Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Bevezető zsoltár

Szeret az Úr, azért nincs még végünk!

Irgalma nem fogyott el, megújul reggelre kelve. JSir 3,22.23

      Emlékezzél, Uram, mi történt velünk,

   tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat!

     Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion várfalát,

   feldúlta hajlékát, lerombolta ünneplése helyét.

      Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét,

   odalett Sion leányának minden ékessége.

      Véghezvitte az Úr, amit eltervezett,

   valóra váltotta, amit megmondott. JSir 5,1; 2,8.6.7; 1,6; 2,17

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

Szeret az Úr, azért nincs még végünk!

Irgalma nem fogyott el, megújul reggelre kelve. 

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim, Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Nincs mivel dicsekednem előtted, Istenem, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem parancsolataid ellen. Nem is kérek mást, csak szánj meg engem, és ne vond meg tőlem irgalmadat, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki meghalt bűneinkért – mint igaz a nem igazakért – hogy Istenhez vezessen minket. Áldásra emelt kézzel: Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten, aki ma is elérhetővé teszed kegyelmedet, és megengeded, hogy házadban összegyülekezzünk! Ébressz bennünk hitet, hogy megbecsüljük a helyet, ahol igédben és szentségeidben találkozol velünk, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap ószövetségi olvasmányát Mózes második könyvének 19. fejezetéből, az 1. verstől!

¹A harmadik hónapban, azután hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. ²Refidímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izrael a heggyel szemben. ³Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izrael fiainak: ⁴Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. ⁵Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.  ⁶Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izrael fiainak.  ⁷Azután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és előadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket az Úr parancsolt neki.   2Móz 19 ,1–7

A Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap evangéliuma megírva található a Lukács írása szerinti evangélium 19. fejezetében, a 41. verstől:

⁴¹Amikor [Jézus] közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, ⁴²és így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől.     ⁴³Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; ⁴⁴földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét." ⁴⁵Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ⁴⁶ezt mondva nekik: "Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek." ⁴⁷Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; ⁴⁸de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte.

Lk 19,41–48   Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a  mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: Róma 9,27–33

²⁷Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izraelről: "Ha Izrael fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,  ²⁸mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön."  ²⁹És előre megmondta Ézsaiás: "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához." ³⁰Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; ³¹Izrael viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. ³²Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe, ³³amint meg van írva: "Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg." Rm 9,27–33

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

A Szentháromság ünnepe utáni tizedik vasárnap – ami általában augusztus hónap valamelyik vasárnapjára szokott esni – az egyház liturgikus naptárában annak az eseménynek állít emléket, amit Jézus a mai evangéliumban megjövendölt.

        A Josephus Flavius művéből jól ismert zsidó háború végén, Kr. u. 70-ben, Titusz seregei közvetlenül a húsvéti ünnepek után jelentek meg Jeruzsálem falai alatt. Mielőtt ostromzár alá helyezték volna a várost, a keresztények – Jézus szaváról megemlékezve – kivonultak onnan. Ezt követően Titusz négy hét alatt bevette az alsóvárost, de a templom és az óváros csaknem öt hónapon át, egészen augusztusig tartani tudta magát. Titusz végül ostromgépeket hozatott, és a védők ellenállását ezek segítségével törte meg. Amikor elfoglalta a templomot és az óvárost, Jézus jövendölése szó szerint beteljesült: kő kövön nem maradt. Az ostrom elhúzódásával a rómaiakban nemcsak a harci kedv, de a gyűlölet is napról napra nőtt. Ez magyarázza az értelmetlen pusztítást, amit győzelmük után véghezvittek. Miután mindent leromboltak és felégettek, bosszújuk betetőzéseként, megtették, ami a zsidó fanatikusok szerint sohasem következhetett volna be: a templomtéren áldozatot mutattak be a római isteneknek.

            A város lakói közül senki sem menekülhetett. Akik nem estek áldozatul a betörést követő mészárlásnak, azokra is halál várt. A foglyul ejtett védők egy részét gladiátorjátékok keretében végezték ki, a legtöbbjüket azonban keresztre feszítették.

