Bevezetés
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.
GYÜLEKEZET: Ámen.
Bevezető zsoltár
Fogadd kedvesen ajkam beszédét és szívem
gondolatait, én Uram, kősziklám és Megváltóm! Zsolt 19,15
Az egek hirdetik Isten dicsőségét,
keze munkájáról tanúskodik a menny.
Nappal a nappalnak adja tudtul,
éjszaka az éjszakának tesz jelentést.
Nem beszéd ez, nem emberi szó, hangot sem hallani,
szózatuk mégis betölti a földet, elhat a világ határáig.
Dicsőség legyen az Úrnak örökké,
gyönyörködjék az Úr alkotásaiban!
Zsolt 19,2–5; 104,31
GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória
Fogadd kedvesen ajkam beszédét és szívem
gondolatait, én Uram, kősziklám és Megváltóm!
Üdvözlés, bűnvallás, kyrie
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Testvéreim, Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!
Vallom és bánom, irgalmas Istenem, hogy nem szerettelek téged mindennél jobban, embertársaimat sem szerettem, mint magamat. Légy hozzám kegyelmes, és teremts újjá irgalmaddal, hogy neved dicsőségére éljek, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie
Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése
Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, akiben az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és akinek láttuk a dicsőségét, mint
az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Jn 1,14 A lelkész áldásra emeli kezét. Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!
Glória
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória
Rövid imádság: óegyházi kollekta
Imádkozzunk! Mindenható Isten! Irgalmadban bízva kérünk: láttasd meg velünk feladatainkat, és adj erőt teljesítésükre, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
Lekciók
Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Vízkereszt ünnepe utáni első vasárnap epistoláját Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből, a12. fejezet 1. versétől:
1Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. 3A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Rm12,1–5
A vasárnap evangéliuma megírva található A János írása szerinti evangélium 2. fejezetében, az 1. verstől:
1A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. 2Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: "Nincs boruk." 4Mire Jézus azt mondta: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám." 5Anyja így szólt a szolgákhoz: "Bármit mond nektek, tegyétek meg." 6Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. 7Jézus így szólt hozzájuk: "Töltsétek meg a vedreket vízzel." És megtöltötték színültig. 8Aztán így szólt hozzájuk: "Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak." Ők vittek. 9Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10és így szólt hozzá: "Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort." 11Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.
Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!
Hitvallás
Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,
és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
Ének Igehirdetés Textus: 4Móz 14,10b–23
10Akkor megjelent az Úr dicsősége a kinyilatkoztatás sátra fölött egész Izraelnek, 11és ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?! 12Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. 13Mózes azonban ezt mondta az Úrnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet, 14és elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. 15Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor ezt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet: 16Mivel nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért mészárolta le őket a pusztában. 17Most azért mutasd meg, Uram, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad: 18Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig. 19Bocsásd meg ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig! 20Akkor az Úr ezt mondta: Megbocsátok a te beszéded szerint. 21De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet, 22hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra, 23senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem megutáltak. 4Móz 14,10b–23
KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!
TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!
Vízkeresztkor azt ünnepeltük, hogy Jézus Krisztus személyében megjelent a világban az igazi világosság, aki – mint János evangéliumának prológusában hírül adja – „minden e világra jövő embert megvilágo-sít.” A vízkereszti ünnepkör vasárnapjai pedig arra tanítanak, hogyan kell az ő világosságában járnunk.
A kánai menyegzőnek – szintén János evangéliumában megörökített – története szerint mindenek előtt a tanítványokhoz kell csatlakozunk, akik szemtanúi lehettek Jézus isteni hatalmának, és ezért hittek benne. Mert Jézus világosságában járni nem lehet anélkül a hit nélkül, hogy Jézus az Isten Fia, és isteni hatalommal őrzi meg azokat, akik nemcsak követőinek mondják magukat, de ebben a világban arra a „kalandra” vállalkoznak, hogy valóban követik őt: hallgatnak rá és mindig megcselekszik, amit az ő tanítása szerint tenniük kell.
