Egyház és társadalom címmel rendeztek konferenciát 2013. május 18-án Dorogon, a Művelődési Házban. Egyházközségünk részéről az alábbiakban olvasható előadás hangzott el.

Tisztelt Konferencia! Tisztelt Polgármester Úr!
Kedves Lelkésztestvérek! Kedves Meghívottak!

Előadásom címe: Az evangélikusok tevékenységének társadalmi jelentősége

    Szép és részletes feljegyzés áll rendelkezésünkre a múltat illetően. És mielőtt ebbe belekezdenénk, ki kell, hogy mondjuk, bár azt gondolom mindannyiunk számára evidencia, hogy nem lehet, nem élhet egyház a társadalomtól elszigetelten. Az, aki benzinkutas, az, aki a kenyeret süti, aki a fodrászunk, aki a társadalom tagja, az él az egyházban. És ha jó szívvel fogadnak ezeken a helyeken, ha becsületesek, szelídek és sorolhatnánk, akkor látható eredménye van az egyház tevékenységének, bár azt ki kell mondani, nem kell hívővé válni ahhoz, hogy valaki jó legyen. A hit  többlete, ajándéka nem a jóság, hanem a bizalom. Bizalom a másikban, az éppen aktuális helyzetben, reménység mindenkor, mert a szeretet erősebb még a halálnál.

    Ahhoz tehát, hogy ma és minden időben az egyház  megtalálja küldetését, olyan tevékenységet végezzen, amelynek mindenki örül, elégedett, eredményes, azzal kell tisztában lennie miben van a társadalom. Hogyan él ma az ember. Milyenek a körülményei, milyenek a kapcsolatai, van -e és milyen a munkahelye, családos -e, vagy senkire nem támaszkodhat. Ez rendkívül komoly és nem könnyű feladat akkor, amikor éppen bezárkózik a kor embere, alig ápol igazi, őszinte, bizalmi kapcsolatot valakivel, Az egyház nagy kincse ma is a titoktartás. Lehet és van bizalma ma is fiataloknak, időseknek, férfiaknak és asszonyoknak az egyház képviselői iránt.

   Konkrét egyházi tevékenység a családlátogatás, lelkigondozás. Még divat volt az én időmben az, amikor a tanárom családlátogatásra érkezett hozzánk. A celldömölki gimnázium tanára, osztályfőnököm sem restellt kiutazni a 15 km re fekvő faluba, ahonnét származom, ahol laktam és ahonnét jártam naponta a középiskolába. Talán ma csak a lelkészek végzik hivatásukként és gyakorolják ahogyan csak tehetik a látogatást. A beszéd, a beszélgetés, a találkozás, a bizalom erőt ad. A Zrínyi iskolába hiába fordultam meg hittanórát tartani, csak idén derült ki egy temetés kapcsán való beszélgetésből, hogy az egyik tanárnő is evangélikus. Csak egy másik alkalommal egy másik családdal történő találkozás alkalmával szembesültem azzal, milyen nagy probléma, hogy nem talál munkahelyet a valamivel több, mint 20 éves fiú. Azóta imádkozom érte. Fontos, hogy egy fiatal dolgozzon, pénzt keressen, aztán céljai legyenek, a munkavégzés közben hasznosnak érezze magát. Az egyén, az egyes ember lelkével foglalkozik az evangélikus egyház. Mindenki családtag. Mindenki fontos.  És a jelenből a kezdetre, a honnan indulunkra is itt adom a meg a választ.

    Dorog, bányászváros. Ennek köszönheti az evangélikus egyház is a létét. Noha vannak közöttünk evangélikus pedagógusok, műszaki emberek, mérnök, sportoló, birkózó, sokan a munkalehetőséget kihasználva a vidékről ideköltözöttek közül kerülnek ki. Az egykor működő bánya igazgatósága nagy gondot fordított a lelki életre, bányaplébánost alkalmaztak, bányaplébániát építettek. Egy evangélikus tanító Ferdinánd István kerül a kitelepítés miatt felvidékről Dorog-Auguszta telepre, majd a bányatársulati iskolába tanítónak. Az ő személye, lelkes, hívő odaállása gyűjti, tanítja az evangélikusokat. Segítséget kap a bányamérnököktől, akik közül ketten is evangélikusok voltak. 1920-as években még nincs dorogi protestáns lelkész, de vannak az egyház iránt elkötelezettek, akik munkájának eredményeként összeáll a dorogi egyház. A templom építését három felekezet együttes munkájának köszönhetjük, a reformátusoknak, evangélikusoknak és unitáriusoknak. A kezdet arra enged következtetni, hogy ha van egy élő hitű, láng lelkű hívő, akkor a Szentlélek toborzó munkájában óriási eszköz. Jó szívvel emlékezem tehát Ferdinánd István dorogi tanítóra, akinek a kezdetet köszönhetjük.

