... van egy olyan tevékenysége, jellemzője az egyháznak, ami nem harsog, de beszél.
Mert beszéd az ima, beszéd az ige, beszéd a közösség, beszéd a szentség is. Isten beszéde ez hozzánk.
Az egyház az összegyülekezés helye. Erről ismerhető meg az egyház.
Legyetek az igének cselekvői. Nem a moralista kívánalmak, a hangos parancsok, a szabályok dörgedelmébe belebetegedő cselekvői, hanem az igének a cselekvői. Jézus közénk érkezett. Jézus az Isten közelébe helyezett, az Isten keblére helyezett minket.
Legyetek az ige cselekvői. Az ige pedig tudjuk jól, maga Jézus Krisztus. Legyetek Krisztust cselekvők. Isten nem egy szerepet szánt nekünk Jézus ruhájába öltöztetve, hanem Isten belénk ültette a Krisztusi nagy szeretetet.

Május első vasárnapján Cantate vasárnapja lesz. Dicsérjük az Urat! Legyünk közösségben Vele az oltáriszentségben, és hozzunk magunkkal egy szál virágot, tegyük az oltárra, hogy Istennek hálát adjunk édesanyáinkért!

Húsvét utáni 3.vasárnap, Jubilate vasárnapján SZUPPLIKÁCIÓ lesz gyülekezetünkben.
Fél 9-kor Nyergesújfalun, 10 órakor Esztergomban.
Igét hirdet Orbán Eszter teológus hallgató.
Szeretettel várunk!
Imádkozzunk együtt a lelkészképzésért, elhívásért!
Akárki légy is, megmenetelek. Ez a 2. felvonás, a záró rész főcíme. Nemcsak Beethoven Fidelio című operájában, hanem az életünkben is.
Van 2. felvonás. Amikor megtapasztaljuk, hogy Isten Jézust azért adta, azért támasztotta fel, hogy nekünk valóban új életünk lehessen, mert megmentett minket.