Bevezetés

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

        GYÜLEKEZET: Ámen.

Bevezető zsoltár

  Isten a mi oltalmunk és erősségünk,

  igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Zsolt 46,2

            Azért nem félünk, ha megindul is a föld,

                és hegyek omlanak a tenger mélyébe,

            Ha háborognak és tajtékoznak is vizei,

                és tombolásától megrendülnek a hegyek.

            Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,

                aki bámulatos dolgokat művel a földön!

            A Seregek Ura velünk van,

                Jákób Istene a mi várunk! Zsolt 46,3.4.9.12   

        GYÜLEKEZET: énekvers, kis glória

  Isten a mi oltalmunk és erősségünk,

  igen bizonyos segítség a nyomorúságban.Zsolt 46,2

Üdvözlés, bűnvallás, kyrie

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!      Testvéreim, Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket!

Vétkeztem ellened, Istenem: engedetlen voltam irántad, és szeretetlen embertársaim iránt. Ne vess el engem örökre, hanem add nekem új életet teremtő Szentlelkedet, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

    GYÜLEKEZET: énekvers, kyrie

Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése

Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, és úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne

vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3,16     Áldásra emelt kézzel.

Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket bűneitekből az Atya, †a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Glória

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

        GYÜLEKEZET: énekvers, nagy glória

Rövid imádság: óegyházi kollekta

Imádkozzunk! Mindenható Isten, aki a reformáció tüzében megtisztítottad egyházadat, és tisztán adtad vissza igédet és szentségeidet! Oszlass el ma is minden tévedést, és óvd meg népedet a szentségtelen és üres élettől, hogy ítéleted napján hűségesnek bizonyuljon, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.  Ámen.

Lekciók

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet a Reformáció ünnepének ószövetségi lekcióját Ézsaiás próféta könyvéből, a 62. fejezet 6. versétől!

⁶Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az URat emlékeztetitek, ne legyetek némák! ⁷Ne engedjétek, hogy néma maradjon, amíg helyre nem állítja, és dicséretének helyévé nem teszi Jeruzsálemet a földön. ¹⁰Vonuljatok, vonuljatok ki a kapukon, készítsetek utat a népnek! Töltsétek, töltsétek föl az országutat, hányjátok le róla a köveket, állítsatok útjelzőket a népek között!  ¹¹Hírül adta az ÚR a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának: Jön már Szabadítód, vele jön szerzeménye, előtte jön munkája eredménye.      ¹²Szent népnek nevezik őket, az ÚR megváltottainak, téged pedig sokat látogatott városnak hívnak, nem leszel elhagyatott! Ézs 62,6–7.10–12

A reformáció ünnepének evangéliuma megírva található a Máté írása szerinti evangélium 5. fejezetében, az 1. verstől:

¹Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. ²Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: ³"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. ⁴Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. ⁵Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. ⁶Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. ⁷Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. ⁸Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. ⁹Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. ¹⁰Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Mt 5,1–10

Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédeit!

Hitvallás

Magasztaljuk a Szentháromság egy igaz Istent! Mondjuk el az Apostoli hitvallást!

            Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében,

            és Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra,  harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.        

        Hiszek Szentlélekben, hiszem az Egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ének

Igehirdetés

Textus: Rm 3,20–28

²⁰Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem Isten előtt. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. ²¹Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. ²²Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: ²³mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. ²⁴Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. ²⁵Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte ²⁶türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. ²⁷Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által. ²⁸Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. Rm 3,20-28

KERESZTÉNY GYÜLEKEZET!

TESTVÉREIM A JÉZUS KRISZTUSBAN!

A megigazulás kérdését a reformáció központi kérdéseként tartják számon. Manapság mégis sokan gondolkodnak úgy még a reformáció egyházaiban is, hogy ez a kérdés időszerűtlen. Azt mondják, hogy az embereket ma egyáltalán nem érdekli az Isten előtti igazság kérdése, hiszen az emberek többsége ma Istenben sem hisz.