            A történet végén tehát a városból még időben elmenekült keresztények mondhatták el, hogy számukra a Jézusban való hit igazsága a szó szoros értelmében az életet, az életben maradást jelentette.

            Korunkban divatos lett az a felfogás, hogy a vallás magánügy, és a hitet el kell különíteni a politikától. Ha a középkori egyháznak a politikában való részvételét nézzük, akkor persze emberileg teljesen érthető az az ellenszenv, amivel az újkori politikai irányzatok némelyike az egyház és általában a keresztények szervezett formában való politizálását szemlélik. Érthető, hogy az egyházzal szemben álló politikai és szellemi erők mindent elkövetnek, hogy a vallást közügyből magánüggyé degradálják. És másik oldalról érthető azoknak a keresztény kegyességi irányzatoknak a politikától való idegenkedése is, amelyek képviselői úgy gondolják, hogy az utóbbi két évszázadban az egyház a politikában való részvétele miatt veszíti el  rohamos mértékben híveit, illetve a társadalom széles rétegei a klérus politikai szerepvállalása miatt idegenednek el az egyháztól és a hittől. Mintha a politika lenne az a botránykő, ami az újabb korban az egyház bukását okozza.

            Pál apostol a Római levélben minden esetre egészen másra gondol, amikor a megütközés kövéről, és a megbotlás sziklájáról beszél. Pál nem azt mondja, hogy a régi Izraelnek azért kellett elbuknia, mert vallási vezetői politizáltak. De még csak azt sem mondja, hogy Izrael azért bukott el, mert az országban a vallást nem magánügynek tekintették, hanem Izraelben éppen a vallás volt az első számú közügy.  Nem. Pál egészen másról beszél! Pál azt mondja, hogy a régi Izrael számára az Istentől Messiásként hozzájuk küldött Jézus lett a megütközés köve és a megbotlás sziklája. És ez egyáltalán nem áll távol a politikától! Hiszen tudjuk, hogy a Messiás – görögül Krisztus – Fölkentet jelent, azaz Királyt, Uralkodót.

            A zsidó vallási vezetők rájuk nézve sértő gúnynak tekintették, hogy Pilátus ezt a feliratot tetette Jézus feje fölé a keresztre: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. János evangéliuma szerint amikor a főpapok és a vallási vezetők meglátták ezt a feliratot, rögtön Pilátushoz rohantak, hogy kikérjék maguknak ezt a sértést, és követeljék, hogy a helytartó azonnal vetesse le ezt a feliratot, mert az botrány.

            Pedig a keresztre szögezett felirat az igazságot hirdette. A Názáreti Jézus valóban Izrael Isten Lelkével fölkent Királyaként függött a kereszten. Ez az igazság! Érdekes, nem? Miután Pilátus a kihallgatás során cinikusan legyintve teszi fel Jézusnak a kérdést: „Mi az igazság?” – utána írótáblát vesz a kezébe, és – anélkül hogy sejtené – , rávési az igazságot:        

„Názáreti Jézus, a zsidók királya”. Kérdésére maga írja le a választ, anélkül, hogy tudna róla. „Názáreti Jézus, a zsidók királya” – ezaz igazság, ami Izrael főpapjai és vallási vezetői számára a megütközés köve és a megbotlás sziklája lett! Mert ők nem akartak ennek a kereszten függő Királynak az alattvalói lenni! Megtagadták őt, és vele az igazságot tagadták meg, amikor inkább vallották magukat az egyébként gyűlölt római császár alattvalójának.

