A Dunántúli Harangszó újság nyári számában olvastam az egyházi szolgálatról című írást a következőkről:
Az ember azért üdvözül, mert Krisztus a halálával megváltotta őt. Krisztus váltsághalála tőlünk időben távol eső esemény, azonban a hit megragadható közelségbe hozza.
Azért, hogy erre a hitre eljussunk, rendeltetett az evangélium szolgálata és a szentségek kiosztásának szolgálata. Mert az ige és szentségek, mint eszközök által kapjuk a Szentlelket, aki hitet támaszt- ahol és amikor Istennek tetszik- azokban akik hallják az evangéliumot.
Írja a cikk írója, hit és hit között azonban óriási különbség van. Létezik olyan hit, amely üdvösségre vezet, de van olyan is, amely nem szolgál mást, csak a lelkiismeretünk hamis nyugalmát.
A hit olyan ajándék, amely abból fakad, hogy hallgatjuk Isten igéjét és élünk az úrvacsora szentségével. A hitre jutásnak, illetve a hitben való megmaradásnak ez az egyedüli útja.
Gyakran halljuk a divatos szólamot, magam módján vagyok vallásos, templomba nem járok, istentiszteleten nem veszek részt, de ezek nélkül is tudok hinni Istenben.
Nem más ez, mint tragikus önáltatás. Az efféle hit nem a Szentlélek műve, mert a hit nem érzelem, nem az ember elhatározása, hanem a Lélek munkálkodása, vezetése. Vezetése a közösségbe, vezet a testvérek közé. Az efféle hit következésképpen nem is vezet el az üdvösségre. A hit olyan ajándék, ami legyőz bennünket, a magunk erejét, amire Isten képes a golgotai kereszt áldozatával. Nincs a magunk erejéből felgerjesztett, elindított hit, nincs hangulatokból, érzésekből megnyilvánuló hit, hit egyedül Istentől, igéjéből létezik.
Így tárul fel a lelkészi szolgálat mélysége- folytatja a teológus.
Amire a lelkész elhívást kapott, az az ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása. Baj van, ha ezt nem ismeri fel az egyház népe. Az istentiszteleti közösség valódi jelentősége ebben áll. Templomba járni nem érdem, ami maga után vonhatja az üdvösséget, de az istentiszteleteken történik meg az üdvösségre vezető hit megszületéséhez az evangélium hirdetése. Ott él az egyház népe Krisztus testével és vérével.
Az egyház Urának ajándékát, a hitet így köti az ige szolgálatához, amit pótolni, helyettesíteni nem lehet semmivel, de élni vele annál inkább, fejezi be Tubán József a Pótolhatatlan és megkerülhetetlen címet viselő írását.
A fülemben hallom, ahogyan a bőröndök kerekei egyenletes, gördülő ütemű hanggal gurulnak a járdákon, a peronokon.Úton lenni, húzni a csomagot, nyáron a szabadság érzését kelti. Jó, hogy belefér egy kofferbe mindaz, amire igazán szükségünk van a szabadságunk alatt. Néha arra is rádöbbenünk, sokkal kevesebb csomag is elég lett volna a nyaraláshoz! Ragaszkodunk a csomagjainkhoz, a ruhákhoz, a tárgyakhoz, gyógyszerekhez, varrókészlethez stb ...
A szabadság elengedésre szólít. Engedd el a megszokott környezetedet! Engedd el a napi teendőket! Engedd el a kényszeres tenni akarást! Engedd el azt az életet, amibe talán bele is kövesedtél. Változást, változtatást ígér az utazás. Elengedést kínál.
Isten minden pillanatban ezt adja nekünk. Krisztus testében vitte fel a keresztfára csomagjainkat, magunkkal cipelt, megkövesedett, belénk feszülő görcseinket. Ő elveszi. Ő elvette. Szeret. Akár úton vagy, akár hazaértél, akár el sem utaztál. Bizony, Isten visz jó helyre bennünket, amikor kinyitott szíve ajtaján szeretetében tart, kegyelmében részesít. Valójában Ő csomagol be minket. Visz bennünket addig, amíg haza nem érünk. Kezével szorít, és nem veszünk el.Az Ő útjaink járunk. Szabadság ez. Szüntelen Ő visz, ő vezet, jó érzés az Atya csomagjaként gurulni.
Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság! II.Kor 3, 17
Isten adjon további nyári gurulást, haladást, közösséget a minket szerető Atyával!
Isten adjon az elutazóknak élményekkel teli hazaérkezést!
Isten vigyázzon ránk, hogy megújulásban részesülhessen elfáradt életünk!
Képesek legyünk jó lélekkel, szeretve a ránk bízottakat, törődve a szeretteinkkel MAGUNKRA IS GONDOT VISELNI!
Legyen gondod önmagadra és a tanításra … II.Tim 4, 16
Hőség, vakáció, táborok, szabadság. Ez jellemzi az előttünk álló két nyári hónapot.
Isten szeretete ébreszt fel minden reggel, hogy ezeken a napokon mindezt megtapasztaljuk.
Isten szeretete bátorít minden nap, hogy várjuk a következő napot, reménnyel teljesen!
Isten szeretete vigasztal, hogy felfog szeretete a kibírhatatlan pillanatokban.
Isten szeretete biztos támaszunk, hozzá vezet minden istentiszteleti közösség. Vasárnap 10 órakor Ő szól, Ő áld meg, és nekünk nagy szükségünk van arra, hogy áldjon meg és vezessen bennünket!
Nem tehetsz semmit azért, hogy Isten jobban szeressen, semmit sem tehetsz azért, hogy Isten kevésbé szeressen téged.
Beérnek a gyümölcsök. Beérnek a hit gyümölcsei.
A nyári vasárnapok arról szólnak egyházunkban, hogy mit jelent számunkra a velünk élő Jézus Krisztus? Mit jelent számunkra a miénk lett Szentlélek?
Isten közöttünk, bennünk, értünk. Örömforrásunk. Istentiszteleteinken gazdagságunk, a hit gyümölcsei kerülnek elénk.
Szeretettel készülünk, hogy találkozzunk vasárnap 10 órakor.
Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
Mindenható szemével megvizsgálta, Szerető irgalmával átmelegítette.
Mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e?
Nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta, kegyelmével, Irgalmával megillatosította,
Reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a „Kereszt”,
Mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.