        De még a hívők lelkiismeretét sem az gyötri, hogy Isten előtt vajon igaznak találtatnak-e, amikor majd számadásra szólítja őket. Ami ma gyötri a hívők lelkiismeretét, az sokkal inkább az Isten igazságossága felőli elbizonytalanodás. Igen, mi akik még hiszünk, vagy legalábbis hinni szeretnénk, nap mint nap arról panaszkodunk, hogy bármerre nézünk, csak igazságtalanságot látunk, és sehol nem látjuk az igazságosság, és egyáltalán az igazság érvényesülésést. Mintha a világot nem Isten kormányozná. Vagy ha ragaszkodunk hozzá, hogy hitünk szerint a világot Isten nemcsak megteremtette, hanem szüntelenül gondját viseli és kormányozza is, a tapasztalataink alapján végül akkor is Isten igazságossága mellé tesszük a kérdőjelet. Előbb talán csak gyanúként merül fel bennünk, amit később vádként is megfogalmazunk: Isten nem igazságos. Isten igazságtalan. Igazságtalanul kormányozza a világot. Hiszen ha nem így lenne, nem történhetett volna meg az a sok szörnyűség, ami a történelem folyamán végbement. Ha Isten igazságos lenne, nem engedhette volna meg azt sok értelmetlen vérontást, a sok kegyetlen háborút, a sok ártatlan emberi életet kioltó járványt és természeti katasztrófát. Ha Isten igazságosan kormányozná a világot, nem engedné, hogy a háborúkat követő békekötéskor a győztesek igazságtalan feltételeket kényszerítsenek a vesztesekre. És nem engedné azt a sok gonoszságot, ami békeidőben is emberek millióinak az életét lehetetleníti el; nem tűrné, hogy a nyomorban vagy a nyomor határán tengődő milliók szenvedése legyen az ára és a fedezete az emberiség egy tizedét kitevő réteg viszonylagos jólétének, és egy ennél is szűkebb kör arcpirító gazdagságának és luxus életvitelének.

        Mindezt látva, mi talán még nem megyünk el olyan messzire, hogy kijelentsük: az ilyen igazságtalanságokat eltűrő Isten vagy nincs, vagy ha van, akkor nincs rá szükségünk. De a lázadás hangja már ott suttog a szívünkben, és egyre csak erősödik, amikor a bennünket körülvevő tágabb világról, a szűkebb környezetünkre, és végül a saját életünkre irányítjuk figyelmünket. Hiszen igazságtalanság mindannyiunkat szinte nap mint nap ér. Többnyire csak apró, bosszantó packázás formájában egy hatóság, vagy egy magát hatóságnak képzelő szolgáltató cég bürokratája részéről, vagy a vásárlókat becsapó kereskedelem részéről, de néha megesik, hogy egész sorsunkra hatást gyakorló, égbekiáltó igazságtalanság ártatlan áldozatának érezzük magunkat a munkáltatónk ránk nézve kedvezőtlen döntése következtében. Miért velem tehetik ezt? - kérdezzük ilyenkor. Hol van ilyenkor az Isten, miért engedi? Ám a leghangosabbá akkor válik a szívünkben suttogó lázadás hangja, amikor váratlanul olyan baj vagy szerencsétlenség ér, ami nincs ok-okozati összefüggésben a cselekedeteinkkel, az életvitelünkkel. Lehet egy betegség, egy baleset, vagy bármi más, ami egyszerűen csak úgy megtörténik, anélkül, hogy érthető okát látnánk. Ilyenkor rettenetesen igazságtalannak érezzük, hogy ez éppen velünk és éppen most, a lehető legrosszabbkor történik meg. Ilyenkor lázadó szívvel mondjuk: Isten igazságtalan, hogy így bánik velünk.

        Amikor a lázadás hangja a szívünkben suttog, és amikor talán ki is mondjuk a lázadó szót, eszünkbe sem jut, fel sem merül bennünk, hogy Isten másként látja a dolgot: Isten úgy látja, hogy mi vagyunk  híjával az igazságnak, és mi vagyunk igazságtalanok ővele szemben, amikor azzal vádoljuk, hogy igazságtalanul kormányozza a világot és az életünket.  Meg sem fordul a fejünkben, hogy a jogosnak érzett lázadásunk, valójában bűn! A szívünkben suttogó lázadó hang pedig nem más, mint a bűn suttogása. Pedig Dávid éppen erről a suttogó hangról beszél a 36. Zsoltár 2. versében, ami a mai ünnep egyik ószövetségi igéje: »A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem.« Pedig – folytatja a zsoltáros –  »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram.«

