2012.06.03. Szentháromság ünnepe

Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!            Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket! Hallgassuk meg a tízparancsolatot!

Ezt mondja az Úr: Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbünteti az atyák bűnét a fiakon harmad- és negyedízig azokon, akik engem gyűlölnek; de kegyelmet gyakorlok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat.

Krisztus Urunk ezt mondja a parancsolatokról:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Nincs más parancsolat, amely nagyobb ezeknél.

Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja:

Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csapjuk be, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.

Lelkész: Az élő Isten színe előtt kérdezem mindenkitől személy szerint: Testvérem az Úrban! Vallod-e magad bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak?     Gyülekezet: Vallom.

Lelkész: Bánod-e igazán bűneidet?     Gyülekezet: Bánom.

Lelkész: Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?     Gyülekezet: Megbocsátottam.

Lelkész:  Igyekezel-e Isten akarata szerint élni?

Gyülekezet: Igyekezem.

Lelkész:Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek?     Gyülekezet: Hiszem.

Lelkész: Legyen néktek a ti hitetek szerint! Most pedig könyörögjünk együtt Isten irgalmáért!

Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs más reménységem. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérlek, légy hozzám irgalmas és bocsásd meg bűnömet! Ámen.

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, aki önmagát adta értünk, hogy megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetekre törekszik. Tit 2,14   Áldásra emelt kézzel:

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Bevezető zsoltár

   Az örökkévaló Királynak, a halhatatlan,  

  láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség 

  örökkön-örökké, halleluja! 1Tim 1,17

     Nagy az Úr, méltó hogy dicsérjék,

              nagysága felfoghatatlan.

     Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet,

              hirdetik hatalmas tetteidet.

     Magasztal, Uram, minden teremtményed,

              híveid áldanak téged.

     Elmondják, hogy országod mily dicsőséges,

              és uralmad nemzedékről nemzedékre tart. Zsolt 145,3.4.10.11

GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

   Az örökkévaló Királynak, a halhatatlan,  

  láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség 

  örökkön-örökké, halleluja! 1Tim 1,17    

Krisztus imádása (Kyrie)

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki Isten jobbjának dicsőségében részesültél, Uram, irgalmazz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki közbenjársz értünk az Atyánál, Krisztus kegyelmezz!

Lelkész: Úr Jézus Krisztus, aki a Szentlelket elküldted, Uram irgalmazz!

GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Lelkész: Imádkozzunk! Mindenható Atya Isten, aki életet adtál nekünk, és üdvösségre hívtál el minket, légy áldott jóságodért; Isten Fia, aki életedet adtad értünk, és bűnbocsánatot szereztél nekünk, légy áldott hűségedért; vigasztaló Szentlélek, aki Krisztushoz térítesz, és a benne való hitben megszentelsz minket, légy áldott szeretetedért! Téged illet minden dicsőség, Szentháromság egy igaz Isten, a Jézus Krisztus által, aki az Atyával és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet A Szentháromság ünnepének epistioláját Pál apostolnak A rómaiakhoz írt leveléből, a 11. fejezet 25. versétől!

²⁵Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izraelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, ²⁶és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: "Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából,²⁷és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket." ²⁸Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, ²⁹hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. ³⁰Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Isten iránt, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, ³¹úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. ³²Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. ³³Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! ³⁴Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?³⁵Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?" ³⁶Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. Rm11,25–36

A Szentháromság ünnepének evangéliuma megírva található a János írása szerinti evangélium 3. fejezetében, az 1. verstől:

¹Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. ²Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: "Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten." ³Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát."  ⁴Nikodémus ezt kérdezte tőle: "Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?" ⁵Jézus így felelt: "Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.  ⁶Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. ⁷Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. ⁸A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." ⁹Nikodémus megkérdezte tőle: "Hogyan történhet meg mindez?" ¹⁰Jézus így válaszolt: "Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? ¹¹Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. ¹²Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? ¹³Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. ¹⁴És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, ¹⁵hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.  Jn 3,1–15

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a  mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.         

