Bevezetés
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.
GYÜLEKEZET: Ámen.
Bevezető zsoltár
Az Úré a föld és ami betölti,
a földkerekség és minden lakója. Zsolt 24,1
Ti népek, mind örvendjetek,
ujjongó örömmel vigadjatok Isten előtt!
Mert a felséges Úr félelmetes,
ő a Király a földön.
Felvonul Isten, és ujjongás kíséri,
kürtzengéssel jön el az Úr.
Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk,
örökkön-örökké ő kormányoz minket.Zsolt 47,1.2.6; 48,15
GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória
Az Úré a föld és ami betölti,
a földkerekség és minden lakója. Zsolt 24,1
Üdvözlés, bűnvallás, kyrie
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!
Kegyelemért könyörgök, Istenem! Bűneim erőt vesznek rajtam, hitem is ingadozik. Ne szállj perbe velem, és a megrepedt nádszálat ne törd el, hanem éreztesd velem bűnbocsátó irgalmad éltető erejét, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie
Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése
Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki aki szeretett minket, és önmagát adta áldozatul értünk. Ef 5,2 Áldásra emelt kézzel.
Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!
Glória
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória
Rövid imádság: óegyházi kollekta
Imádkozzunk! Mindenható Isten, aki egyszülött Fiadat a világba küldted, hogy halálból életet támasztó hatalmadat általa, benne és rajta mutasd
meg! Add, hogy higgyünk benne, igéje pedig vágyat ébresszen szívünkben az örök élet teljessége után, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
Lekciók
Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap ószövetségi igéjét Mózes 2. könyvének 16. fejezetéből, a 2. verstől!
2És zúgolódni kezdett Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. 3Mert azt mondták nekik Izrael fiai: Bárcsak haltunk volna meg az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? 11Azután így szólt Mózeshez az Úr: 12Meghallottam Izrael fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. 13Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül. 14Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön. 15Amikor meglátták ezt Izrael fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül. 16Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert vegyetek lélekszám szerint; annyit szedjetek, ahányan egy sátorban vagytok! 17Izrael fiai így cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. 18Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni. 2Móz 16,2–3.11–18
A Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap evangéliuma megírva található a Márk írása szerinti evangélium 8. fejezetében, az 1. verstől:
1Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: 2"Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött." 4Tanítványai így feleltek: "Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?" 5Megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Ők ezt válaszolták: "Hét." 6Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. 7Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, 9pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket. Mk 8,1–9
Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!
Hitvallás
Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,
és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Ének
Igehirdetés
Textus: ApCsel 13,44–52
44A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. 45Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. 46Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. 47Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig." 48Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek. 49Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. 50De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. 51Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. 52A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel. ApCsel 13,44–52
KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!
TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!
A történet színhelye a pizídiai Antiókhia zsinagógája. Pál itt már előző szombaton is prédikált, és beszéde nagy visszhangra talált nemcsak a zsidóság körében, hanem az egész városban. Ezért most a pogányok közül is sokan eljöttek a zsinagógába, hogy meghallgassák.
A zsidóságot ma nem tartják misszionáló vallásnak. Az újkori rabbik nem tekintik feladatuknak, hogy Mózes vallásának nem zsidó származású híveket toborozzanak. Jézus korában és az azt követő apostoli korban ez nem így volt. Akkor a zsidóság olyan üdvkor eljövetelét várta, amelyben a világ népei önként alávetik magukat a mózesi Törvény igájának. Ezért Jézus korában és az apostoli korban a zsidók nagyon is fontosnak tartották a missziót.