        Igen, Dávid igaz ember volt Isten előtt! Miért? Azért, mert ő nem hallgatott a szívében suttogó bűn hangjára, ami állandóan arról akarta meggyőzni, hogy Isten igazságtalan. Mert egészen biztos, hogy Dávid szívében ott suttogta a bűn, hogy micsoda igazságtalanság, hogy neki bujdokolnia kell Saul elől?! Micsoda igazságtalanság, hogy Saul az életére tör?! Hiszen ő nem adott rá semmi okot! Ha akarta volna, kétszer is megölhette volna Sault, de ő mindkét alkalommal csak megtréfálta; a barlangban ahol Dávid rejtőzött, és ahová Saul kíséret nélkül és fegyvertelenül lépett be, és még szeme sem szokott hozzá a sötétséghez a kinti fény után, Dávid egy döféssel végezhetett volna Saullal, de csak a köpenye sarkát vágta le; máskor pedig, amikor Dávid éjjel az őrök éberségét kijátszva belopakodott Saul sátrába, csak a vizeskancsót és a dárdát hozta el Saul feje mellől, hogy így adja Saul értésére: másodszor is kezében volt az élete, ha akarta volna, kiolthatta volna, de ő nem akar kárt tenni felkent királya életében. De Saulnak ez a két bizonyíték nem volt elég: továbbra is rögeszméje volt, hogy Dávid az életére tör. Ezért Dávidnak földönfutóvá kellett lennie. Teljesen ok nélkül, értelmetlenül és igazságtalanul kellett bujdosnia, és Dávid tudta, hogy Isten irányítja így a sorsát. Mégsem hallgatott a bűn szívében suttogó szavára, nem ültette vádlottak padjára az Istent, nem kérte számon Istenen az igazságtalan bánásmódot, hanem helyette Isten igazságát és igazságosságát dicsőítve mondta: »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek.«

        Ó, nem, Dávid nem tépelődve, hezitálva mondja, hogy Isten a történtek ellenére talán azért mégsem hagyta el őt, talán azért mégis hűséges hozzá, talán majd később megérti, hogy – bár mindezt megengedte – mégsem volt hozzá igazságtalan. Nem. Dávid amikor még semmit sem ért, amikor még csak azt tapasztalja, hogy üldözést szenved olyasvalakitől, akinek nem adott rá okot, hogy üldözze; amikor azt tapasztalja, hogy minden, ami körülveszi és ami vele történik, nem egyéb, mint merő igazságtalanság – Dávid ekkor, ebben a helyzetben mondja: »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek.«

        A hatalmas hegyek pedig nem állnak bizonytalan alapon! És aki látja őket, nem lehet kétsége, hogy azok bizony ott vannak, és mozdíthatatlanok! Dávid akkor énekli mozdíthatatlannak Isten hozzá való hűségét, és a hegyeknél is szilárdabbnak igazságosságát, amikor mindenki más azt mondaná, hogy „Isten igazságtalan!”, amikor mindenki más ökölbe szoruló kézzel kiáltaná, hogy „Az ilyen Isten vagy nincs, vagy ha van, nekem nem kell!”, Dávid ajkáról mégis ekkor tör fel a magasztaló ének: »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek.« Ez a megigazulás!

        A megigazulás nem egy elvont teológiai kérdés, amin az egyház teológusai időről időre jól elvitatkozgathatnak! A megigazulás nem más, mint szembefordulás a szívedben suttogó bűn szavával, ami lépten-nyomon arról akar meggyőzni, hogy Isten igazságtalan. A megigazulás naponként való szembefordulás ezzel a tapasztalattal. A megigazulás, amikor azt mondod: hiába ezt tapasztalom, nem így van! És ahelyett, hogy világba kiáltanád a szívedben suttogó bűn szavát, Dávid éneke tör fel az ajkadról: »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek.«

        Más szóval: a megigazulás hit a tapasztalással szemben!  Mert igaz ember az, aki Istent mindig és minden körülmények között, még a saját tapasztalatával szemben is igaznak és hűségesnek tartja. Ennek pedig semmi köze nincsen a törvény cselekedeteihez, és általában semmilyen emberi cselekedethez.

        Sőt, a törvény cselekvése – bármennyire ellentmondásosnak tűnik – csak megnehezíti, hogy Istent minden körülmények között igaznak tudd vallani. Hiszen minél inkább megcselekszed, amit a törvény előír, annál igazságtalanabbnak fogod tapasztalni, hogy viszonzásul nem ezt kapod: mert te csupa jót teszel, de rosszal fizetnek érte; mert te megtartod a törvényt, de téged törvénytelenül ítélnek el, törvényszegő módon szorítanak háttérbe, tapossák sárba a becsületedet, és lehetetlenítenek el minden tekintetben. Minél inkább megcselekszed, amit a törvény előír, annál inkább igazságtalannak tartod, hogy a törvényszegőknek, akik Istenről hallani sem akarnak, jól megy a soruk, sikert sikerre halmoznak, mintha maga Isten is nekik kedvezne, őket jutalmazná, miközben veled igazságtalanul mostohán bánik, kiszolgáltad ellenségeid cselszövésének, magadra hagy a sok igaztalan támadással szemben. 