És mi – valljuk meg – mégis gyakran azt hangoztatjuk, hogy a mai világban lehetetlen Jézus világosságában járni, lehetetlen mindenben az ő tanítását követni. Mindenek előtt lehetetlen a Hegyi beszédben meghirdetett krisztusi értékrend szerint élni. Lehetetlen, ezért Isten ezt nem is kívánhatja tőlünk.
A mai alapigében előttünk álló Mózes mintegy ezer évvel Jézus előtt élt. Így ő a Hegyi beszédet még nem hallhatta, hírből sem ismerhette. Bár Mózesnak is fel kellett mennie egy hegyre, de az a hegy a Sínai volt. Ez a hegy semmiben sem hasonlított a Hegyi beszéd helyszínéhez. Ez a hegy lángokat lövellt, füstölt és félelmetesen dübörgött. Ezen a hegyen nem egy szelíd hangú tanító mondta boldogoknak azokat, akik az igazságot szomjazzák, akik lélekben szegények és akiket a világ a hitükért üldöz. Ezen a félelmetes hegyen Mózesnak Isten kőbe vésett törvényét kellett átvennie, hogy aztán mindenek előtt az ószövetségi nép törvényadójaként vonuljon be a történelembe. Mózesnak még az arca is szemnek elviselhetetlen fénytől sugárzott, amikor negyven nap elteltével, kezében a két kőtáblával végre megjelent népe előtt. Méltóságteljes, de mégis fenyegető mozdulattal emelte magasra az Isten ujjával írt törvényt,
amit a nép még át se vett, de máris megszegett. Föllázadt Mózes ellen, és föllázadt Isten ellen is. Kiöntötték az aranyborjút, amiről úgy vélték, hogy Isten hatalmát teszi számukra megragadhatóvá és irányíthatóvá. Úgy vélték, hogy a borjú előtt bemutatott áldozat erejével most már ők fogják Istennek megszabni, hogy hatalmával merre vezesse őket. Kijelölték az új útirányt: vissza Egyiptomba! Persze nem rabszolgának: hiszen tanúi voltak, hogy Isten a fáraót seregével együtt hogyan pusztította el a Vörös-tenger hullámai között. Úgy gondolták, ha visszatérnek, szabadon élvezhetik Egyiptom minden gazdagságát, hiszen olyan Istenük van, aki bebizonyította, hogy hatalmasabb Egyiptom minden istenénél. Úgy gondolták, hogy egy ilyen hatalmas Isten népeként Egyiptom uraivá lehetnek. A borjú a növekvő erő szimbóluma volt. Úgy gondolták, hogy a tíz csapás és mindazok a jelek, amiket Isten Egyiptomban véghez vitt, még csak a kezdet volt. Ha Egyiptomba visszatérve az áldozatok erejével ők tarthatják kontroll alatt ennek a növekvő hatalmú Istennek az erejét, akkor nemcsak Egyiptom, de az egész világ urai is lehetnek.
Ebben semmi túlzás sincs, hiszen az aranyborjú történetében azt olvassuk, hogy amikor elkészült, rámutattak, és ezt mondták: „Ez a te Istened, Izrael, ez hozott ki téged Egyiptomból, és most ez fog visszavinni!” Az aranyborjúval nem Istent cserélték le egy új istenre, hanem az aranyborjú volt az az eszköz, ami által Isten hatalmát az ellenőrzésük alá akarták vonni. És ha Isten ezt engedte volna, akkor semmi bajuk sem lett volna vele, akkor a nép Istent soha nem gyűlölte volna meg. De mivel nem engedte, ezért meggyűlölték. Hiába voltak tanúi a korábban véghezvitt hatalmas csodáinak, meggyűlölték, mert tudomásul kellett venniük, hogy Isten ezt az ellenállhatatlan hatalmát nem hajlandó az ő tetszésük szerint gyakorolni. Azt mondták: minek nekünk egy mindenható Isten, aki – bár a mi Istenünknek mondja magát – mégis mindig a maga tetszése szerint gyakorolja a hatalmát, és soha nem arra használja, amire mi szeretnénk, ellenben tőlünk elvárja, hogy mindig és mindenben az ő akaratát cselekedjük?
