2012.08.26. Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap

Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Bevezető zsoltár

Te vagy, Uram, bizodalmam, hozzád menekülök,

ne szégyenüljek meg soha! Zsolt 71,5b.1

     Ments meg, szabadíts meg irgalmasan,

                hallgass meg és segíts meg engem!

     Légy erős kősziklám, ahová mindig mehetek,

                amelyet oltalmamra rendeltél!

     Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta,

                mindmáig hirdetem csodáidat.

     Ne hagyj el késő vénségemben sem,

                hogy hatalmadat hirdessem a jövő nemzedéknek! Zsolt 71,2.3.17.18   

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

Te vagy, Uram, bizodalmam, hozzád menekülök, ne szégyenüljek meg soha!Zsolt 71,5b.1

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim, Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Istenem! Hozzád menekülök segítségért, mert bűneim erőt vesznek rajtam. De te hatalmas vagy, és igen irgalmas. Elég nekem a te kegyelmed, csak szánj meg engem, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, akinek a vére megtisztít minket minden bűntől. 1Jn 1,7                 A lelkész áldásra emeli kezét.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten, aki minden értelmet meghaladó módon hallgatod meg kérésünket! Cselekedd meg velünk, ami egyedül neked lehetséges: tedd igazzá érzésünket, tisztává gondolkodásunkat, egyenessé beszédünket, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap epistoláját Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt második leveléből, a 3. fejezet 4. verstől:

4Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. 5Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. 6Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. 7Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izrael fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, 8hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? 9Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!   2Kor 3,4–9   

 

A vasárnap evangéliuma megírva található a Márk írása szerinti evangélium 7. fejezetében, a 31. verstől:

31Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. 32Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: "Effata, azaz: nyílj meg!" 35És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. 36Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték és 37szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: "Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé."

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

 

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a  mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

 

Ének Igehirdetés Textus: 2Móz 34,5–10

5Ekkor leszállt felhőben az Úr, odaállt Mózes mellé, és kimondta az Úr nevét.6Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!  7Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig. 8Mózes sietve letérdelt a földre, leborult, 9és ezt mondta: Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk Uram! Mert bár kemény nyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! 10Az Úr pedig azt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön és egy nép között sem. Meglátja majd az Úr cselekedeteit az egész nép, amely között vagy, mert félelmetes dolgokat fogok cselekedni veled. 2Móz 34,5–10

 

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

Amikor Mózes a Sínai hegyről Isten kőbe írt törvényével a kezében visszatért, népe hűtlenségével kellett szembesülnie. Az aranyborjú körül táncoló nép orgiáját látva haragra gerjedt, és a kezében levő kőtáblákkal porrá zúzta az aranyborjút. Ám eközben a törvény táblái is összetörtek. Ezért – miután Mózes könyörgésére Isten megkegyelmezett a népnek, és nem pusztította el – , Mózesnak újra föl kellett mennie a füstölgő és dübörgő Sínai hegyre, hogy átvegye Istentől az újra írt kőtáblákat, amelyek a megismételt törvényt tartalmazták. 

        Mivel a törvény táblái Isten és a nép közötti szövetséget is jelképezték, a törvény ismételt kőbe vésésének ténye már önmagában is arról tanúskodott, hogy Isten a maga részéről nem bontotta föl a nép által már a törvény kihirdetése előtt megszegett szövetséget. Isten – bár haragjában, miként az előző fejezetben olvashatjuk, el akarta törölni a népet a föld színéről, és Mózes utódaiból akart új népet teremteni – , Mózes közbenjárására mégis megbocsátott az ellene fellázadt Izraelnek. De ettől a nép nem lett jobb. Szívében továbbra is ott élt a lázadás, és ezt Isten is tudta. Ezért amikor az újra írt kőtáblákkal Mózes megjelent a nép előtt, Isten is leszállt dicsősége felhőjében, és Mózes mellé állva szemmel látható módon igazolta, hogy ő Mózessel van, és Mózes valóban őt képviseli. Azzal, hogy Isten Mózes előtt elvonulva kimondta a nevét, és egy mondatban összefoglalta mindazt, amit Mózesnak majd a pusztai vándorlás negyven esztendeje alatt az ő nevében tennie, és képviselnie kell, Mózes személyét és küldetését hitelesítette a lázadásra hajlamos nép előtt.