Az asszír és babiloni fogság óta jelentős szórványban éltek zsidók Palesztinán kívül is, és Egyiptom, Kis-Ázsia, Görögország, valamint a Földközi-tengeri szigetvilág minden városában voltak zsinagógáik. De Itáliában és a római birodalom nyugatabbra és északabbra eső újabban meghódított tartományaiban is alig akadt város, melyben ne épült volna zsinagóga. Ezekben a Palesztinán kívüli zsinagógákban pedig különösen is eleven volt a missziói tevékenység. Ennek az első századi zsidó missziónak eredménye például a ma is létező etiópiai zsidóság. Az etióp zsidók fekete bőrszíne nyilvánvalóan tanúsítja, hogy Ábrahámnak ők nem test szerinti leszármazottai, hanem őseik valamikor régen betértek a zsidóságba. Talán vannak, akik emlékeznek még rá, hogy amikor a vallásüldöző kommunista diktatúra idején nagy számú etióp zsidó keresett menedéket Izraelben, akkor ez azért szerepelt heteken át a napi hírekben, mert befogadásuk – a bőrük színe miatt – nem kevés huzavona után történt csak meg.
A máig kiható eredményeket felmutató első századi zsidó misszió – emberileg érthető módon – veszedelmes riválist látott az apostolok, és mindenek előtt Pál tevékenysége nyomán rohamosan kibontakozó keresztény misszióban. A diaszpórában missziói tevékenységet kifejtő zsidókat különösen is irritálta az a tény, hogy a zsinagógáikat felkereső apostolok igehirdetésére az egész helybeli lakosság oda tódul, és míg ők hosszas meggyőzés után tudnak egy-egy nem zsidó származású embert Mózes hitére téríteni, addig Pál, Barnabás és a többi apostol igehirdetését hallva, egyik napról a másikra tömegek térnek Jézus hitére.
A pizídiai Antiókiában missziói céllal zsinagógát alapító zsidók szíve ezért telt meg irigységgel, és ezért mondtak ellene Pál és Barnabás beszédének. Az általuk hirdetett evangéliumnak nem a tartalmán botránkoztak, hanem az eredményén! Nem teológiai megfontolás alapján utasították el azt a Jézus Krisztust, akit az apostolok Isten Fiaként és Messiásként hirdettek, hanem irigységből és féltékenységből. Nem azt vitatták, hogy a főpapok által halálra adott Názáreti Jézust valóban föltámasztotta-e az Isten, hanem azon botránkoztak, hogy a Názáreti Jézus nevéért sokkal több pogány tér meg Izrael Istenéhez, mint Mózes kedvéért, akit ők szombatonként hirdetnek. Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy végre megtörténik, amit ők régóta szeretnének elérni: hogy görögök, egyiptomiak, arabok és rómaiak egy szívvel Izrael Istenét dicsőítik, inkább dühöngenek és acsarkodnak, mivel ezt a sikert nem ők érték el. Ezzel pedig az apostolok igehirdetését eredményessé tevő Szentlélek munkáját káromolják, amiből Pál rögtön le is vonja az egyetlen lehetséges konzekvenciát: ezek az irigységgel megtelt emberek nem tartották magukat méltónak a mindenek előtt nekik felkínált örök életre.
Mert a tét ez, és nem kevesebb! Aki a Szentlélek munkáját tudatosan káromolja, az örök életből zárja ki magát! És ezt az a Pál mondja, aki egykor – mint Saul – , maga is káromolta a Szentlélek munkáját, de ő nem tudatosan tette ezt, hanem tudatlanságból. Ő maga vall erről így: téves ismeret alapján rajongott az Atyák Istenéért, és ezért üldözte a Krisztus egyházát. Erre van bocsánat!
Aki még kételkedik a Jézus Krisztusban felkínált megváltás valóságában, ahhoz az Isten türelmes. Aki azért nem jutott még el a hitre, mert az igazságot keresi, annak az Isten elébe siet az igazsággal, úgy ahogy Pálnak is eléje sietett a damaszkuszi úton. De aki nem kételkedik abban, amiről az egyház igehirdetése immár kétezer esztendeje szól, és mégis talál okot az ige elutasítására, annak a helyzete igen súlyos, mondhatnám reménytelen.