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: 2Móz 33,12–23

¹²Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és megnyerted jóindulatomat. ¹³Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! ¹⁴Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? ¹⁵Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! ¹⁶Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. ¹⁷Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek. ¹⁸Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! ¹⁹Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.  ²⁰Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. ²¹És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára! ²²És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. ²³Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg. 2Móz 33,12–23

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

A pünkösd utáni vasárnap eredetileg pünkösd nyolcada, a pünkösdi ünnepkör záró vasárnapja. Erre utal a vasárnap ősi evangéliuma is. A Szentháromság ünnepévé csak azután lett, hogy a Níceai zsinat elítélte a szentháromságtagadó ariánusokat, és 325 pünkösdhétfőjén kihirdette a Niceai hitvallást, ami az Apostoli hitvallásnak a Szentháromságot nyomatékosabban hangsúlyozó, kibővített változata. A nyugati egyházban ezt követően rendelte el a pápa, hogy a pünkösdöt követő vasárnap a Szentháromság ünnepe legyen.

        A Níceai zsinaton történteket a római katolikus egyház később úgy értelmezte, hogy a zsinat kimondta a Szentháromság dogmáját. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A dogma ugyanis parancsot jelent. A Níceai zsinat azonban nem dogmát alkotott, hanem hitvallást fogalmazott meg. A hitvallás pedig nem kevesebb a dogmánál, hanem több.

        A dogma emberi gondolkodás eredménye. Emberek által megfogalmazott, és emberek által elfogadott tanítás, amit aztán a legfőbb egyházi tekintély parancsba ad, hogy az egyház népe higgyen benne. Azokat pedig, akik nem hajlandóak hinni, az egyházból való kiközösítéssel fenyegeti.

        A hitvallás viszont nem egy spekulatív úton konstruált tan, hanem az egyház hitének egy aktuális vitahelyzetben való megfogalmazása. A hitvallás nem elrendeli valami addig ismeretlen és megfogalmazatlan igazságnak a hitét, hanem hitet tesz az addig is ismert és elfogadott igazság mellett.

        A Níceai zsinatot megelőző években Arius püspök és követői kétségbe vonták és elvetették az egyház ősi tanításának azt a sarkalatos tételét, hogy Jézus Krisztus a Szentlélektől fogant Isten Fia, és azt állították, hogy Isten csak a Jordán folyóban János által való megkeresztelésekor fogadta őt Fiává. Ekkor betöltötte erejével is, a Szentlélekkel. Mert Arius és követői a Szentlelket sem isteni személynek tekintették, hanem csak az Atya erejének.

        A Níceai zsinaton több mint háromszáz püspök vett részt, és ezek túlnyomó többsége ariánus volt.  A zsinaton elnöklő akkor még pogány Konstantin császár azonban – hosszas mérlegelés után – Atanáziusz és Alexandrosz püspöknek az egyház ősi tanítását védelmező érvelését fogadta el. Megállapította, hogy az az egyház eredeti és változatlan tanítása, amit Atanáziusz és Alexandrosz védelmez, azért a zsinatnak ezt az Atyát, a Fiút és a Szentlelket három önálló személynek, de mégis egy Istennek valló tanítást kell hitvallás formájában is megerősítenie. Ezzel szemben Arius és követői azok, akik új tant próbáltak bevezetni és a hívőkre kényszeríteni.

        Mindezt azért láttam szükségesnek elmondani, mert sajnálatos módon elterjedt az egyházban az a nézet, hogy tulajdonképpen a Szentírásban nem is szerepel sehol a Szentháromság, és a 325-ben tartott Níceai zsinatig nem is volt ilyen tan. Az egész Szentháromság-tannal a Níceai zsinat terhelte csak meg az egyházat, és már itt lenne az ideje, hogy az egyház ettől a jövőjét és fennmaradását veszélyeztető tehertételtől végre megszabaduljon.