        Mózes ebben a gesztusban azonnal felismerte Isten iránta való jóindulatát, és arcra borulva adott hálát. De ugyanakkor azt is érezte, hogy a látványos isteni megjelenés csak egy rövid időre fogja a nép lázongó indulatait lecsillapítani. Ezért rögtön kéréssel fordul Istenhez: »Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk Uram!« A kérést pedig így indokolja: „...kemény nyakú nép ez.” Szívükben továbbra is ott él a lázadás, és ott élnek mindazok a bűnök, amelyek az aranyborjú elkészítésére indították őket.

Ezért Mózes úgy érzi: nem elég ha Isten a negyven évre szóló küldetés kezdetén látványos jellel igazolja őt. Az elkövetkező negyven évben mindennap szüksége lesz az isteni jelenlétre, ha küldetését teljesíteni akarja, és a népet el akarja vezetni Kánaán határáig. Isten azonban ezt a kérését nem teljesíti. Legalább is nem úgy, ahogy Mózes szerette volna. Isten velük lesz ugyan mindig, egy percre sem hagyja el őket, de dicsőségét elrejti, és így jelenlétének nem lesznek olyan nyilvánvaló jelei, mint most, amikor a felhőben odaállt Mózes mellé, és a nép füle hallatára szólt hozzá.

        Mózesnak és a népnek a vándorlás negyven esztendejében meg kell tapasztalnia és meg kell tanulnia, amit majd később II. Ézsaiás ezekkel a szavakkal fog tanúsítani: »Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izrael Istene, Szabadító!« A rájuk váró negyven év viszontagságai között meg tanulniuk, hogy Isten akkor is velük van, amikor jelenlétének semmi jelét nem mutatja, és a nép úgy érzi majd, hogy Istennek semmi ráhatása sincs a velük történő eseményekre. És ez keserves próbatétel lesz, amit ha kiállnak, végül mindig meg fogják tapasztalni, hogy amikor már-már elvesznek, amikor az őket sanyargató ellenség látszólag akadálytalanul tör az életükre, akkor Isten még a vég előtt, az utolsó pillanatban, mindig megjelenik, és mint népe Szabadítója, beavatkozik. Mert ez az értelme az Ószövetség legnagyobb prófétája, II. Ézsaiás – Ézs 45,15-ben olvasható – kijelentésének: »Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izrael Istene, Szabadító!«

        Vagy – ha figyelembe vesszük az itt szereplő héber ige gyakorító módját –  »Bizony, te el-elrejtőzködő Isten vagy, Izrael Istene, Szabadító!« Jeremiás pedig úgy vall ugyanerről a tapasztalatáról, hogy Isten olyan hozzá és népéhez, mint a búvóka patak, ami hol eltűnik, hol felbukkan, medrében hol van víz, hol meg nincs. Igen, a két legnagyobb prófétának az a tapasztalata, hogy Isten rendszeresen bújócskát játszik az övéivel: időről időre elrejtőzik és úgy el tűnik szemük elől, mintha nem is lenne. Övéi mégis biztosak lehetnek benne, hogy amikor valóban végveszélybe kerülnek, akkor Isten a legváratlanabb pillanatban megjelenik, hogy megszabadítsa őket. Mert Izrael Istene nemcsak elrejtőzködő Isten, de mindenek előtt Szabadító Isten! Bár Mózes előtt így mondta ki a nevét: »Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!« – az ő valódi neve mégis az, hogy Szabadító! És mi, akik már ismerjük az újszövetséget is, pontosan tudjuk, hogy ez a jelentése Jézus nevének is: Szabadító!

        Ez azt jelenti, hogy Isten a szabadításban leli igazán kedvét! A szabadítás Isten saját műve, Luther szavával: »opus proprium Dei«, amiben Isten a lényegét nyilatkoztatja ki. Bár ha elkerülhetetlen, tud büntetni is, ha kell, akár negyed ízig – miként Mózes előtti bemutatkozásában ő maga mondja – , de Isten ezt nem szíve szerint teszi, hanem úgy viszi végbe, mint valami lényétől idegen dolgot. A büntetés – bár néha elkerülhetetlen – Luther szavával »opus alienum Dei«, Isten idegen műve, amiben nem telik öröme. De annál nagyobb örömét találja abban,amikor övéi távollétét tapasztalva kiállják a próbát, és nem kételkednek hűségében, mert ilyenkor még mielőtt elvesznének, Isten teljes hatalmát demonstrálva megjelenik, és megszabadítja őket. Mert nem a büntetés, hanem a szabadítás az, amiben Isten kedvét leli.