    A helyzet mintha újraismétlődne 2013-ban.

   Gyülekezetünk ebben az előadásban megemlített második tevékenysége összegyűjteni a gyermekeket, családokat. Egy négy gyermekes édesanya vállalta föl, és végzi ezt a munkát. Hogy ez a terület miért fontos? Nemcsak azért, hogy az egyház életébe belekóstoljanak, hanem, hogy barátságok alakuljanak, tanuljanak, amit elődünk Ferdinánd István is végzett, azt folytassuk. Fontos a tanítás.. A különböző korú, és más-más időpontban hittanórára járó gyermekek olyan hálót tudjanak magunk körül, egymás között, amely életük végéig elkísérik őket. Változtatunk iskolát, lakóhelyet, munkahelyet, néha a családok összetétele is változik sajnos, de nagyon ritkán fordul elő, hogy cseréljük a felekezeti hovatartozásunkat. És ez azért van, mert gyermekkorunktól fogva tapasztaljuk, odatartozunk. Fontos a biztonság. Az ember életében legyen bármilyen krízis, lelki, egészségállapoti, anyagi, kapcsolati, fizikai, a biztonság, a védőháló jó, ha meg van, mert ha esünk, legalább a földre zuhanásunkban legyen, akibe megkapaszkodunk.

   Szereti a mai ember a közösségi alkalmakat, jó szívvel emlékeznek vissza a korábbiakra, és óhajtják az új családi napokat. A gyermekek ritkán vesznek részt olyan eseményeken, amely egybekapcsolja a családot. Ahol együtt játszik szülő a gyermekével, ahol együtt énekel szülő a gyermekével. Egyre kevesebb az együtt végzett tevékenység, amire gyülekezetünk ugyanakkor alkalmakat ad. Pünkösd második ünnepnapján ilyen gyülekezeti napra szólítottuk meg a hozzánk tartozókat. Ha a templomba hívtuk volna a testvéreket, nem jöttek el volna olyan számban, olyan sokan, ahogyan az az előzetes jelentkezésből kiderül.

   Szólnom kell egy harmadik a társadalmat érintő egyházi szolgálatról, amelyre az utolsó években sajnos nagy szükség mutatkozik. A mai magyar társadalom elszegényedik.  Még a munkahellyel rendelkezők számára is rosszabbodott a helyzet a megélhetésüket illetően, és ez a tendencia nem javul, hanem tovább romlik. Belekényszerülnek olcsó, rossz minőségű élelmiszerek, cipők, vásárlásába.

  A harmadik tevékenységünk, amelyet gyülekezetünk végez a szegények felkarolása. Igaz, hogy az alapítványunk, a Molnár Gyula Evangélikus Alapítvány, amely a gyülekezet első lelkészére való örök emlékezés gesztusaként született célkitűzései között is szerepel az idősek, a szegények gondozása, ám az idén külön adományt gyűjtöttünk és nagy bevásárlást végeztünk már konkrét esetben, ahol nem volt evangélikus a család, de a szükség nagy volt egy három gyermekes családban, a vállalkozási tevékenységet folytatni alig tudó értelmiségi családban. Én magam egy egyedül élő, idős asszonyt segítek havonta azzal, hogy elviszem és kényelmesen vásárolhat cipekedés nélkül.

   A szeretet ma még inkább nemcsak szavakban, simogatásban, nyilvánulhat meg. Konkrétan fel kell karolnia a mai egyházaknak, gyülekezeteknek azt, aki valóban rászorul, akinek a segítség megoldást jelent. Ma keresni és meg kell találni azt a másik közösséget, azt a másik gyülekezetet, azt az embert, családot, ahol hiányt szenvednek, és nem lehetünk tekintettel felekezeti határokra, mert a gyermeknek enni kell, tiszta ruha kell, mosakodnia kell. A szeretet pedig nem ismer határokat.

   Ebben az előadásban szándékosan nem szóltam a gyülekezet olyan alkalmairól, amelyek általános gyülekezeti tevékenységek, hanem arra helyeztem a hangsúlyt, amelyek a mai kor társadalmának nehéz kérdései. Hogyan válhat valaki a körülményei ellenére, adottságai mellett is megelégedett, nyugodt, békességes életű. Ami nem megalkuvás a sorsával, hanem bizalom a jövőben, Istenben, reménységgel erősítő a hétköznapokban, támasz az igaz szeretet jegyében.

   A Krisztus szeretete lakozzék Bennetek, így töltsétek be a törvény.

Klimentné Ferenczy Andrea
evangélikus lelkész