Egy jó mester aranyat ér.
Mi evangélikusok éppen azt énekeljük Jézusról, ma az istentiszteleten el is hangzott, hogy:
"Mi a hívek, Ő a Mester!" Jézus a Mester. Javít, összeilleszt, megerősít, gyógyít. Igen, nem mi, hanem Ő életünk nagy MESTERE!
BÍZZUK RÁ MAGUNKAT Mi a hívek, Ő a Mester! És ez így van jól!
Istenünk,az ősz arra emlékeztet minket, hogy a változás az élet része.
Hadd leljük örömünket a ragyogó színekben, a friss reggelekben, a csendesebb napokban.
Adj hálás szívet mindazért, ami elcsendesedik, ami növekszik, ami átalakul, és újjá lehet. Ámen.
Kenyér. Minden nap fogyasztunk belőle. Az életet jelenti. Mi mást teszünk, amikor dolgozunk, mint keressük a kenyeret. Életünk azonban nemcsak kenyérre vágyódik. Arra is, hogy valaki meghallja a szívünk vágyát. Meghallja, hogy bánattal van tele a szívünk. Meghallja, hogy kiált a lelkünk. Meghallja, hogy valójában éhezünk.
Hallod Urunk? Éhezzük az igazságot. Éhezzük könyörületedet. Éhezzük együttérzésedet, válaszodat. Éhezzük azt a szeretetet, amelyet egyedül Te adsz. Éhezzük és vágyjuk azokat a szavakat, amelyek Téged magasztalnak.
Elégítsd meg lelkünket és töltsd be a Te Lelkeddel, hogy megelevenedjünk és nyelvünket tedd képessé magasztalásodra!
Az ember bűnbánat nélküli üdvösséget akar, kereszt nélküli mennyországot és változás nélküli megbocsátást. Ezért él nyugtalanságban. Békét akartok, de nem akarjátok levágni szenvedélyeiteket. Istent akarjátok, de nem akartok lemondani önmagatokról. Szátokkal imádkoztok, de szívetekkel a világ akaratát teszitek.
Nem Isten rejtőzik el az ember elől, hanem az ember menekül az igazság elől. A bűnt már nem siratják, hanem igazolják. A lelkiismeret már nem fedd, hanem kifogásokkal elaltatják. Ezért jön a lelki szárazság, a betegség, a félelem és az értelmetlenség hiánya. Az ember panaszkodik az időkre, de nem néz magába.
Tudjátok meg: nem az idők rosszak, hanem az emberek gyengék. Nem Isten büntet, hanem a bűn éget. Aki nem gyón, az önmagát csapja be; aki nem alázza meg magát, az elveszik; aki nem változik meg, még ha imádkozik is, zárt ajtókon kopogtat. Az üdvösség nem alkuképes és nem halasztható. Vagy most, vagy soha.
A hőségben gyülekezeti termünkben tartjuk istentiszteleteinket vasárnap 10 órakor. Szeretettel hívunk!
A Dunántúli Harangszó újság nyári számában olvastam az egyházi szolgálatról című írást a következőkről:
Az ember azért üdvözül, mert Krisztus a halálával megváltotta őt. Krisztus váltsághalála tőlünk időben távol eső esemény, azonban a hit megragadható közelségbe hozza.
Azért, hogy erre a hitre eljussunk, rendeltetett az evangélium szolgálata és a szentségek kiosztásának szolgálata. Mert az ige és szentségek, mint eszközök által kapjuk a Szentlelket, aki hitet támaszt- ahol és amikor Istennek tetszik- azokban akik hallják az evangéliumot.
Írja a cikk írója, hit és hit között azonban óriási különbség van. Létezik olyan hit, amely üdvösségre vezet, de van olyan is, amely nem szolgál mást, csak a lelkiismeretünk hamis nyugalmát.
A hit olyan ajándék, amely abból fakad, hogy hallgatjuk Isten igéjét és élünk az úrvacsora szentségével. A hitre jutásnak, illetve a hitben való megmaradásnak ez az egyedüli útja.
Gyakran halljuk a divatos szólamot, magam módján vagyok vallásos, templomba nem járok, istentiszteleten nem veszek részt, de ezek nélkül is tudok hinni Istenben.
Nem más ez, mint tragikus önáltatás. Az efféle hit nem a Szentlélek műve, mert a hit nem érzelem, nem az ember elhatározása, hanem a Lélek munkálkodása, vezetése. Vezetése a közösségbe, vezet a testvérek közé. Az efféle hit következésképpen nem is vezet el az üdvösségre. A hit olyan ajándék, ami legyőz bennünket, a magunk erejét, amire Isten képes a golgotai kereszt áldozatával. Nincs a magunk erejéből felgerjesztett, elindított hit, nincs hangulatokból, érzésekből megnyilvánuló hit, hit egyedül Istentől, igéjéből létezik.
Így tárul fel a lelkészi szolgálat mélysége- folytatja a teológus.
Amire a lelkész elhívást kapott, az az ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása. Baj van, ha ezt nem ismeri fel az egyház népe. Az istentiszteleti közösség valódi jelentősége ebben áll. Templomba járni nem érdem, ami maga után vonhatja az üdvösséget, de az istentiszteleteken történik meg az üdvösségre vezető hit megszületéséhez az evangélium hirdetése. Ott él az egyház népe Krisztus testével és vérével.
Az egyház Urának ajándékát, a hitet így köti az ige szolgálatához, amit pótolni, helyettesíteni nem lehet semmivel, de élni vele annál inkább, fejezi be Tubán József a Pótolhatatlan és megkerülhetetlen címet viselő írását.
