Bíróra, aki igazságot oszt, elég korán szükség volt. Kezdetben a város kapujában vagy a város terén zajlott az ítélkezés. A bíró, a vádlók, a védők, a tanúk mind együtt lehettek az utcán. Az ügyet a többség, a hallgatóság döntötte el, a bíró feladata csupán az volt, hogy kihírdesse az ítéletet. Jézus korában ezt már egy nevén nevezett intézmény, szervezet az ún Szanhedrin, a Nagytanács volt a legfelsőbb törvényszék végezte. A Nagytanács a főpapon kívül 70 tagból állt, és ők mondták ki az ítéletet, ők ítélték halálra az vádlottat. Az
ítélkezés pedig mi más alapján történt volta, mint a törvény, a Tízparancsolat alapján. Mindenki képes arra, hogy tisztán lásson. Önmagát is tisztán lássa. Lássa a hibáit.
Akár majd egyszer a feljegyzett tettekkel szembesít a Bíró, akár most, akár a nap végén szembesülünk önmagunkkal, van, ami bánt, van, ami szégyellhető, és ebből saját életünk komolysága, felelőssége szűrhető le. Hogy kinyílik a könyv azon a napon az ítélőszék előtt azt jelenti, nem elfelejtettek vagyunk, hanem akire odafigyelnek. Nem olyanok vagyunk, akik kiestek az első megmérettetésnél és nem ütötték meg a szintet, hanem elhordozottak vagyunk. Kegyelemben tartottak vagyunk.