            Megtagadták és feje tetejére állították az igazságot: Jézust ítéltették halálra a császár elleni lázadás vádjával, bár ez a vád hamis volt. Eközben magukat a császár hű alattvalójának állították be, ami szintén nem volt igaz, mert ők valójában a pokolba kívánták a római császárt a légióival együtt. A helytartóság épülete előtt csak színből kiáltozták Pilátust is fenyegetve, hogy nekik nincs királyuk, csak császáruk van, és Pilátus nem a császár barátja, ha Jézust, a zsidók Királyát szabadon engedi. Csak azért színleltek a császár iránt még a saját helytartóját is megszégyenítő lojalitást, hogy Jézust elveszíthessék. Hogy a főpapok és a vallási vezetők valójában mit éreztek Róma és a császár iránt, az akkor derült ki, amikor negyven évvel később felkelést szítottak Róma ellen, és utolsó vérig támogatták az ezt követő szabadságharcot, aminek végére 70 augusztusában Titusz légiói tettek vérrel írt pontot.

            A nagypénteken megtagadott igazság, az Isten által Sionban elhelyezett, és a vallási vezetők számára, de az őket követő nép többsége számára is botránykővé lett szegletkő 70 augusztusában ráesett a fejükre, és összezúzta őket. Pontosan úgy történt, ahogyan maga Jézus jövendölt a Sionban elhelyezett szegletkőről, amikor Lukács 20,18 szerint ezt mondta: »aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.«   

            Az első keresztény gyülekezetet alkotó jeruzsálemi hívők pedig megmenekültek, mert ők nem botránkoztak meg a nagypénteken keresztre szögezett igazságon, hanem Királyuknak vallották a megfeszített Názáreti Jézust, és nem tartották dehonesztálónak, hogy az ő népe legyenek, hanem hallgattak rá, és idejében felismerték a városról szóló prófécia közelgő beteljesedését: »jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.« 

            Akik gyalázata ellenére mégis Királyuknak tekintették a kereszten haldokló Jézust, azoknak 70 augusztusában, az igazság napján, nem esett bántódásuk. Akik viszont nagypénteken megtagadták az igazságot, és Jézus halálát kívánták, azokat a 70 augusztusában rájuk zuhanó igazság szétmorzsolta. Azon a napon valóban igaznak bizonyult Ézsaiás Pál idézett próféciája: »az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.«

            Pál apostol tehát egyáltalán nem egy valóságtól elvonatkoztatott, elméleti teológiai kérdést fejteget, amikor a Római levélben ezt írja: »a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Izrael viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. ...mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: „Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg.”« 

            Mivel a régi Izrael vezetői a mózesi törvényben előírt cselekedetekkel a maguk igazságát keresték, és minden erejükkel arra törekedtek, hogy ők legyenek igazak Isten előtt a világ összes többi népével szemben, nem ismerték fel az Isten igazságát, hanem megbotránkoztak benne. Nem ismerték fel, hogy Isten igaz, mert a szemük láttára teljesítette az atyáknak adott ígéretét, amikor elküldte a várva várt Messiást, a Szentlélekkel felkent Uralkodót, aki valódi Király, bár másként gyakorolja hatalmát, mint a föld uralkodói. Mégis az az igazság, hogy ő Izrael Királya, sőt nemcsak Izraelé, hanem neki adatott minden hatalom mennyen és földön.

            Izrael vezetői azonban megbotránkoztak ezen, mert az ő szótárukban a hatalom egyet jelentett a nyers erővel, az erőszakkal. Azt elismerték, hogy a császárnak van hatalma, hiszen légiók ezrei lesik a parancsát. Nem tetszett nekik ez a nyers erőn alapuló hatalom, sőt bűnös hatalomnak tartották, de azt gondolták, hogy ezen a nyers erőn alapuló hatalommal csak még nagyobb erővel lehet szembeszállni. Mit kezdjenek egy olyan Messiással, aki egyetlen légiót, sőt egyetlen katonát sem tud szembeállítani a római császár hadseregével? Nevetségesnek tartották, hogy az ellenség szeretetét nyíltan hirdető Jézus az Istentől küldött Felkent Uralkodó, a Messiás legyen. Azt mondták, hogy ez a Názáreti csak a népet szédíti a megbocsátást és szeretetet hirdető  prédikációival, és a ki tudja milyen ördögi mesterséggel véghezvitt csodáival. Valójában semmi hatalma sincs, mert ha lenne, nem űzhetnének belőle gúnyt a helytartó katonái, és nem tehetnének vele azt, amit akarnak: nem vonszolhatnák a Golgotára, és nem szögezhetnék keresztre. Nem, ez a semmi hatalommal sem rendelkező ember nem lehet a Felkent, nem lehet az Isten Messiása! Nem lehet Izrael királya – ezért akarták levetetni a táblát is a feje fölül.