        Az evangéliumokban Jézus a végső idők nyomorúságáról is ebben az értelemben beszél. Azt mondja, hogy az próbatétel lesz övéi számára ebben az egyre inkább bűnbe süllyedő, Istent gyűlölő világban. Övéinek azt kell érezniük, mintha Isten nem is létezne, mintha egy szava sem lenne ahhoz, ami velük és körülöttük történik. Mintha Jézusnak sem lenne semmi hatalma ebben a világban, hogy segítsen rajtuk. Mintha Jézus és vele az Isten is elhagyta volna őket. De akik mindvégig állhatatosan kitartanak a hitben – mondja Jézus – , azok tanúi lesznek, hogy ő a vég előtti utolsó pillanatban teljes isteni hatalommal megjelenik, hogy övéit összegyűjtse és megmentse, elragadja és kimenekítse a végső pusztulás előtt álló világból. Mert Isten nem iránta bizalmatlan, hűségében és jóságában kételkedő, lázadó szívű népet akar bevezetni eljövendő örök országába, hanem olyanokat, akik az iránta való bizalomban olyan körülmények között is mindvégig hűségesnek és állhatatosnak bizonyultak, amikor minden jel és minden körülmény ellene szólt annak, amiben hittek: hogy Isten nem hagyta elveszni őket. Jézus eljövendő királyságába csak azok léphetnek be, akik akkor is kitartottak a hitben, amikor minden jel arra utalt, hogy a hívők buta, rászedett, naív, ósdi nézeteket valló, a realitások elől menekülve egy képzelet szülte világban, és egy képzelet szülte Megváltóban reménykedő, nem erre a világra való emberek.

        Isten egykor a pusztában sem egy lázadó szívű, ellenszegülő népet akart bevinni az ígéret földjére. Ezért bár szövetséget kötött velük, de ez nem azt jelentette, hogy rögtön be is mehetnek Kánaánba. Negyven évig kellett a pusztában vándorolniuk, hogy szívük megtisztuljon. A pusztában bűnhődniük kellett, de mivel Isten szövetségre lépett velük, a büntetés már nem pusztulásukat, hanem megtisztításukat szolgálta.

        Isten mégsem csupán az átélt szenvedésekkel tisztította meg őket, hanem azzal is, hogy a szenvedések közepette hatalmát is megmutatta nekik. Kiszolgáltatta őket számtalan veszélynek, többször is megengedte, hogy túlerőben levő ellenség törjön rájuk, hogy eközben megtapasztalják: Isten az egyedüli szabadítójuk. Kiszolgáltatta őket az éhségnek és a szomjúságnak is, hogy megtanulják: számukra nem a kenyér és nem a víz jelenti az életet, hanem számukra Isten az élet egyetlen szükséges és önmagában elégséges feltétele. Mert ha Isten velük van akkor – ha  kell – a sziklából is víz fakad. Ha kell, az ég hullat kenyeret.

        A pusztában vándorló nép számára a tisztulás tanulási folyamat volt. Meg kellett tanulniuk, hogy nincs okuk félelemre, és nincs okuk zúgolódásra, mert Isten hűséges szövetséges. Mindig, minden körülmények között velük van, és ez elég. Néha jelenlétét közvetlenül is tapasztalhatták, máskor csak a segítsége érkezett épp idejében. Meg kellett tanulniuk, hogy Isten akár láthatóan van jelen, akár láthatatlanul: soha, egy pillanatra sem hagyja el őket.

        Amikor a tisztulás negyven esztendejének elteltével a nép átkelt a Jordánon és Kánaán földjére lépett, többé nem volt szívében se lázadás, se félelem. Engedelmesen követte Isten parancsait, és Józsué vezetésével ujjongó szívvel vette birtokba örökségét. 