        Különböző internetes portálokon egy ideje lépten-nyomon lehet találkozni olyan – magukat a Vatikán belső köreiben járatosnak feltüntető forrásokból származó – hírekkel, hogy a most regnáló Benedek pápát esetleg egy olyan liberális teológiai elveket valló új pápa követheti, aki több más teológiai reform mellett a Szentháromságról szóló római katolikus dogma eltörlését tervezi, a más egyistenhívő vallásokkal való egység keresése érdekében.

Ezért fontos tudnunk, hogy 325-ben a Níceai zsinat nem dogmát alkotott, nem egy addig ismeretlen új tanítást vezetett be kötelező érvénnyel, hanem az egyház kezdettől fogva meglévő, ősi hitét kívánta változatlan formában fenntartani, amikor megfogalmazta hitvallását a Szentháromságról.

A Níceai zsinat tehát csak megvallotta hitét az Isten titkáról, anélkül, hogy ezt a titkot megoldani akarta volna. A zsinat nem magyarázta, csak megállapította, hogy a Szentírás tanításának figyelembe vételével nem lehet vitatni, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek önálló személy, és mégis egyetlen Isten. A keleti egyházak később sem kísérleteztek a titok megoldásával. Csupán hiszik a Szentháromságot, és különböző liturgikus szövegekkel naponta imádják.

            A nyugati egyház teológusai viszont kezdettől fogva kísértést éreztek rá, hogy a Szentháromság titkát valamilyen módon megfejtsék. Szent Ágoston, Karthágó püspöke, már a negyedik században kísérletet tett erre. A legenda szerint egyszer a tengerparton sétálgatva törte a fejét, hogy a Szentháromságban miként lehet egy a három, és három az egy. Egyszer csak fölfigyelt egy három vagy négy évesnek látszó kisfiúra, aki kis játékvödrét újra meg újra megtöltötte a tenger vizével, majd a parton a kis lapátjával ásott gödörbe öntötte. Amikor megkérdezte tőle, hogy mit csinál, a gyermek azt felelte, hogy kimeri a tengert. Ágoston ezen jót nevetett, és azt mondta, hogy ez teljességgel lehetetlen. Mire a gyermek azt válaszolta, hogy „Bizony előbb merem én ki a tengert, mint amikorra te megfejted azt a titkot, amin töprengesz.”

Ezt a legendát Luther is jól ismerte, és többször idézte is. Tanulságaként pedig maga is azt vallotta, hogy a Szentháromság titkát nem megfejteni, hanem imádni kell. Egyébiránt elég ha azt tudjuk, hogy imádságunkban akár az Atyához, akár Jézushoz, a Fiúhoz, akár a Szentlélekhez fordulunk, mindig ugyanazt az Istent szólítjuk meg.    

Luther gyakran ír arról, hogy Istenből csak az ismerhető meg, amit igéjében magáról kinyilatkoztatott. Ha a titkai után kutatunk, az ördög kísértésének engedünk, mert Istent, mint a hit misztériumát nem kutatni, hanem tisztelni és imádni kell. Így hivatkozik mai alapigénk utolsó mondatára is: »Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.« A kíváncsiskodás, az emberi spekuláció, írja Luther, az eredendő bűn.Hiszen Ádám és Éva is csak kíváncsi volt, hogy valóban meghalnak-e, ha a tiltott fa gyümölcséből esznek, vagy – mint a kígyó ígéri – olyanok leszbnek-e, mint az Isten.

            Luther Jézus János evangéliumának tizennegyedik fejezetében olvasható búcsúbeszédére is hivatkozik. Az Atyát látni kívánó, kíváncsiskodó Fülöpnek Jézus is határozottan megmondja, hogy csak őrajta keresztül lehet az Atyához közeledni, mert ő az Atya kinyilatkoztatása. Isten szigorúan tiltja, mondja Luther, hogy a láthatatlan valóságot próbáljuk kifürkészni. Ezt írja: „Ha nem a kinyilatkoztatás Istenéhez közelítünk, akkor nincs bennünk hit, nincs bennünk ige, nincs bennünk tudás. Az Isten ugyanis láthatatlan, s mi nem tehetjük őt láthatóvá.”