Mózes pontosan értette a nép zúgolódásának valódi okát, és tudta azt is, hogy ez a nép valóban meggyűlölte azt az Istent, aki megszabadította őket a keserves rabszolgasorstól, és pusztulásra ítélt népből életre szánt, szabad néppé tette őket. Mózes mindezt pontosan tudta.
A ma előttünk álló történetben éppen ezért alig ismerünk rá benne a törvény magabiztos és kérlelhetetlen őrére. Egy Istennel vakmerően vitába szálló ember áll ma előttünk, aki bár pontosan tudja, hogy a törvény alapján Isten joggal pusztíthatná el az egész népét, de ő mégis el akarja téríteni Istent ettől az imént már be is jelentett szándékától. Irgalomért könyörög az átélt nagy csodák ellenére folytonosan Isten ellen lázadó, Isten számtalan jellel tanúsított szeretetét gyűlölettel viszonzó nép számára. Életért könyörög azok számára, akikről maga is tudja, hogy nincs semmi mentségük, méltók a halálra.
Pedig az ajánlat, amit Isten Mózesnak tesz, nagyon is csábító. Nemcsak azért, mert Mózes és utódai a kedvezményezettek, hanem mert megfelel a Mózes által eddig mindenben precízen megtartott törvény szellemének: pusztuljanak a bűnösök, és helyüket vegye át az igazak nemzetsége. Az csak véletlen egybeesés, hogy az Istenhez való hűségben megmaradt igazak nemzetsége történetesen azonos Mózes leszármazottaival és rokonságukkal, akik soha nem vettek részt a nép lázadásában, hanem inkább szenvedtek miatta. Mózes és fiai, a léviták Józsué vezette maroknyi seregével együtt, fájdalommal szemlélték a nép hálátlanságát, mert ők nem feledték, hogy Isten milyen hatalmas dolgokat vitt véghez a megmentésükért, amikor csapásokkal sújtotta és szétzúzta az akkori világ vezető nagyhatalmát, Egyiptomot, majd csodásan kettéválasztotta előttük a Vörös-tenger vizét, a fáraót pedig seregével együtt a tenger vizébe fojtotta. Mózes előtt nem volt kétséges, hogy ha Isten ilyen hatalmas dolgokban mutatta meg népe iránti szeretetét, akkor a pusztában felmerülő nehézségekkel szemben sem fogja cserben hagyni őket. Akinek volt ereje csapásokkal sújtani és szétzúzni Egyiptomot, akinek volt ereje megnyitni a tenger medrét és volt ereje a tenger hullámaiban lovakkal és harckocsikkal együtt megsemmisíteni a fáraót egész hadseregével együtt, annak az Istennek van ereje ahhoz is, hogy népét a puszta körülményei között is életben tartsa. Mózest ezért nagyon bántotta, amikor hallania kellett, hogy a nép lépten-nyomon zúgolódik, és azt mondja, hogy Isten csak azért hozta ki őket Egyiptomból, és csak azért szabadította fel őket a rabszolgasorból, hogy utána a pusztában veszítse el őket.
Mózes most mégis hallatlan vakmerőséggel odaáll Isten elé, és éppen a nép zúgolódásából formál érvet a megmentésükre. Egy fondorlatos csavarral a nép zúgolódó beszédét az egyiptomiak feltételezett véleményeként tolmácsolja: „Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet, és elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor ezt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet: Mivel nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért mészárolta le őket a pusztában.” Mózes arról akarja meggyőzni a mindenkor szent és igaz Istent, hogy az ő nevére hoz majd gyalázatot, ha fellázadt népét igazságos ítélettel sújtja, és elpusztítja.