        Mint az ószövetségi nép történetének példáján látjuk, a bűnbocsánat már az ószövetségben sem volt azonos a bűntől való megtisztulással, a bűn eltörlésével. Mint ahogy eredetileg az áldozati állatok leölése sem a bűn eltörlésére történt, hanem azt hivatott kifejezni, hogy Isten megbocsátotta a bűnt, és ezért beéri azzal, ha egy állat életét oltják ki a bűnös élete helyett. A bűnös pedig moratóriumban részesül: időt nyer, hogy bűnétől megtisztuljon addig a napig, amelyen Isten ítéletet mond fölötte.

        Ezen a ponton az ószövetség túlmutat önmagán, és kimondatlanul is feltételezi, hogy Isten gyermekeinek a földi Kánaánon túl – ami ideiglenes és ahol az élet mulandó – van egy végső és elmúlást nem ismerő örökségük is. Jézus ezt hol a mennyek országaként, hol Isten eljövendő országaként hirdeti meg, és világosan beszél arról, hogy az oda való belépést ítélet fogja megelőzni. Mert az Istennel való vég nélküli közösségben nem lehet helyük olyanoknak, akikből hiányzik az Isten iránti feltétlen bizalom, akik lázadó indulatokat táplálnak Isten ellen. Más szóval: akik nem nyílnak meg Isten szeretete előtt, és maguk sem szeretik Istent. Ennek pedig az a legfőbb jele, hogy nem szeretik embertársaikat sem, viszont bizalmatlanságot és gyűlöletet táplálnak szívükben mások iránt.

        Kétségtelenül hinnünk kell: Isten megbocsátotta bűneinket, és ezért elfogadta, hogy Jézus helyettünk haljon meg, hogy mi időt nyerjünk az Isten elleni lázadó indulatoktól és a gyűlölettől való megtisztulásra, ami minden bűn gyökere. Földi életünk minden napja és perce ezzel a céllal ajándékba kapott kegyelmi idő.

        De ahogy az ószövetségi népnek sem a maga erejéből és elhatározásából kellett a pusztában a lázadás bűnétől megtisztulnia, hanem Isten maga munkálta megtisztulásukat egyrészt szenvedések, másrészt hatalmas csodák, szabadító tettek által, úgy Isten bennünket sem hagy magunkra. Hiszen a magunk erejéből nem is lennénk képesek az Isten iránti bizalmatlanságot és zúgolódást kiűzni a szívünkből. Mint ahogy azokat sem tudjuk a magunk erejéből szeretni, akik velünk ellenségesek, akik arra törekednek, hogy szavaikkal és tetteikkel ártsanak nekünk, akik a becsületünkbe gázolnak, jó hírünket rombolják.

        Ám ha belátjuk, hogy naponta segítségre van szükségünk ahhoz, hogy valóban más emberré, olyan új emberré legyünk, akinek a szívében többé nincs hely az Isten jóságával, igazságosságával, szeretetével szembeni kételyeknek, és nincs hely senkivel szemben semmilyen revans vágynak, nincs hely gyűlöletnek senkivel szemben, akkor Isten nem hagy minket magunkra. Akkor Jézus halálát naponta hatékonyan munkálkodó erővé teszi az életünkben, hogy néha a szenvedéseiben való részesedés által, néha hatalmának csodálatos tapasztalása által megszabadítson a bűn fogságából és a halál igézetéből, hogy megszülessen és naponta erősödjön, növekedjen bennünk az az új ember, aki – bárhogy alakul is sorsa – a megfeszített Krisztus példáját követve, feltétel nélkül bízik Istenben, és feltétel nélküli szeretettel viseltetik minden ember, még ellenségei iránt is. Ha így engedjük Jézus halálát az életünkben munkálkodni, akkor azon túl, hogy bűneink bocsánatot nyertek, Jézus vére valóban el is törli azokat ott, ahol vannak: a szívünkben. Nem egy Istennel szembeni adósságunkat kimutató képzeletbeli számlán, hanem abban a valós belső világunkban, amit a szívünkként szoktunk emlegetni. 

        Ha engedjük, hogy Jézus halála nap mint nap végezze bennünk bűntörlő, tisztító munkáját, akkor azon a napon, amikor kegyelmi időnk – és egyben próbatételünk ideje – lejár, Isten örömmel fog bebocsátani minket gyermekei örökségébe, a vele való szüntelen közösségbe, az el nem múló életbe.