            Mert az igazságot csak hittel ismerhették volna fel. Testi szemmel nem, hanem csak a hit szemével láthatták volna meg, hogy a látszólag semmi hatalommal sem rendelkező Jézus nemcsak Izrael Felkent Uralkodója, hanem az egész teremtettség Ura és Parancsolója. Valójában senkinek sincs itt semmi hatalma, hanem minden hatalom egyedül az övé! A császár, a helytartó, és mindazok, akik azt hiszik, hogy hatalmuk van, mert légióknak parancsolhatnak, mert mások életéről vagy haláláról dönthetnek, valójában a következő lélegzetvételüknek, a következő szívdobbanásuknak, sőt egyetlen hajszáluknak sem az urai. Az a hatalom, amivel rendelkeznek, valójában nem az övék. Csak addig gyakorolhatják, ameddig megengedi nekik a látszólag hatalom nélküli Felkent, a Messiás, aki nemcsak Izrael Királya, de akié minden hatalom mennyen és földön.

            Az egyház, mielőtt a keresztség szentségét kiszolgáltatja, minden alkalommal felolvassa a tanítványaitól búcsúzó Jézus szavait: »Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön...« Milyen kár, hogy a keresztények is általában csak az első felét akarják meghallani és elhinni ennek a mondatnak: Jézusé minden hatalom a mennyben! Ott igen. Ott parancsolhat az angyaloknak. De hogy a földön is?

            És hiába mondjuk, hogy mi – a régi Izrael vezetőivel szemben – legalább az első felét elhisszük, legalább azt valljuk, hogy a mennyben Jézusé minden hatalom. Ha nem hisszük szilárd meggyőződéssel, hogy ezen a földön is Jézus az egyetlen Úr, és itt a földön is övé minden hatalom, akkor semmivel sem vagyunk jobbak Annásnál és Kajafásnál, és akkor az Isten által letett szegletkő, Jézus, számunkra is ugyanúgy a megütközés köve és a megbotlás sziklája lett.

            A Jeruzsálemben élő első keresztény gyülekezet felnézett a Krisztus keresztjére, és hitte a hihetetlent, látta a láthatatlant: hite szemével látta, hogy  a leszögezett kezű, minden szempontból tehetetlen és cselekvésképtelen Jézus az Isten Lelkével felkent Uralkodó, a Messiás, akinek parancsszavát nemcsak a mennyben lesik angyallégiók, hanem akié minden hatalom itt a földön is. És ezért lett a keresztények első hitvallása ez a két szó: »Kyriosz Chrisztosz« - »Úr Krisztus«. Ezzel kifejezték azt is, hogy számukra többé nem Caesar, nem a császár a Kyriosz, bár a római törvények szerint ez a cím őt illette meg.

            Lám, már az első keresztény hitvallás sem volt elválasztható a politikától! És legkevésbé sem volt magánügy! Ennek a hitvallásnak súlyos következményei voltak! Mártírok ezreinek vére tanúsítja, akik – ha kellett – inkább meghaltak, minthogy a császárt Kyriosznak, Úrnak nevezzék! Pedig csak egy szavukba került volna, és megmenthették volna az életüket. De ők tudták, hogy éppen úgy mentik meg az életüket, ha odaadják: ha a valódi Kyriosznak, a valódi Úrnak, Krisztusnak a kezébe teszik le. Mert övé minden hatalom: övé a hatalom a halál fölött is! Neki hatalma van a halálban is megőrizni az életüket.