A láthatóvá tételt a belátás értelmében is gondolja, amikor a mai alapigét úgy magyarázza, hogy Mózes sem egyszerűen az Isten alakjára volt kíváncsi, amikor az arcát szerette volna látni, hanem Isten terveibe szeretett volna betekinteni. Luther egyetemi előadásaira készülve alaposan tanulmányozta az ókori kelet képi gondolkodását. Értette, hogy a sivatagban vándorló ember aggódva fürkészte a vele szembe jövő idegen arcát. Arcvonásaiból próbált következtetni rá, hogy milyen szándékkal jön. De ezt a másik is jól tudta. Ezért ha a közeledő idegen burnuszával eltakarta az arcát, azt fenyegető jelnek kellett tekinteni.

            Amikor tehát Mózes csak úgy akarja elvállalni a nép vezetését, ha Isten arca is velük jön, akkor Luther szerint ezzel azt fejezi ki, hogy a pusztában előálló váratlan helyzetekben mindig Isten arcáról szeretne olvasni, más szóval szeretné mindig azonnal átlátni a helyzetet és megérteni, hogy Isten milyen szándékkal vitte őket bele. Hasonlóan a váratlanul bekövetkező eseményekben is elejétől végig érteni szeretné az Isten szándékát.

Isten azonban csak arról hajlandó Mózest biztosítani, hogy arca mindig velük fog menni, ami Luther magyarázatában azt jelenti, hogy bármi is történjék velük a vándorlás során, sosem lesznek Istentől elhagyottak. Ám Mózes ezzel nem akarja beérni, hanem most már nyíltan előáll a kéréssel: »Mutasd meg nekem dicsőségedet!« Isten erre válaszolja neki, hogy  »Amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.«

            Luther ezt úgy magyarázza, hogy amikor egy-egy helyzetben, egy-egy eseményben Isten szembe jön majd a pusztában vándorló néppel, akkor még Mózes sem láthatja az arcát, nem értheti meg előre a szándékát, de miután Isten elvonult, megláthatja őt hátulról: miután végbement az Isten terve, akkor Mózes majd megértheti utólag, hogy mi miért történt. De előre, vagy menet közben, amíg Isten cselekszik, még ő sem értheti meg az Isten szándékát.

            Luther azt mondja, hogy ezt nemcsak Mózesnak kellett megtanulnia, hanem minden hívő jól teszi, ha megtanul „Isten hátán” tájékozódni. Mert Istenből számunkra mindig csak a „háta” látható.

            Hogy mi az Isten háta? Mindenek előtt a golgotai kereszt – mondja Luther. Hitünkkel ott megláthatjuk az Istent, megérthetjük a szándékát – de csak utólag, amikor már elvégezte művét. Csak húsvét után, a húsvéti hit fényében érthetjük meg az örök evangéliumot, amit a Golgota keresztje hirdet: »Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Vagy amit közvetlenül előtte mond Jézus Nikodémusnak: »Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie,  hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.«

            Ha hisszük, hogy Krisztus harmadnapra föltámadt a sírból, akkor megérthetjük, hogy Isten az irántunk való szeretetét nyilatkoztatta ki, amikor nagypénteken kiszolgáltatta őt ellenségeinek, és Krisztus is irántunk való szeretetből és az Atya iránti engedelmességből tűrte, hogy megkorbácsolják, tövissel koronázzák, leköpdössék, kigúnyolják, végsőkig megalázzák, majd keresztre szögezve megöljék.