         Ebből nem következik, hogy a törvényt ne tartozna mindenki megtartani. De a törvény megtartása nem visz közelebb az Isten előtti igazsághoz, hanem inkább csak megnehezíti az elérését.

        Mert amikor az ember azt tapasztalja, hogy az igazságtalanság világában él, és sorsa is igazságtalanul mostoha, akkor se a törvény igéje, se a törvény cselekvése nem csitítja, de még inkább provokálja és felerősíti szívében a bűn tapasztalatokra támaszkodó          suttogását: Isten igazságtalan. Ezt a suttogást nem a törvény hivatott elhallgattatni, hanem valami egészen más: a kegyelem.

        A zsoltáros Dávid szívét is a kegyelem kerítette hatalmába, a kegyelem fojtotta el szívében a bűn suttogását, és a kegyelem indította arra, hogy Isten igazságát és hűségét dicsérő énekbe kezdjen. És itt bezárul a kör: Isten Dávidhoz való hűsége és iránta való igazságossága abban fejeződött ki, hogy kegyelmével Dávidot megőrizte a hozzá való hűségben, és így igazzá tette. »Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által.  Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.« - mondja Pál apostol, de ehhez az előző versekben már hozzátette: kegyelemből. Mert Isten az, aki megigazít, kegyelemből.

            Ez azt is jelenti, hogy azért, mert neki úgy tetszik. Nem a tapasztalás az Isten előtti igazság forrása, hanem a kegyelem, ami Istentől függ, Istentől ered, és  a hit által munkálkodik.  Isten kegyelme több, mint a világi hatóságok által adott kegyelem, ami csak a büntetés elengedése. Isten kegyelme nem egy kegyelmi deklaráció, hanem Isten kegyelme aktívan munkálkodik: megfojtja a szívünkben suttogó bűnt, hogy a hitünket fölszítva, a tapasztalás ellenére bizonyossá tegyen Isten irántunk való jósága, hűsége, más szóval igazsága és igazságossága felől. Ezért Istené az érdem és a dicsőség, ha mi a bennünket körülvevő világból és a magunk sorsából eredő tapasztalataink ellenére a zsoltárossal együtt így tudjuk magasztalni őt: »Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram.«

            Isten mindig, minden körülmények között és minden tapasztalattal szemben igaz! A hitnek ez a meggyőződése jelenti az ember Isten előtti igazságát.

            Isten mindig, minden körülmények között és minden emberi tapasztalattal szemben igaz! – Pál apostol mindenek előtt ennek kinyilatkoztatását látja a Krisztus keresztjében. Ezért mondja, hogy »Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.« 

            Többször említettem már, hogy az »engesztelő áldozat« itt helytelen fordítás. A görög kifejezés »hilasztérion« a héber »kappóret« megfelelője, ami a szövetségláda fedelét jelenti, amit a főpap évente egyszer vérrel hintett meg. A szövetségláda fedelének pedig a külső szentélyben az oltár szarva felelt meg, amit ha az igazságszolgáltatás elől a templomba menekülő bűnös megragadott, többé nem volt szabad üldözni, mert kivonta magát a világi joghatóság illetékessége alól, és ügyében egyedül Isten mondhatott ítéletet.

        Ilyen értelemben a golgotai kereszt Pál szerint  a mennyei oltárnak az új szövetség vérével meghintett szarva, és ezért aki bűne következményei elől a Krisztus keresztje alá menekül, ott oltalomban részesül. Ez az oltalom haladékot jelent, az ítélet fölfüggesztését jelenti, hogy a kegyelem időt nyerjen a bűntől való megtisztításra. Ha Isten igazságtalan volna, akkor nem adna esélyt a kegyelemnek, hanem azonnal ítélne. De Isten igaz és igazságos: Krisztusért, az igaz páskabárányért, elhalasztja az ítéletet, és utat nyit a kegyelemnek, hogy megfojtsa a bűnt a világban éppúgy, mint az ember szívében.

            Ha most megint a tapasztalaton akarunk tájékozódni, akkor persze a Krisztus halála óta eltelt kétezer évben nem sok jelét látjuk annak, hogy a kiáradó isteni kegyelem a bűnt megfojtaná a világban. És valljuk meg, az életünkben sem tapasztaljuk, hogy a kegyelem a szívünkben suttogó bűnt már megfojtotta volna. A tapasztalat nem ezt mutatja. Csak a hit tudja megragadni az igazságát, amit Pál a Római levél ötödik fejezetének végén így mond: »A törvény pedig közbejött, hogy megnövekedjék a vétek. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen úrrá lett a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazsággal az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.«   Ez a hatalmas gondolatív a tizenegyedik fejezet 32. versében ér majd véget, ahol Pál ezt mondja: »Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.« Pál ezzel újra oda érkezik el, ahonnan a ma felolvasott szakaszban kiindul: »Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált.«  A bűn és átkos következményeinek legyőzésében a könyörülő Istené minden érdem!  Egyedül övé a dicsőség! Övé a diadal! Az ember – Isten kegyelméből, hite által – ajándékba kaphatja az Isten által kivívott győzelmet.