            Tudom, ma is sokan azt mondják: nevetséges! Krisztusnak – még ha a mennyben van is hatalma – itt a földön semmi hatalma sincsen. Így gondolták ezt a középkorban az egyház vezetői is. Ezért törekedtek arra, hogy az egyháznak szerezzenek meg minden hatalmat, hogy aztán az egyház hatalma testesítse meg Krisztus hatalmát a földön. És nem értették meg, hogy ez nem lehetséges. Krisztus hatalmát semmilyen intézmény nem testesítheti meg, még az egyház sem. És Krisztus nem is szorul rá, hogy itt a földön bárki képviselje az ő hatalmát.   Mert bár az ő hatalma itt a földön is érvényes, nem földi értelemben vett erőben, és főleg nem erőszakban megnyilvánuló hatalom. Az ő hatalma itt a földön is isteni hatalom, ami a szemnek láthatatlan ugyan, az értelemnek fölfoghatatlan, de mégis mindennél valóságosabb. És ő itt a földön sem emberi módon, és nem emberi eszközökkel, hanem isteni módon gyakorolja a hatalmát. Az ő hatalmára éppen ezért csak hittel lehet ráhagyatkozni. De aki a szíve félelmét és az értelme botránkozását legyőzve, teljes hittel ráhagyatkozik, az biztos, hogy nem szégyenül meg!

            Nem szégyenül meg, ha sorsát és életét Krisztus hatalmára bízva szelíden tűri, hogy kisebb vagy nagyobb földi hatalmasságok packázzanak vele. Nem keresi velük szemben a maga igazát, mert tudja, hogy az ő igazsága Krisztusnál van, aki maga az igazság.

            De aki Krisztus hatalmában bízva, Krisztus kezében tudja az életét, az a végső ellenséggel, a halállal szemben sem fog szégyent vallani. Bár ha kimegy a temetőbe, és a nap mint nap sokasodó fejfákat nézi, a szeme azt látja, hogy itt a földön nincs nagyobb hatalom a halálnál. Ha megáll valamelyik szerette ravatalánál, a szíve jajdul fel a fájdalomtól, mert azt érezi, hogy nincs nagyobb hatalom a halálnál. És amikor végül majd az ő torkát fogja szorongatni a halál, akkor a környezetében minden azt fogja sugallni, hogy nincs nagyobb hatalom a halálnál.   De ha hitével a Krisztus keresztjébe fogódzik, akkor

látni fogja a láthatatlant, érteni fogja a felfoghatatlant, és elvehetetlen bizonyossága lesz, hogy a Golgota keresztjén nemcsak Krisztus halt meg, hanem a Golgota keresztjén a halál is meghalt. Krisztus ugyan föltámadt harmadnapra, de a halál örökre ott maradt a keresztre szögezve! Mert minden hatalom Krisztusé! Ő pedig maga az Élet. Úgy van, ahogy az  ókorból származó ősi keresztény himnusz vallja: „Benne élet és halál csodás párharcba száll: győz az élet, meghal a halál.” Ez a hit Isten által elhelyezett szegletköve! A maguk igazságát keresők számára megütközés köve, az értelem számára botránkozás sziklája. De aki hisz Benne, nem szégyenül meg!  Ámen.

IMÁDKOZZUNK! Urunk, könyörülj rajtunk, és ismertesd meg velünk a te szereteted hatalmát. Taníts minket a te szereteteddel szeretni minden embertársunkat, ellenségeinket is. Óvj meg minket attól, hogy akár hazaszeretetünkbe, akár a te ügyedért való lelkesedésünkbe gyűlölet vegyüljön. Tarts meg minket minden nap a szeretet útján, hogy őszinte lélekkel, a te igazságodban járva, hit által életünk legyen itt a földön és egykor az örökkévalóságban. Ámen.

Hirdetés

Oratio oecumenica, Miatyánk

Imádkozzunk!  Úr Jézus Krisztus, aki mindhalálig engedelmes voltál: taníts minket is engedelmességre, hogy megértsük mennyei Atyánk szándékát, és tetszése szerint terjesszük elé kéréseinket.

