Fehérvasárnap a megkereszteltek letették fehér ruhájukat, és először részesültek az oltáriszentségből.
Testvéreim! A kereszt és az üres sír emlékeztet – és kell, hogy emlékeztessen – minket arra a megváltoztathatatlan és életet jelentő tényre, hogy meg vagyunk keresztelve. Isten elénk jövő szeretete, megelőlegezett bizalma indított
a mulandóság útja helyett az élet útjára minket. Olyan pont ez, amelyhez mindig visszatérhetünk. Örömben és bánatban, életünk hullámhegyein és hullámvölgyeiben biztosak lehetünk abban, hogy Isten szeretetének ígérete igaz, nem változott.
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy – így szól az Úr.
Ézs 43,1 Ez a prófétai szó hangzott keresztelésünkkor, ennek valóságát és biztonságát élhettük át – tudva vagy tudatlanul – életünk minden napján. Ebben a bizonyosságban erősödhetünk meg ma is. Emlékezzünk meg keresztségünkről, adjunk hálát érte, s gondoljuk végig, mit jelent a keresztség áldása. Istenhez tartozunk.
Az övéi vagyunk.
Köszönjük neked a keresztség ajándékát. A keresztvíz által eltemettettünk Krisztus halálába, hogy minket is feltámasszon mindenható szereteted. Köszönjük, hogy a keresztség ajándékában arra hívtál el, hogy már itt e világban
az új élet útját járjuk.
Tarts meg minket Krisztus kegyelmében, őrizz meg minket a te szeretetedben, és éltess minket a Szentlélek közösségében, hogy minden napon hálát adjunk,
a te dicsőségedre éljünk, és országodat várjuk. Ámen