.

                Bizony, békességet hirdet híveinek!

            Az Úr megad minden jót,

                földünk is meghozza termését.

            Igazság jár az Úr előtt,

                utat készít lépteinek. Zsolt 85,5.8.9.13–14

GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

  Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat,

   jóságod és hűséged őrizzen szüntelen! Zsolt 40,12

Kyrie

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, akit az Atya szeretete küldött a világba, hogy a bűnösöket megmentsd, Uram, irgalmazz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, akit irántunk való szereteted késztetett arra, hogy magadra vedd bűneink ítéletét, Krisztus, kegyelmezz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki minden kísértést kiállva megmaradtál Atyád szeretetében, Uram, irgalmazz!

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, aki egyszülött Fiadban a szeretet tökéletes példáját és parancsát adtad! Indíts minket őszinte szeretetre irántad és minden ember iránt, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap epistoláját Pál apostolnak a Koritnthusiakhoz írt első leveléből, az 1. fejezet 4. versétől!

⁴Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. ⁵Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, ⁶amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. ⁷Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, ⁸aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. ⁹Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.  1Kor 1,4–9

A vasárnap evangéliuma megírva található a Máté írása szerinti evangélium 22. fejezetében, a 34. verstől:

³⁴Amikor a farizeusok meghallották, hogy [Jézus] a szadduceusokat elnémította, köréje gyűltek. ³⁵Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: ³⁶"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" ³⁷Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. ³⁸Ez az első és a nagy parancsolat. ³⁹A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. ⁴⁰E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." ⁴¹Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: ⁴²"Mi a véleményetek a Krisztusról? Kinek a fia?" Ezt felelték: "Dávidé." ⁴³Majd újabb kérdést tett fel nekik: "Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: ⁴⁴Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. ⁴⁵Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, miképpen lehet a Fia?" ⁴⁶De senki sem tudott neki felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva. Mt 22,34–46

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: 3Móz 19,1–3.11–18  

¹Azután így beszélt Mózeshez az Úr: ²Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.  ³Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. ¹¹Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!  ¹²Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az Úr! ¹³Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!  ¹⁴A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az Úr!  ¹⁵Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!  ¹⁶Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az Úr!     ¹⁷Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.  ¹⁸Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! 3Móz 19,1–3.11–18

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

Mózes harmadik könyve a Léviták könyve, ami elejétől végéig törvényeket és előírásokat tartalmaz. Az első hét fejezet az áldozatbemutatás szabályait írja le. A nyolcadik, kilencedik és tizedik fejezet a papságra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. A tizenegyediktől a tizenötödikig terjedő fejezetek részletesen tárgyalják a kultikus értelemben tiszta és tisztátalan dolgok megkülönböztetését. Közismert szóval a kóser és a nem kóser közti különbségtételről van itt szó. A tizenhatodik fejezet az engesztelő nap szertartását írja le. A tizenhetedik fejezettől a huszonhatodik fejezetig terjedő rész az úgynevezett szentség törvénye. Az utolsó, huszonhetedik fejezet pedig az Istennek felajánlott dolgok megváltására vonatkozó szabályokat írja le.

            Az alapigeként felolvasott szakasz tehát a szentség törvényét, és annakrészletes kifejtését tartalmazza. Amit a szentség törvényeként emlegetnek az írásmagyarázók, az nem más, mint Istennek a szakasz elején elhangzó felszólítása: »Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.« Mivel Isten szent, szentséget követel népétől is.

            De mi is az a szentség, amit Isten követel? Miben kell megnyilvánulnia? A felelet a folytatásban van: »Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. … Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!  Ne esküdjetek hamisan nevemre...! Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!  A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! … Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! … Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. … Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! ...  Ne légy bosszúálló, se haragtartó... Szeresd felebarátodat, mint magadat!« 

            Talán meglepődünk rajta, de egyetlen kivétellel Isten csupa hétköznapi dolgot sorol fel, amikor kifejti, miben áll az a szentség, amit népétől vár. Az egyetlen kivétel a szombat megtartása. Ez vallási előírás, ha tetszik, vallásos cselekedet. Az összes többinek azonban semmi köze sincs a valláshoz!

            De ami talán még ennél is meglepőbb, nem ennek a vallási előírásnak a betöltése áll az első helyen! Ez csak a második a sorban. Az első helyen ez áll: »Anyját és apját mindenki tisztelje!« Ez megelőzi Izrael első számú vallási törvényét!