            Könyörgünk egyházad egységéért. Add, hogy kiengesztelődve nyújtsanak testvérkezet egymásnak, akik kereszted titkát különböző egyházi közösségekben, különböző hagyományt követve ünneplik.  Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!                                                      

            Könyörgünk mindazokért, akik az emberek igazságtalan ítélete miatt szenvednek. Add, hogy kereszted titkából erőt meríthessenek,  egykor pedig dicsőséged is nyilvánvalóvá legyen rajtuk.  Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk a nélkülözőkért, a betegekért, és azokért, akik elemi csapások vagy háborúk következtében veszítették el otthonukat. Légy velük, hogy a megpróbáltatás napjaiban kétségbe ne essenek. Rendelj melléjük hűséges segítőket. Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk, Urunk, a teremtett világért is. Fékezd meg a romboló hatalmakat és add, hogy a föld népei szabadon és emberi méltóságban éljenek, és minden lélek téged dicsőítsen gondviselő jóságodért.  Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk, Urunk, Patócs Gézáné, Szabados Terézia testvérünkért, akit holnap kísérnek utolsó útjára gyászoló szerettei. A nehéz küzdelmekkel és fájdalmas megpróbáltatásokkal teli földi élet után add, hogy nálad békességet találjon. Gyászolóinak pedig adj erőt, hogy az eljövendő országodban való viszontlátás reményével, szívükben a te békességeddel tudjanak búcsút venni tőle. Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk, Urunk, a három esztendővel ezelőtt elhunyt Bán József testvérünkért, és rá emlékező szeretteiért. Urunk, a te igéd arra tanít minket, hogy a halál csak az itt maradóktól választja el az elhunytakat, de Isten számára mindenki él. Add, hogy akik Bán Józsefre mint testvérre, férjre, édesapára, nagyapára, sógorra emlékeznek ma, ne csak a három évvel ezelőtt őket ért veszteség fájdalmát érezzék, hanem a te élőket és holtakat egyaránt átölelő szeretetedben békességet találva, hálát tudjanak adni mindazért a jóért, amivel elhunyt szerettük élete által gazdagítottad őket, és reménykedve várják a napot, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy se bűnnek, se halálnak, se kárhozatnak nincs hatalma azokon, akiket te a keresztségben gyermekeiddé fogadtál, és akik testük és lelkük megváltását egyedül Tőled remélik. Kérünk Téged, Urunk, hallgass meg minket!

            Könyörgünk, Urunk, Szabó Sándorné sz. Szabó Terézia testvérünkért, és hitvestársáért, Szabó Sándorért, akivel teste egy sírban nyugszik. Add, hogy akiket negyven esztendőn át a hitvestársi szeretet kötött össze itt a földön, az örökkévalóságban is együtt magasztaljanak Téged. Azoknak pedig, akik ma rájuk gondolva a száz esztendővel ezelőtt született édesanyára, nagyanyára, dédnagyanyára, és a harminckilenc évvel ezelőtt elhunyt édesapára, nagyapára, dédnagyapára emlékeznek, add az élő hit bizonyosságát, hogy Te, Urunk, amikor értük és mindannyiunkért meghaltál a kereszten, haláloddal eltiportad a halál hatalmát, hiszen Te magad vagy a Föltámadás és az Élet, ezért akik benned bíznak, ha meghalnak is, örökké élni fognak.

            Ebben a hitben őrizz meg, Urunk, mindannyiunkat addig a napig, amelyen eljön a Te országod, ahol többé nincs gyász, nincs fájdalom, nincs könnyhullatás és nincsen halál, mert ezek mind elmúlnak, de soha nem múlik el a Te szereteted, ami életben és halálban hordoz és megtart minket. Ezért egy napon előtted hajol meg minden térd, és minden nyelv vallani fogja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atyaisten dicsőségére, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mind-örökkön örökké. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

Áldás