Mózes nem mást tesz, mint hogy a látszatra hivatkozva érvel. Mintha Isten a hiú politikusokhoz lenne hasonló, akik mindennél fontosabbnak tartják jó hírük megőrzését, és ezért még a látszatát is el akarják kerülni a gyengeségnek, a tehetetlenségnek. Mózes azt mondja, hogy a világ nem Isten igazságos büntetéseként fogja értékelni a sivatagon átkelő nép pusztulását, hanem Isten gyengeségének jeleként. Azt mondják majd, hogy Isten Egyiptomot szétzúzta ugyan, de az ígéret földjét, Kánaánt lakó erős népeket nem tudta népe elől kiűzni. A világ azt fogja mondani, hogy Isten inkább elpusztította népét még a pusztában, mielőtt Kánaán határához érve csúfosan megszégyenült volna előttük.
Bármennyire meghökkentő, de Mózes vakmerő érvelése nem marad hatástalan. Isten talál olyan megoldást, hogy az igazság sem csorbul, de a nép is életben maradhat. A lázadók ugyan nem mehetnek be Kánaánba, nekik a pusztában kell meghalniuk, de Isten mégsem fosztja meg őket hátralevő éveiktől. Viszont az ő utódaik, akik a pusztában születtek, negyven év elteltével be fognak menni Kánaánba, az ígéret földjére. Így összességében mégis a nép lesz az Ábrahámnak adott ígéretek örököse, és az ígéret nem száll át Mózesre és családjára.
Mindez azt mutatja, hogy Mózes, bár ő maga kétségtelenül a törvény embere volt, mégis ismerte már azt a világosságot, amit az ezer esztendővel később megjelent Isten Fia ragyogtatott fel, és ami a törvény világosságánál is fényesebben ragyog. Ez a világosság nem esik a törvény hatálya alá, teljesen független a törvénytől, és fénye mégis sokszorosan meghaladja a törvény világosságáét. Ez a mindennél nagyobb világosság a kegyelem fénye. És Mózes abban sem téved, hogy ennek a fénynek a forrása Isten.
Mózes megértette, hogy Isten a bűnös emberre nézve semmilyen okot sem találhat, hogy megkegyelmezzen. Az ok magában Istenben van, sőt maga Isten az ok. Ezért Mózes nem is próbál a nép zúgolódására, Isten elleni lázadására és Isten ellen táplált gyűlöletére mentséget keresni. Isten jogos haragjával szemben nem a népet és a nép magatartását próbálja mentegetni, hanem Istenre hivatkozik: Isten érdeke, hogy halált érdemlő bűnös népének megkegyelmezzen.
De mintha Mózes is érezné, hogy még ez az érv is kevés. Ezért Mózes végül nem tud mást tenni, mint hogy Isten haragjával szemben Isten szeretetére hivatkozik. „Bocsásd meg ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig!”
És itt Mózes már az új szövetség húrjait pengeti – még ha a dallam kezdetben kissé hamisan szól is! Mert Isten bizonyára nem azért kegyelmez meg a bűnösnek, hogy dicsőségének látszatát a világ előtt megtarthassa. Mégis jól látja Mózes, hogy a kegyelem oka Istenben van! De nem dicsőségét féltő hiúságában, hanem szeretetében.
Mózes abban a szeretetben bízva könyörög kegyelemért halált érdemlő népe számára, ami mintegy ezer esztendővel később arra késztette Istent, hogy a világba küldje a második isteni személyt, a Fiút, vagy ahogy János nevezi evangéliuma prológusában: az örök Igét. Ő a júdeai Betlehemben azért öltött testet, azért lett hús-vér emberré, hogy felragyogtassa az igazi világosságot, amit ebben a világban egyedül a bűnbocsátó szeretet hordoz. Először csodatetteivel mutatta meg, és a tanítás hegyén elmondott szavaival hirdette meg ennek a minden vétkes tartozást feltétel nélkül elengedő szeretetnek a hatalmát. Végül pedig bűntelenül vette magára Isten és a világ előtt a bűn minden gyalázatát, és keresztjével elindult egy másik hegyre, a Golgota hegyére. Övéi számára a Golgota keresztje azóta is Isten bűnt és halált elnyelő, felfoghatatlan szeretetét hirdeti. Azt a világosságot, amit bár Mózes még nem láthatott, de amiben szíve mélyén mégis bízott, amikor perbe szállt Istennel népe életéért.