            És most újra szeretnék emlékeztetni rá, hogy mindezt a Léviták könyvénektörvényértelmezésében olvassuk! A léviták – Lévi leszármazottai – Izrael papi törzsét alkották! A Léviták könyve Mózes törvényének a papi szemléletét, mondhatnám úgy is, hogy papos magyarázatát tükrözi. És ez még jobban aláhúzza, hogy a megszentelődésnek – még a papok szemlélete szerint is – csupa hétköznapi dologban kell megnyilvánulnia, és a törvény papi értelmezésében a szülők tisztelete megelőzi Izrael legfontosabbnak tartott törvényét, a szombat törvényét, azt a törvényt, ami Izraelt már akkor is megkülönböztette minden más néptől.

            Mi úgy gondolnánk, hogy a papi törvénymagyarázóktól mégiscsak elvárható lenne, hogy a törvényben a legfőbb vallási előírást, a szombat megtartását tegyék az első helyre, és elsősorban ennek megtartását tegyék a szentség kritériumává. De láthatjuk, nem ez történik, hanem a papi törvénymagyarázók a szülők tiszteletét teszik a szentség első számú kritériumává!  

             »Anyját és apját mindenki tisztelje!« A vallási élet rendjéért és tisztaságáért felelős papok szerint itt kezdődik minden szentség! Aki ez ellen vét, semmiképpen nem tehet eleget a szentség követelményének!   Hiába tartja meg a szombatot! Aki anyját és apját nem tiszteli, nem szent. Lehet szenteskedő, de nem lehet szent! Isten előtt biztosan nem. Akkor sem, ha nem lop, nem hazudik, nem esküszik Isten nevére hamisan; nem rabolja ki embertársát, nem tartja vissza a napszámosa bérét, nem tör senki életére, nem ócsárolja a süketet, nem vet gáncsot a vaknak, nem rágalmaz, és nem ítél hamisan.

            Hogy jól értsük, miért olyan fontos, ami egy ószövetségi felsorolásban első helyen áll, ahhoz ismernünk kell a héber gondolkodásnak azt a sajátosságát, hogy az elsőt ugyanazzal a szóval jelöli, ami a fejet jelenti. Ami az első a sorban, az az egész sornak a feje. A sor többi tagja az a test, ami a fejtől függ. Ha a fej halott, halott az egész test. Aki anyját és apját nem tiszteli, az Isten számára halott ember. És minden cselekedete holt cselekedet: a szombat megtartásától kezdve a hétköznapi dolgokban tanúsított magatartásáig. Hiába nem lop, hiába nem hazudik, hiába nem esküszik hamisan, hiába fizeti ki még aznap a napszámosait, és így tovább. Mindezt az emberek talán értékelik, de Isten előtt nem számít, az anyját és apját nem tisztelő ember Isten előtt nemcsak hogy nem szent, de halott ember, mert olyan, mint aki Isten ellen lázad.

            Tudom, az ilyen gondolkodás rendkívül messze esik a huszonegyedik század emberének gondolkodásától. Kimondatlanul is hallom sok mai fiatalnak, és már nem is annyira fiatalnak a dühös ellenkezését: „Mit tiszteljek én a részeges apámon?”

            És máris benne vagyunk a családon belüli erőszak manapság oly sok vihart kavaró kérdéskörében. És tudom, hogy akivel akár kisgyermekkorában, akár később kíméletlenül, nem egyszer kegyetlenül bánt valamelyik szülője, annak hiába is mondom, nem fogja meggyőzőnek találni az érvet, hogy a szülőanyját és az apját senkinek sem azért kell tisztelnie, mert megérdemli, hanem mert Isten parancsolja, és mert bármit is tett vagy mulasztott el, akkor is ő az anyja, és ő az apja.

            Tudom, idegen tőlünk a gondolat, hogy valakit azért tiszteljünk és szeressünk, mert az illető az, aki, és nem azért, amit tesz, vagy ahogyan bánik velünk. Pedig Luther nagyon jól érez rá a szülőkhöz való viszony lényegére, amikor abban az Istenhez    való viszony leképződését látja, és a szülőket Isten helyetteseinek mondja a földön. Ami azt is jelenti, hogy úgy gondolkodunk Istenről, ahogy a szüleinkről szoktunk, és úgy bánunk Istennel is, ahogy a szüleinkkel bánunk. Ha ezt megértjük, akkor értjük meg, amiről itt valójában szó van! Mert melyik is az első parancsolat az Isten törvényében? Az, hogy »Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!« És ezt pont a Léviták könyvét szerkesztő papi írástudók ne tudnák? Dehogynem tudják! Nagyon is jól tudják! Ezért amikor a szülők tiszteletét teszik az első helyre, mint ami az egész törvényben a fej, azért teszik ezt, mert értik és tudják, hogy az Istenhez való viszonyod mindenek előtt a szüleidhez való viszonyodban képeződik le! Nagyon is jól értik, hogyha a szüleidet csak azért tudod tisztelni, mert tiszteletreméltóan bántak veled, akkor Istent is csak akkor fogod tisztelni, ha úgy bánik veled, ahogy elvárod! Ez pedig nem istentisztelet, ez nem szentség!

            Viszont ha a szülőanyádat és a szülőapádat pusztán azért tiszteled, mert ő az anyád és az apád, akkor Istent is azért tiszteled, mert ő Isten! Vagyis pusztán önmagáért! És ez független attól, hogy mikor mit tesz veled, és hogyan bánik veled! Jób azért volt szent, mert ő akkor is tisztelte Istent, amikor csöppet sem úgy bánt vele, mint ahogy érdemelte volna. A barátai persze kétségbe vonták, hogy szent és igaz ember, és erőszakosan arról akarták meggyőzni, hogy Isten nem sújtaná annyi bajjal, ha valamilyen nagy vétke miatt meg nem érdemelné.

            Jób tudta, hogy nem így van, hogy szenvedése messze nem arányos a vétkeivel, de mégsem lázadt fel Isten ellen, mert komolyan vette, hogy Isten Isten, és ő csak teremtmény: ezért Istennek joga van úgy bánni vele, ahogy neki tetszik. És bár nem értette, miért sújtja annyi bajjal, mégsem vádolta Istent igazságtalansággal, hanem meg volt győződve róla, hogy Isten igaz, és az ő igazsága is Istennél van, akkor is, ha földi életében most úgy kell szenvednie, mintha valami nagy bűnért büntetné az Isten.

            Mivel Jób így gondolkodott az Istenről, Isten a történet végén, amikor megszólal, őt igazolja a barátaival szemben. A Jóbot dorgáló barátokat elmarasztalja, és így szól Elifázhoz: »Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób.« (Jób 42,7)

            Jób azért beszélt helyesen Istenről, mert Istennek nem az ő életét pillanatnyilag fájdalmasan befolyásoló tettei alapján viszonyult Istenhez, hanem komolyan vette, hogy Isten Isten: tehet vele, amit akar, de akkor is az ő Istene!

            A mózesi törvény papi magyarázói jól értik, hogy Istenhez csak az tud ilyen igaz módon viszonyulni, és csak az tud így beszélni Istenről, hogy „Isten Isten, tehet velem, amit akar, akkor sem tagadom meg őt, akkor is az én Istenem”, aki földi apjáról is csak így tud beszélni: „Az apám az apám! Bánhat velem, ahogy akar, akkor is az én apám!”

            Milyen érdekes, hogy amilyen idegen tőlünk ez a gondolkodás, annál természetesebbnek tartjuk a fordítottját. Mert azt természetesnek gondoljuk, hogy egy szülő csak így beszélhet a gyermekéről: „Bármilyen vásott, rossz kölyök, akkor is az én fiam, vagy az én lányom! Nem tudom nem szeretni.” De még a felnőttként bűnözővé vált ember szülein sem botránkozunk meg, amikor ezt mondják: „Bármit tett is, akkor is az én fiam, az én gyermekem! Nem tudom megtagadni, nem tudom nem szeretni.” És ennek analógiájára bizony mi Istentől is elvárjuk, hogy így tekintsen ránk, és ennek megfelelően bánjon velünk: „Bármilyen bűnös is, mégis az én teremtményem! Nem tudom nem szeretni! Nem tudom megtagadni.” Istentől elvárjuk, sőt természetesnek tartjuk, hogy így viszonyuljon hozzánk! De akkor mi miért tesszük a pillanatnyi sorsunktól függővé, hogy szeretjük-e Istent, vagy megtagadjuk őt? És miért érzik sokan jogosnak, hogy a velük nem jól bánó földi szülőjüket ne szeressék, sőt megtagadják? Miért?

            Erre csak egy felelet van. Az alázat hiánya. A teremtményi alázat hiánya Istennel, a Teremtővel szemben. És a gyermeki alázat hiánya a földi szülőkkel szemben. Alázat – elavult, gyűlöletes kifejezés lett ez a huszonegyedik században! Valljuk meg, mi sem szeretjük hallani! Még hogy alázat? Miért? Milyen alapion várhatja el tőlem bárki az alázatot? És ez a tiltakozás nemcsak azért él bennünk az alázattal szemben, mert az alázatot könnyen összetévesztjük az alázatoskodással, ami csak felvett viselkedés, a külső szemlélők megtévesztésére szánt mutatvány, amit ép erkölcsi érzékű ember joggal tart visszataszítónak.

            Mégsem a középkori egyház által elterjesztett hamis alázat, az alázatoskodás eszménye iránti ellenszenvünk a valódi oka, hogy a biblikus értelemben vett alázatról sem akarunk hallani. Az ok egész más. Az ok abban keresendő, hogy lépten-nyomon megfeledkezünk egy alapvető igazságról: Isten nélkül mi nem léteznénk! Éppúgy nem léteznénk, mint ahogy a földi szüleink nélkül sem! Miközben sokan azon filozofálgatnak, hogy van-e Isten, megfeledkeznek egy alapvető igazságról: ha Isten nem volna, nem lennének ők sem! Ha Isten nem volna, nem lenne semmi! Ha pedig semmi sem lenne, arról sem lehetne filozofálgatni, hogy akkor a semmi az vajon van, vagy nincs?

            Ha nem volna Isten, én sem lehetnék! Ha nem volna Isten, nem lenne ez a világ sem, amiben élhetek! És ha Istennek köszönhetően nem lettek volna a földi szüleim, akkor se lennék! Ezeket az alapvető igazságokat minden embernek minden percben az eszében kellene tartania! Mert nem más, mint ez jelenti az első parancsolat betöltését. A Léviták könyvének papi szerkesztői nagyon jól értették ezt! Nem elmismásolni akarták Mózes törvényének főparancsolatát:  »Ne legyen más Istened! Szeresd a te Uradat, Istenedet...!« – hanem megértették, hogy ez éppen akkor teljesül, ha ez teljesül:  »Anyját és apját mindenki tisztelje!« Mertez a fej a törvény testén. Minden más ettől függ, és ebből következik. Enélkül Isten szemében senki nem lehet szent! Ezt mellőzve, ezt megkerülve csak szenteskedés van és álszentség. A külvilágnak szóló mutatvány, amin azonban Isten tekintete keresztülhatol, mert Istent nem lehet megtéveszteni!

            A teremtmény alázatáról feledkezik meg, aki azt gondolja, hogy Isten előtt alakoskodhat, hogy miként a világot, úgy Istent is megtévesztheti. Bizony nem bölcs dolog, ha megfeledkezünk arról, hogy csupán teremtmények vagyunk, és csak szüleink gyermekeiként élhetünk ebben a világban!

            Az ószövetségi bölcsességirodalom – mint már más alkalommal volt róla szó – , az Isten félelmét jelöli meg a bölcsesség kezdetének. Istent félni pedig nem más, mint mindenkor a teremtmény alázatával gondolni rá. És nem más, mint éppen ez a forrása az Isten iránti szeretetnek is! Vagyis a törvény betöltésének, mert az első parancsolat szerint Istent félnünk és szeretnünk kell!

            És ez a feje az összes többi parancsolatnak is: mert aki Istent féli és szereti, az nem fog lopni és hazudni, nem fog hamisan esküdni, nem fogja visszatartani a napszámosa bérét, és semmilyen más módon nem csapja be és nem károsítja meg embertársát, nem terjeszt róla rágalmakat még a háta mögött sem.