         És ez evangélium. Ez az evangélium. Ez az az evangélium, amit Luther egykor a wittenbergi toronyszobában a Római levél fölé hajolva újra fölfedezett, és aki által Isten ezt az evangéliumot újra egyházának ajándékozta.

            A golgotai keresztfa Isten igazságát hirdeti: Isten igaz, mert szembeszállt a világban a bűnnel, szembeszállt az én életemben is a bűnnel, – és én hiszem, hogy ő fog győzni! Bármennyire azt sugallja minden, hogy a világ elesett a bűn elleni küzdelemben, és én magam is az elesettek között vagyok: Isten fog győzni! Ez ma is a reformátori hitvallás! És ez a hit nem szégyeníthet meg, mert Pál az igazat mondja: »Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.« Ámen.

IMÁDKOZZUNK!

Mennyei Atyánk! Köszönjük a kereszt evangéliumát, mely által szereteted és igazságod teremt hitet, reménységet és hűséget szívünkben, hogy Krisztust követve, szeretetben és igazságban járjunk a földön, egykor pedig vele éljünk örök boldogságban a te országodban. Ámen.

Oratio oecumenica, Miatyánk

Lelkész: Imádkozzunk!  Mindenható, örök Isten! Kérünk, add nekünk Szentlelkedet, hogy megerősítse hitünket, megvigasztalja szívünket, kitartóvá tegye reménységünket és minden képzeletet meghaladó módon teljesítse kéréseinket. 

            Jöjj, Szentlélek Isten! Újítsd meg egyházadat! Töltsd be erőddel az erőtlent, elevenítsd meg a halófélben lévőt! Jöjj, életnek Lelke, támassz fel minket a lelki halálból! Jöjj Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet:Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:Jöjj, Szentlélek Isten! Újítsd meg egyházadat! Szentelj meg minket, kik minden szentségnek híjával vagyunk! Tégy lelkivé minket, hogy az igazságot ne testi módon ítéljük meg! Jöjj Szentlélek, tölts be mindnyájunkat!Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet:Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:Jöjj, Szentlélek Isten! Újítsd meg egyházadat! Tégy örvendezővé minket, kik elveszítettük az üdvösség örömét! Derítsd fel értelmünket, vidámítsd meg szívünket! Jöjj Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet:Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész:Jöjj, Szentlélek Isten! Újítsd meg egyházadat! Teremts köztünk egyetértést és csitíts el minden viszályt! Szüntess meg minden szakadást és teremts egységet! Jöjj Szentlélek, tölts be mindnyájunkat!  Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet:Urunk, hallgass meg minket!

Lelkész: Urunk és Istenünk! Áraszd mindnyájunkra Szentlelkedet, hogy készségessé tegye szívünket a neked való engedelmességre, megtartson a hozzád való hűségben, és bátorságot adjon a hit minden körülmények közötti megvallására, az Úr Jézus Krisztus által, akinek a nevében így imádkozunk:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.

Áldás

Emléktábla megáldása

Lelkész: Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked a reformációért, és hálát adunk hűségedért, hogy ebben a városban sem hagytad magára a reformáció örökségét ápoló népedet, hanem Molnár Gyula személyében 1936-ban hűséges pásztorral ajándékoztad meg, aki gyülekezeté szervezte a városban és környékén szétszórva éltő nyájat. Hálát adunk, hogy az 1941-ben önállósuló gyülekezet az ő áldozatos szervező munkája gyümölcseként templomot is építhetett. Hálát adunk ezért a templomért, ahol igédben és szentségeidben újra meg újra találkozhatunk veled.

            Hálát adunk a gyülekezet alapító és templomépítő lelkész szolgálatáért és egész életéért, és kérünk tedd áldottá köztünk is az ő emlékezetét, amit ez a tiszteletére állított tábla hirdet. Add, hogy akik olvassák, megemlékezzenek a benned bízók iránti hűségedről, jóságodról, igazságodról, és téged dicsőítsenek a †Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!  Legyen meg a Te akaratod, amint  a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen.