„Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Lk 4, 18-19.

Minden adventi idő kezdetén várjuk ezt az alkalmat. Lényegtelen, hogy mennyire van hideg, milyen sötétben kell otthonról elindulni, ezekben a napokban készülünk a lelkünkkel, a gondolatainkkal, a gyertyákkal, hogy beköltözhessen életünkbe egy új korszak. Igen azt várjuk, hogy megkaphassunk egy új időszakot. Ez az időszak, nem olyan, mint egy várva várt nyaralás, szünidő, adventben nem mi megyünk, hanem hozzánk érkezik valaki. Átvarázsoljuk az otthonunkat, az utcákban, tereken csillagok, díszek ragyognak. Elér bennünket, megérint bennünket az ünnep varázsa. Sokan vesznek körül bennünket, tele van a templom előtti tér, és olyan jó, hogy együtt vagyunk! Miért számít vajon ennyire az a sok szín, a hangulat? Miért lényegesek az ünnep velejárói?

Emberek vagyunk, akikre minden hat. Hat ránk az is, ha valami fénytelen, dísztelen, szürke, egyhangú, unalmas, és hat ránk az is, ami tündöklő, ami lobog, ami fénylik, ami melegít, aminek jó illata van. Azok vagyunk, akik érzünk, látunk, tapasztalunk, akik benne vagyunk egy közösségben, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogy mi vesz körül bennünket, mit érzékelünk, nem mindegy, hogy hogyan élünk. Nem mindegy, hogy betegek vagyunk, hogy kórházat járunk, hogy mit tudunk megvenni a gyermekeiknek, az unokáknak. Mennyire kihat ránk a betegség, az anyagi helyzet, a fogyatékosság, a magány, az egyedüllét, az olyan állapot, amikor uralkodik rajtunk valami rossz erő, hatalom, káros szenvedély és nincs lehetőség a szabadulásra, a kitörésre. Amikor Jézus feláll a templomban és ezt olvassa: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

Várták a Megváltót, pontosan ilyet vártak, aki a saját életüket megjavítja, aki megoldást ad a szegénynek, a betegnek. Politikai értelemben, egzisztenciális értelemben várták a Messiást. Segítsen a napi bajokban, a hétköznapi küzdelmekben.

Isten olyan Megváltót adott, aki az emberen segített. Felkentet adott. Akivel a Lélek van. Krisztust adott, aki Messiásunk lett, a kegyelmet bőven ajándékozó lett. Aki jóságával, szeretetével nemcsak, hogy hat ránk, hanem több a színeknél, a formánál, Isten Fia Jézus Krisztus olyan Messiás, aki hozzánk jön. Életünkben megjelenik a szeretet. Megjelenik a bűneink ellenére, a gyengeségeink, hibáink, mulasztásaink ellenére. Aki azokban a gyötrelmes pillanatokban, vívódásokban, a nehéz próbákban értelmet ad az életünknek, erőt ad a következő perchez, és újra csak azt mondom, aki hozzánk jön. Nem hatással van ránk, hanem élete életünk irányváltását jelenti. Hiszen aki mellénk áll az, aki Lélekkel jön, aki leveszi rólunk a terhet, a bűneink büntetést, az megváltoztat bennünket. Nem pusztán egy új korszak az advent, hanem új emberré is tesz Isten ajándéka, az érkező Krisztus, a szeretet emberévé. Ámen.

(elhangzott Dorogon 2014. november 29-én, adventi gyertyagyújtáskor)