És most ne az antiókhiai zsidók irigységből fakadó, tudatos elutasító magatartásán botránkozzunk! Amikor ma arról hallunk, amit ők egykor cselekedtek, nem rájuk kell mutogatnunk, hanem önmagunkba kell néznünk! A kérdés ugyanis mindannyiunk elevenébe vág, és – magamat is beleértve – egyikünk sem térhet ki előle!
Kérdezzük csak meg most önmagunktól: velem sosem történt még meg, hogy a Szentlélek kétséget kizáróan meggyőzte a szívemet Jézus valamelyik igéjének igazságáról, de utána mégis tudatosan megpróbáltam kivonni magam annak az igének az érvénye alól? Ez egyáltalán nem elméleti kérdés, hanem nagyon is gyakorlati! Gondoljunk mindenek előtt a Hegyi beszéd néhány jézusi igéjére! Mindenek előtt talán ezekre: „Hallottátok, hogy megmondatott, »Szemet szemért, fogat fogért!«, én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a bal arcodat is; ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, add át neki a felsőt is; ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre; aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el! Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet«, én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi jutalmatok lenne? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?”
Sosem mondtad még, hogy igen-igen, ez nagyon szép és igaz tanítás, de rám mégsem vonatkozhat!? Tőlem se Jézus, se az Isten nem várhatja el, hogy így éljek, és főleg nem a mai korban! Hiszen mi lenne velem, ha soha nem ütnék vissza, és mindig lemondanék a bosszú kicsinyes praktikáiról? Mi lenne velem, ha minden sértést és minden bántást zokszó nélkül eltűrnék és minden ellenem irányuló támadást viszonzatlanul hagynék?! Ezt még az Isten sem kívánhatja tőlem! De ettől még – mint tanítás – igaz, hogy a keresztyén embernek így kell tennie! Általában én is elfogadom, hogy az ellenséget szeretni kell és a gyűlölőinkért imádkozni tartozunk; de hogy konkrétan X-et és Y-t szeressem, azt az Isten sem követelheti tőlem, hiszen annyira szerethetetlen, ellenszenves, kiállhatatlan természetű figura! És hogy imádkozzam érte: még mit nem! Bárkiért imádkozom készséggel, de érte semmiképp! Inkább azért imádkozom, hogy az Isten védjen meg a gonosz nyelvétől, a rosszindulatú piszkálódásaitól, a káromra szőtt terveitől és minden bajkeverő szándékától. De ettől eltekintve igaznak és mindenki másra érvényesnek tartom Jézus tanítását: »Szeressétek ellenségeiteket!« és »Imádkozzatok üldözőitekért«. Akit meg alkalom adtán én ütök pofon, az csak tartsa szépen oda a másik arcát is, mert ha nem ezt teszi, nem ismerem el kereszténynek! És főleg visszaütni ne merjen! Hiszen az méltatlan egy keresztény emberhez!
És soha nem mondtuk még: „Mi lenne velem, ha mindenkinek mindig adnék, aki kér tőlem?” Persze ha minket utasítanak el, amikor kérünk, akkor rögtön érvényesnek tartjuk Jézus tanítását, és azt mondod, ha ez az ember valóban keresztény lenne, akkor nem fordult volna el tőlünk, akkor adott volna. De hogy Jézus tőlünk is elvárja, hogy mindig, mindenkinek adjunk, aki kér tőlünk – erről már hallani sem akarunk!
Nincs jogunk megbotránkozni az antiókhiai zsidók magatartásán, hiszen mi is gyakran szállunk szembe nyíltan és tudatosan Jézus igéjével, noha a Szentlélek már meggyőzte a szívünket, hogy az ő igéje csupa élet és csupa igazság.