            Luther nagyon jól érti ezt, amikor a Kis káté tízparancsolat magyarázatában minden egyes parancsolat kibontását ezzel kezdi: »Istent félnünk és szeretnünk kell«, hogy  nevét hiába ne vegyük, hogy az ünnepnapot megtartsuk, hogy apánkat, anyánkat tiszteljük, hogy ne öljünk, ne lopjunk, ne törjünk házasságot és ne kívánjuk a másét. Mindehhez »Istent félnünk és szeretnünk kell.« 

            Más szóval, ha Istent féljük és szeretjük, akkor tudjuk embertársunkat is úgy szeretni, mint magunkat. Mert ha a lévita írásmagyarázók szerint az a feje a törvénynek, hogy »Anyját és apját mindenki tisztelje« – akkor a summája pedig az, hogy »Szeresd felebarátodat, mint magadat!«. Legalábbis a megszokott magyar fordítás szerint, ami nem egészen felel meg a héber szöveg értelmének. A héberben ugyanis a »mint« nem egy önálló szó, hanem egy elő-toldalék, szakkifejezéssel egy prefixum, ami a »te« személyes névmáshoz van ragasztva. »Mint te« - vagyis mint amilyen te vagy! Így kellene helyesen fordítani: »Szeresd felebarátodat, aki mint te!«, »...aki olyan mint te vagy!« Aki ugyanúgy Isten teremtménye, mint te! Akit ugyanúgy anya szült, mint téged! Aki éppen ezért Isten előtt egy sorban áll veled! A társadalom ranglétráján lehet, hogy lejjebb vagy följebb áll – de Isten előtt egy szinten áll veled: te is teremtmény vagy, ő is teremtmény! Te is anyától született hús-vér ember vagy, ő is anyától született hús-vér ember! Nem több, nem kevesebb. Isten előtt nem fölötted áll, nem is alattad: ezért Isten előtt nem vagy a bírája, nem is vagy az ura, de az alárendeltje sem. Isten előtt a másik pont olyan, mint te; te pedig pont olyan vagy, mint a másik! És ez független attól, hogy a másik mit tesz, vagy éppen mit mulaszt el veled szemben, hogy miként viszonyul hozzád: Isten előtt ő akkor is a testvéred.

            Ezért ha Istentől elvárod, hogy függetlenül attól, amit teszel, amivel nap mint nap megbántod,  ő mégis ezt mondja, ha rád tekint: „Ő az én teremtményem, nem tudom nem szeretni, nem tudom megtagadni, bármit is tett, mégiscsak az én gyermekem”; akkor neked is így kell tekintened az embertársadra: „Bármennyi rosszat tett is velem, bármennyire ellenséges szándékkal van irántam, ő mégiscsak az én testvérem! Nem tudom megtagadni! Nem tudom nem szeretni!”

            Isten azért szent, mert ő így tekint minden teremtményére: „nem tudom nem szeretni, nem tudom megtagadni, mert ő az enyém.” És ő ugyanezt a szentséget várja tőlünk is, amikor szolgája, Mózes által ma nekünk üzeni: »Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.« Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Istenünk, köszönjük, hogy Te szeretsz minket, és szeretetből keresztre adtad értünk szent Fiadat, és Szentlelkedet is adod nekünk, hogy áldozatában felismerjük irántunk való szeretetedet. Add, hogy szívünkbe áradó szereteted élő hitet teremtsen bennünk, mely megtermi a szeretet gyümölcseit. Mert mi a magunk erejéből se hinni, se szeretni nem tudunk úgy, ahogy parancsolod. Ezért koldusként járulunk eléd, és kérünk: ma se utasíts el minket. Ámen.

Hirdetés

Úrvacsorai ének

Prefatio

Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!

Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki fölemeli az alázatosakat, és akinek szeretete és jósága körülöleli életünket. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

A gyülekezet Sanctus énekverset énekel.

Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgalmad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben, és vére legyen italunkká ebben a borban. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen. 

Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta:

Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik.

Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta,  és ezt mondta:   

Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatára.  Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.

            Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké.

            Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.

            Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.

            Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről. 

Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.

            Emlékezzél meg lelkésztestvérünkről, akit  gyülekezetünkből hívtál el a szent szolgálatra.

            Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről, és családjáról.

            Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.

Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből, és minden elhunytról, akiknek hitét egyedül Te ismered.

      Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké.  Ámen.

Lelkész és gyülekezet

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

       A gyülekezet Agnus Dei énekverset énekel.       

Lelkész:  Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,  de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint.  Ámen.

Lelkész:  Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Communio – Krisztus testének és vérének vétele

Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!

Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért. 

Gyülekezet:Ámen.  

         A lelkész a gyülekezet felé fordul.

Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!

A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.

Áldás