Isten jogos és igazságos haragjával szemben nekünk sincs más esélyünk, hiszen bűneire egyikünk sem tud Isten előtt elfogadható mentséget találni. De ha befogadjuk Isten minden bűnnél nagyobb szeretetének Krisztusban megjelent világosságát, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ez a világosság valóban képes kiűzni életünkből a bűn homályát. Képes lecsillapítani szívünk és elménk Isten elleni lázadását, és ha bár itt a földön a halál árnyéka vetül is életünkre, a Golgota keresztjéről hit ránk ragyogó fényben hit által a halál halálát és az élet el nem múló diadalát szemlélhetjük.
Mert egy napon minden hegy és halom leomlik, és – miként Ézsaiás és Mikeás egybehangzóan hirdeti – csak egy hegy fog kimagaslani: az Úr templomának a hegye. De nem a kézzel épített templomé, hanem a Krisztus testének a Golgota hegyén nagypénteken lerombolt és harmadnapra újjáépült templomáé. Akkor beteljesedik Ézsaiás próféciája, amit a 25. fejezetben így olvasunk: „Ezen a hegyen az Úr leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. … Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! ” Ámen.
IMÁDKOZZUNK!
Úr Jézus Krisztus! Bűnbánattal valljuk, hogy cselekedeteink nem tükrözik a Te világosságodat, és életünk inkább eltakarja, mint tovább sugározza a Te szereteted fényét. Kérünk, Szentlelkeddel készítsd fel szívünket, hogy Világosságodat befogadja, és a Világosság fiaiként szülessünk újjá, hogy veled közösségben éljünk itt a Földön, és neked éljünk egykor az örökkévalóságban. Ámen.
Hirdetés
Oratio oecumenica, Miatyánk
Lelkész: Imádkozzunk! Mindenható Isten! Te felragyogtattad a világban Szent Fiad világosságát; hallgass meg minket, amikor közbenjárásában bízva fordulunk hozzád:
Örökkévaló Isten! Add nekünk Szentlelkedet, hogy igaz tanúid legyünk a világban és nevednek dicsőséget szerezzünk az emberek között. Tisztítsd meg és egyesítsd egyházadat, hogy betöltse küldetését, és teljes legyen a föld a Te ismereteddel, és minden ember eljusson az üdvösségre. Jézus Krisztusért kérünk,
Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!
Örökkévaló Isten! Köszönjük, hogy figyelmeztetsz, és szüntelenül harcra szólítasz minket bűneink ellen. Add, hogy Szent Fiad világosságában járva, Lelked erejével nap mint nap győzelemmel álljunk ellen a kísértő támadásainak. Jézus Krisztusért kérünk,
Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!
Örökkévaló Isten! Hálát adunk, hogy Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá tetted: Te jó szándékkal közeledsz a világhoz és jóakarattal tekintesz minden emberre. Add, hogy az Ő világossága beragyogjon minden népet, és eloszlasson minden előítéletet a nemzetek között, és elűzze a gyűlölet sötétségét. Jézus Krisztusért kérünk,
Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!
Örökkévaló Isten! Hálát adunk, hogy Szent Fiad világossága a halál félelmetes ösvényét úgy világítja meg előttünk, mint az örök hazába vezető utat. Ez a reménység adjon megnyugvást és békességet minden haldoklónak és minden gyászolónak. Jézus Krisztusért kérünk,
Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!
Örökkévaló Isten! Hálát adunk, hogy Szent Fiad világossága reménységet nyújt a csüggedőnek, erőt ad a gyengének, jelenléted örömével tölti el a szenvedőt, és a gyógyulás ígéretével bátorítja a beteget. Add, hogy örömben és bánatban, jó és rossz napokon az Ő világosságában járjunk. Kérünk téged,
Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!
Lelkész: Úr Jézus Krisztus! Te mindenek Ura vagy, te vagy a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Ómega. Légy velünk mindennap kegyelmeddel, hogy szándékod szerint használjuk fel életünk hátralevő idejét a mulandó világban, az örökkévalóságban pedig választottaiddal és angyalaiddal együtt vég nélkül dicsőítsünk Téged, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol örökkön örökké.Ámen.
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Áldás