De – mondja Luther – ha a Krisztus keresztjén hitünkkel mintegy hátulról megláttuk az Istent, akkor ez erőt ad ahhoz, hogy az életünk különböző fordulataiban és eseményeiben is türelemmel és bizalommal ki tudjuk várni, amíg Isten terve végbemegy, és akkor utólag megérthetjük, hogy mi miért történt velünk. De mindig csak utólag. És utólag is csak akkor, ha közben nem bizonytalanodunk el a hitben, hogy bármi történik is, Isten arca velünk van, nem vagyunk Istentől elhagyottak. Isten mindenről tud ami velünk történik, és mindennel célja van. Csak az történhet velünk, amit ő megenged, mert szent célja érdekében szükségesnek tart.

Amíg azonban zajlanak életünkben a nemvárt és nemkívánatos események, addig iszonyúan nehéz emellett kitartani. Ez mindig a hit legnehezebb próbája. És ezt Luther is pontosan tudja. Azt is tudja, hogy ilyenkor csak egy dolog segít: a leborulás Isten előtt. A tizennyolcadik, tizenkilencedik század racionalizmusával fertőzött protestáns gondolkodásunk könnyen megütközik rajta, de Luther ezt szó szerint érti. Luthertól még nem idegen, hogy az ember nehéz helyzetekben ilyen módon is kifejezze az Isten előtti alázatát: azt, hogy tisztában van azzal, hogy a porban van a helye a szent Isten jelenlétében. Mert Luthernak nincs kétsége, hogy az élet nemkívánatos dolgaiban és nemvárt nehéz helyzeteiben mindig az arcát elrejtve közeledő szent Istennel van dolga,  még ha nem is látható, érzékekkel nem is tapasztalható a jelenléte. Hitte, hogy Isten sosincs hozzá közelebb, mint amikor nehéz próbát él át! Ezért ilyenkor nem szégyellt leborulni a földre, és naphosszat így imádkozni. Ezt tette, amikor barátja és munkatársa, Melanchthon halálos beteg volt – és Melanchthon meggyógyult. És ezt tette akkor is, amikor kislánya, Magdaléna volt halálos beteg. Ő ugyan nem gyógyult meg, de Luthernak nem volt kétsége: Isten tervében kislánya halálának éppúgy helye volt, mint munkatársa csodába illő gyógyulásának.

Mert van amikor már itt, ebben az életben megláthatjuk hátulról az Istent: utólag megérthetjük, hogy miért kellett egy megpróbáltatást kiállnunk. De vannak olyan esetek is, amikor a megértés csak az örökkévalóságban adatik meg. De Luther vallja, hogy ilyen esetekben is a segítségünkre van, ha hitünkkel a Golgota keresztjén, mint »Isten hátán« tájékozódunk. Mert ott láthatjuk, hogy a halál is Isten tervének része. Azért van rá szükség, hogy Isten kinyilváníthassa dicsőségét. Jézusnak azért kellett a kereszten meghalnia, hogy húsvétkor Isten dicsősége megnyilvánulhasson rajta.

            Ugyanígy Istennek terve van nemcsak az életünkkel, hanem a halálunkkal is. Mindannyiunkéval. Csak amikor a halálban arcát elrejtve közeledik hozzánk, ebből a tervből számunkra még semmi sem látható. De az örökkévalóságban utólag majd megértjük, hogy Pál apostol igazat mond: »Így van a halottak feltámadása is: elvettetik romlandóságban, feltámaszttatik romolhatatlanságban.« 1Kor 15,42  »És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.«  1Kor 15,49 És akkor nemcsak megláthatjuk Isten dicsőségét, hanem Isten dicsősége rajtunk is meg fog nyilvánulni.