És az sem kétséges, hogy az Úrtól tanult imádságot, a Miatyánkot a legtökéletesebb és legszentebb imádságnak tartjuk. De gondolunk-e arra, hogy mi lesz velünk, ha Isten meghallgatja amit ebben az imádságban naponta kérünk, és tényleg csak úgy és csak annyira bocsátja meg a mi vétkeinket, ahogyan és amennyire mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?
Hogy ezt mennyire komolyan kellene vennünk, arra Jézus maga figyelmeztet, amikor Máté evangélista szerint a Miatyánkhoz rögtön hozzáteszi: »Ha ti megbocsátjátok az emberek vétkeit, nektek is megbocsát mennyei Atyátok, ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, nektek sem bocsát meg mennyei Atyátok!« Ha nincs kétségünk, hogy ezek Jézus hiteles szavai, akkor jaj nekünk, mert átkot imádkozunk önnön fejünkre, valahányszor az Úr imáját az ajkunkra vesszük! Nincs mentségünk! És ezerszer jaj nekünk, ha emiatt még bűntudatunk sincsen!
De boldogok, akik nem vonják ki magukat ezeknek az igéknek az érvénye alól, hanem lélekben nap mint nap szenvednek amiatt, hogy legjobb igyekezetük ellenére is csak nagyon ritkán sikerül megtartaniuk, többnyire egyáltalán nem sikerül. Boldogok, akik ezt bűnüknek tartják, és ezt a bűnüket naponta siratják, mert ők azok a sírók, akik meg fognak vigasztaltatni, amikor megtapasztalják, hogy az Isten bűnbocsátó irgalma nagyobb és hatalmasabb önnön lelkiismeretük vádoló szavánál!
De újra mondom, jaj nekünk, ha nincsen bűntudatuk, és Jézus ezen igéinek érvényét általánosságban elismerjük ugyan, de magunkat tudatosan kivonjuk alóla. Nincs mentségünk, és helyzetünk hasonló azokéhoz, akikről Pál a pizídiai Antióchia zsinagógájában kimondta a szentenciát: »Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr.« Bizony, mindnyájunknak számolnunk kell azzal, hogy ez a szentencia egy napon ellenünk is el fog hangzani, és nem ember mondja ki, hanem az Isten Lelke, akit oly hosszú időn át nap mint nap megszomorítottunk azzal, hogy tudatosan kivonni igyekeztünk magunkat az igéből megismert igazságok érvénye alól. És ennek tétje számunkra sem kevesebb, mint az örök élet!
Az örök élet elvesztéséért vajon kárpótolhat-e az a sekélyes öröm és csekélyke vigasz, amit egy eredményesnek tűnő bosszú-manőverünk, egy nem kedvelt embertársunk szeme alá sikeresen bevitt ütésünk okoz, miközben tudatosan kivontuk magunkat Jézus igéjének érvénye alól?! Én azt hiszem, hogy a nyereség nincs arányban a veszteséggel! Az ilyen aránytalan kockázatvállalás pedig nem vall túl nagy bölcsességre! Ez a szó valódi értelmében istenkísértés, próbára tétele az Isten irántunk való türelmének!
Tudom, ez egy következmények nélküli ország. Aki itt élte le az élete javát, megtanulhatta: nyíltan semmire sem szabad nemet mondani. De ha igent mondtunk valaminek az igazságára, azzal már senki sem törődik, hogy magunkra nézve levonjuk-e belőle a konzekvenciákat, és annak megfelelően cselekszünk-e. Az Isten igéje azonban nem ilyen! Az Isten igéjének még ebben a következmények nélküli országban is vannak következményei! Ha az ige igazságára igent mondunk, de nem annak megfelelően élünk és cselekszünk, akkor ennek nem fog elmaradni a következménye! Mert Isten türelmes ugyan, de nem fogja a végtelenségig eltűrni, hogy igéjére igent mondunk, igéjének igazságát szavakkal elfogadjuk, de magunkat mégis tudatosan kivonjuk az érvénye alól, és a megismert igazságot tudatosan nem cselekedjük, sőt annak az ellenkezőjét tesszük.
