thatóak. Ha ma valami nem sikerült, majd holnap, vagy holnapután még lesz rá időnk, hogy megtegyük.
részletek..." A közös, az evangélium, ami ma elhangzott, a közös, az a vágy, az a tény, hogy tanúságtevőkre, Jézust hirdetőkre van szükség. Olyanokra, akik Jézus szavát terjesztik. Olyanokra akik, vezetik a népet, akik elmondják Isten szavát. Mai textusunk ezt szólaltatja meg számunkra, de egyébként már az evangéliumban tegnap hallottuk, hogy elérkezett a kedves esztendő, itt a bűnbocsánat, itt az örök élet, itt a szabadulás a Jézus Krisztusban. Hírnökök kellenek, akik mondják, kedves az élet, kedves az idő számunkra, mert nem kell magunkkal vinni a terheinket, nem kell magunkba fojtani a keserűségeinket, kedves, Jézusi, szelíd az élet, Jézus maga adta ezt, hagyta ránk örökségül, ajándékul.
Az utolsó szavai hangoznak Jézusnak akkor, amikor kiküldi a tanítványokat az apostoli feladatra. Lényeges, hogy ezzel vesz búcsút, aztán felkéri őket, hogy beszéljetek rólam! De nem tudja örömmel elmondani a felkérést,hanem szemükre veti a tanítványok hitetlenségét, keményszívűségét, amikor nem hittek a látottaknak, nem hitték el, hogy feltámadt, és most úgy ülnek az asztalnál, hogy már kiveszett belőlük a Jézus iránti rajongásuk. Hogy fogtok így beszélni, amikor magatok is ilyen gyengék vagytok? Hogy tudtok hűségesek maradni, ha ilyen bizonytalanok vagytok, ennyire megrettentek és most itt ültök az asztalnál tétlenkedtek. Megbízza őket, nincs más, ők jártak vele, ők lehetnek valóban a tanúk, de csakugyan ilyen megbízhatatlanok? Ennyire alkalmatlanok? Ők maguk sem tudják megtenni azt, amit hirdetnek, amit mondanak, tanítanak? Döbbenetes, hogy így indul az első apostolok útja, a misszió. Jézus olyanokra bízza az ügyet, az üdvösség megismertetését, a jó hír terjesztését, akik elbuktak a hitben. Az igazságot keressük, ez a hét visszatérő mondata. Hogyan tudunk hinni Jézusban? Hogyan lehetünk Jézust szeretők, követni vágyók, törekvők? Felkészítette Jézus a tanítványait arra, hogy mi fog történni vele, szenvednie, kell, de fel fog támadni, és nem jutott Jézus semmire a felkészítéssel.
Jézust nem elég egyszer meghallani, meghallgatni. Mert már a következő próbánál elbukunk. És, ha nem jön újra elénk, ha nem hallhatjuk újra, tovább bukdácsolunk. Nem, mintha a hívő ember bukdácsolóbb lenne! Nem! Az az igazság, a hívő ember az igazi mértékhez, az igazsághoz méri magát, Jézushoz, és nem magához. Mert az, aki önmagát önmagához méri , vagy éppen máshoz hasonlítja magát, az büszke ember, nála van, övé az igazság, így gondolkodik. Aki pedig Jézushoz, aki maga mondta, hogy " én vagyok az igazság", tehát, aki az igazsághoz, Jézushoz méri magát, az megújulni vágyó, Jézushoz igazodó ember.
A szóra mindenkinek szüksége van. Szavak nélkül, beszéd nélkül hasogatóan fájó a csend, a magány. A jó szó pedig még inkább szükséges. A jó szó teremt, a jó szó épít. Hirdetni kell a világban Jézust, a jót, aki nem egyszerűen csak jó, hanem aki olyat tesz bele ami életünkbe, ebbe a világba, amit más nem tud megalkotni, létrehozni. Hirdetni, terjeszteni a jó dolgot kell, a bűnbocsánatot, az új életet, a feltámadást. És nem azért, mert majd egyszer jól jön, hanem mert ezek mögött Isten jóságos kegyelmét találjuk, egy nagyon gazdag, nagyon bölcs Istent. Kibontakozik előttünk Isten mindenhatósága, mindentudása, mindennél nagyobb és legszebb hatalmassága, fensége.... .....
Hirdetni, terjeszteni, mondani kell, amit Jézus ajándékként mindenkinek ad. Hiszen óriási változásra késztet. Márpedig a változás szükségességét ma mindenki érzi. Akár Indonéziában van, akár itthon. De ne mástól várjuk, hanem mindig magunktól. Először és újra és mindig magunkon kell kezdeni a változást. Hiszen a szó nekünk hangzik, hozzánk jön benne Jézus, és nem véletlenül hirdeti az új életet, a bűnbocsánatot, az Ő szeretetét, az Ő irgalmát. Ezekkel mind nekünk kell kezdeni valamit, használni ezeket!....