„Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul. „

 A prófécia úgy hangzik, ez nép csak ajkával tisztel engem, de a szívében más van.  

 Szívből, lelkünk mélyéről Isten mellett voksolni csak a csoda segít rajtunk.  

Az a csoda, amit Isten Jézusban velünk megláttat. Az tudja szívből szeretni, követni, segíteni az Isten ügyét, aki ezt a csodát, amiről a próféta is ír, megláthatta. Isten csodát tett, és ezen keresztül az ember élete megfordul, megváltozik.

 A csoda a kereszt, a kegyelem. A csoda, hogy egy kínzó eszköz, a kereszt a kegyelem eszközévé lett.  A csoda az, hogy a halál, a Krisztus halála, az élet, a születés helye lett. A csoda az, hogy ott a gyengeség, az elhagyatottság, a magány, a kiszolgáltatottság, a csúfság az erő, a hatalom helyévé lett.

A csoda nem az, hogy rendelünk Istennél és megteszi. A csoda, hogy hiszem, hogy a legmélyebb pontról felhoz. A halálból kiment. A szeretteinket meg fogjuk látni. A sírást, a hiányt, egy el nem múló öröm váltja föl.

 Isten csodát tett. És ezt a csodát Isten gyermekei látják.  Ez az Isten öröme. Meg tud ajándékozni bennünket a legelveszettebb, a legreménytelenebb   helyzetben is. Istennek öröme van, hogy jó tud adni, örök ajándékot tud adni. Elvehetetlent tud adni. És bár az ember lebecsüli Istent, okosabbnak hiszi önmagát Istennél, maibb-nak, fontosabbnak, hasznosabbnak, ahogy tudja az ember akadályozza Isten ügyét. Nem megyek el a templomba, nem hiszem el, ám ezek ellenére Isten öröme nem marad el! Örül, ha mellettünk lehet, örül, ha Jézus által hálát zengünk, tele van a szívünk bizalommal, reménnyel és hittel. Ez a mai világban valóban csoda. De azért, mert Isten megadta a bizonyosságot, hogy benne örömünk van!