Mert Isten nem azoknak ígér kegyelmet, akik az igéjéből megismert igazság útján meg sem próbálnak elindulni. Hanem azoknak a botladozását figyeli végtelen türelemmel és irgalommal, akik elindulnak az igaznak megismert úton, bár tudják, hogy nincs elég erejük ahhoz, hogy végigmenjenek rajta. Őket megtámogatja, ha elbotlanak, és ha elesnek, újra meg újra fölemeli őket. Ha pedig már nem tudnak felállni, lehajol értük, az ölébe veszi és hordozza őket egészen a célig. De aki az igét elfogadva, tisztán és világosan látja maga előtt az utat, de el sem indul rajta, az Istent kísérti, ha abban reménykedik, hogy a kegyelem majd valahogy mégis a célba juttatja.
Bármennyire szeretném valami vigasztalóval befejezni, ma nem tehetem! Ehelyett csak egyet kérhetek: Testvérem, hagyj fel mielőbb az Isten türelmének, elnéző jóságának próbára tételével! Ne kísértsd az Istent, hanem ha felismerted, hogy az ő igéje valóban élet beszéde, akkor vond le a következtetéseket, és minden erőddel törekedj arra, hogy a megismert igazság szerint élj. Mert a tét nem levesebb, mint az örök életed! Ámen.
IMÁDKOZZUNK!
Istenünk, Atyánk! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban az örök élet ajándékát kínálod nekünk! Ne engedd, hogy megvessük ezt az ajándékot, és türelmed nap mint nap próbára tegyük! Vezess minket Szentlelkeddel, hogy mint gyermekeidhez illik, nap mint nap növekedjünk a képmutatás nélkül mindent, mindenkinek megbocsátó szeretetben, hogy földi pályánkat az örök élet reménységében futhassuk meg. Ámen.
Oratio oecumenica, Miatyánk
Lelkész: Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Te örömmel töltötted be Atyád akaratát. Add, hogy most mi is neki tetsző dolgokért könyörögjünk.
Könyörgünk egyházunkért és az egész kereszténységért. Tanúidat ruházd fel erőddel, hogy a kereszt evangéliuma minden népet megörvendeztessen és az üdvösségre vezessen. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!
Könyörgünk gyülekezetünkért. Növeld közöttünk az egységet. Add, hogy a lelki ajándékok különbözősége se vetélkedést, se viszálykodást ne okozzon. Taníts egymást szeretetben hordozni. Add, hogy örömmel fogadjunk be minden téged keresőt. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!
Könyörgünk betegeinkért és orvosaikért, ápolóikért, és értük aggódó hozzátartozóikért. Szentlelked tegye teljessé szívükben a bizonyosságot, hogy a téged szeretőknek minden javára válik. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!
Könyörgünk a héten utolsó útjára kísért Gazdagh Sándor testvérünkért is. Fogadd békességedbe, és a megváltottak el nem múló örömével feledtesd vele a sok nyomorúságot és szenvedést, amit azért kellett kiállnia, mert húsz esztendős korában, 1956-ban, azt tette, amit a szíve diktált, és az igazság oldalán, a haza szabadságáért, a nemzet függetlenségéért harcolt. Örökkévaló javakkal pótold mindazért a veszteségért, ami helytállása miatt ebben az életben érte. Gyászolói szívében is teremts békességet, és add, hogy az örök hazában való viszontlátás reményével őrizzék emlékét. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!
Urunk és Megváltónk! Légy velünk életünk minden napján, végső óránkon pedig segíts minket mennyei országodba, ahol többé nincs gyász és nincs jajkiáltás, ahol minden könnyet letörölsz Isten gyermekeinek szeméről, hogy örök hálaadással dicsőítsenek téged, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt, Isten, élsz és uralkodol mind-örökkön örökké. Ámen.
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Áldás