            Addig viszont számunkra sincs más útja az üdvösségnek, csak az az értelem számára botránkoztató, lehetetlen út, hogy hittel tekintünk a kereszt Krisztusára, és mint Isten látható felén, „Isten hátán” rajta szemléljük azt, ami földi szemnek láthatatlan: Isten örök dicsőségben tündöklő arcát, de még inkább atyai szívét, ami csordultig van irántunk való szeretettel. Életben és halálban ez a szeretet hordoz és tart meg bennünket, ha a Krisztus keresztjét egy pillanatra sem tévesztjük szemünk elől. »Mert ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában«, úgy kellett egykor »az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.« Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Istenünk, Atyánk! Köszönjük Egyszülött Fiadat, aki az egyetlen utunk hozzád. Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy bűneink ellenére is szeretsz minket, és meghaltál értünk. Szentlélek Isten, szánj meg és egyesíts minket Krisztussal, hogy az ő élete a mi életünk, az ő igazsága a mi igazságunk, az ő országa a mi örökségünk legyen. Légy örökké áldott, Szentháromság egy igaz Isten! Ámen.

Hirdetés

Úrvacsorai ének Prefatio

Lelkész (gyülekezet felé): Testvéreim, emeljük fel szívünket az Úrhoz, és adjunk hálát a mi Istenünknek!

Lelkész (oltár felé): Mert valóban méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, akit az egylényegű Szentháromságban veled és a Szentlélekkel egy Istennek vallunk. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és a földön küzdő egész egyházaddal együtt áldunk és magasztalunk téged, ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

Gyülekezet: Sanctus énekverset énekel

Lelkész: Szent vagy Urunk, és nagy a Te irgalmad. Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ételt és italt adsz az embereknek, hogy életük legyen, és boldogan adjanak hálát tenéked. Ezért a nagy irgalmadért áldunk és kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy

Krisztus teste legyen kenyerünkké ebben a kenyérben, és vére legyen italunkká ebben a borban. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod – testvéri közösségben – üdvösségünkre legyen. 

Mert a mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek adatik. Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, majd hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek és sokakért kionttatik, bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.

            Ezért valamennyiszer eszünk ebből a kenyérből és iszunk ebből a kehelyből az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Mert méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom mind-örökkön örökké.

            Kérünk, Istenünk, emlékezzél meg szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ki Szentlelkedet, hogy Megváltónk keresztjének titkát ünnepelve, föltámadásának erejében részesüljünk.

            Emlékezzél meg egyházadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg. Őrizd hitét, tartsd meg békességben és add meg teljes egységét.

            Emlékezzél meg gyülekezetünkről, és minden gyülekezetről, köztük a nagybányai és a Maintal-i egyházközségről. 

Emlékezzél meg püspökeinkről, pásztorainkról, elöljáróinkról, akik egyházadban szolgálnak.

            Emlékezzél meg gyülekezetünk lelkészéről. Áldd meg és őrizd meg őt újszülött gyermekével és egész családjával együtt.

            Emlékezzél meg arról a lelkésztestvérünkről, akit közülünk hívtál el a szent szolgálatra.

            Emlékezzél meg mindnyájunkról, és őrizz meg a szentek közösségében.

Emlékezzél meg, Urunk azokról is, akik Krisztus békességében távoztak ebből az életből.

            Imádunk és dicsőítünk Téged Jézus Krisztus által, mert Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd mindenható Atya Isten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség most és mindörökké. Ámen.

Lelkész és gyülekezet

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.                 

        A gyülekezet Agnus Dei énekverset énekel     

Lelkész:  Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,  de segítségedre szorulok, és vágyódom kegyelmedre. Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bocsánatát kapom tested és véred által. Uram! Nem kételkedem igédben: cselekedjél velem irgalmad szerint. Gyülekezet:  Ámen.

Lelkész: Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!

Communio – Krisztus testének és vérének vétele

Lelkész (gyülekezet felé):Áldjuk az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma!

Lelkész:Urunk, magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és békétlenség hangjára. Nagy szeretetedet látta szemünk: add, hogy meglássa a megígért örök életet. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Templomodban járt a lábunk: add, hogy a világosság útján járjon ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála néked kimondhatatlan jóságodért. Ámen.  

         A lelkész a gyülekezet felé fordul.

Lelkész: Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek hát a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel!

A gyülekezet a küldés és az áldás között énekelheti a magyar nemzeti himnuszt.

Áldás