        Ám ha úgy reménykedünk bűneink bocsánatában és Isten kegyelmében, hogy a bűneink elleni naponkénti harcot, a bűntől való megtisztulást fölöslegesnek ítéljük, és ellene szegülünk Isten Lelkének, hogy Jézus halálát aktív, bűntörlő és újjáteremtő erővé tegye az életünkben, akkor kegyelmi időnket elvesztegetjük, és nem álljuk meg a próbát, hanem magunkat rekesztjük ki az Isten gyermekeire váró örökségből.

        Mert a bűnbocsánat az újszövetségben is moratórium: az ítélet elhalasztása, és Jézus haláláért ajándékba adott kegyelmi idő a bűntől való tényleges megtisztulásra, amit – ha megálljuk a hit próbáját és Istenhez minden körülmények között hűek maradunk – ő maga visz véghez életünkben, hogy az ítélet napján késznek találtassunk örökségünk átvételére abban az újjáteremtett világban, ahol – az apostol szavával – Isten lesz minden, mindenekben. Ámen.

 

 

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, add, hogy ne csak megértsük kereszted titkát, hanem engedjük, hogy az a mi életünk titkává is legyen, hogy a hit próbáját megállva veled győzzünk a bűn, a halál és a kárhozat naponta ránk támadó erői fölött. Urunk, nekünk ez lehetetlen: de könyörülj rajtunk, és hit által vidd véghez bennünk is üdvözítő munkádat, hogy kereszted követőiként eljussunk országodba. Ámen.

 

Oratio oecumenica, Miatyánk

Lelkész: Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Kérünk, hallgasd meg ma is imádságunkat és járj közben értünk mennyei Atyádnál.

            Urunk, segítsd egyházadat, hogy akaratod szerint egy néppé legyen. Légy Pásztora azoknak, akikre nyájad gondozását bíztad. Add, hogy az elveszettek beszédükből a te hívásodat hallják meg, a megtévedtek pedig intő szavukban megérezzék féltő szeretetedet. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Urunk, szereteted indítson minket arra, hogy hozzád hasonlóan szeressük rosszakaróinkat és gyűlölőinket is, és soha ne szűnjünk meg imádkozni értük, hogy velünk együtt ők is elnyerjék a bűnbocsánatot és örök életet. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Kérünk, Urunk, ne szűnj meg őrködni a világ békéje fölött. Fékezd mindenhol a káini indulatot, és add, hogy a népek felismerjék egymásra utaltságukat. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk Urunk hazánkért is. Őrizd meg országunk békéjét, és add, hogy becsülettel végzett munkája gyümölcsével mindenki elégedett lehessen.Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk a szenvedőkért, a betegekért, a testi-lelki keresztet hordozókért. Add, hogy megérezzék: Te nem hagytad el őket, hanem velük vagy és szereteteddel hordozod őket. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Urunk, irgalmadba ajánljuk Patócs Gézáné, Szabados Terézia elhunyt testvérünket is. A nehéz küzdelmekkel és fájdalmas megpróbáltatásokkal teli földi élet után add, hogy nálad békességre és el nem múló örömre találjon abban az örök otthonban, amit ígéreted szerint a mennyei Atya készített mindazok számára, akikért a kereszten életedet adtad, és akiket a keresztség szentségében bűn és halál fölötti győzelmed örökösévé tettél. Gyászolói szívében pedig Szentlelked táplálja a reményt, hogy teljesíted ígéretedet, és ha ezen a földön hittel követnek téged, eljövendő országodban viszontláthatják az előrement édesanyát, nagyanyát, dédnagyanyát, és vele együtt magasztalhatják jóságodat és hűségedet. Addig pedig taníts mindnyájunkat úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk, és kegyelmi időnket jól felhasználva itt a földön Isten országát és Isten igazságát keressük, tudva, hogy akkor minden más is idejében megadatik nekünk. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!   

            Úr Jézus Krisztus! Te haláloddal eltiportad a halált és föltámadásoddal kinyilatkoztattad az örök életet. Állj mellénk, ha ingadozunk, vagy ha kísértés gyötör. Végső óránkon pedig segíts minket mennyei országodba, hogy angyalaid és választottaid seregével mi is szüntelenül dicsőítsünk Téged, aki az Atyával és a Szentlélekkel Isten, élsz és uralkodol mind-örökkön örökké. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

Áldás