Kedves Testvéreim!

Mostanában többször figyelmembe került egy hiányosságom, amivel tartozom a gyülekezetnek. Ez pedig a törvény hirdetése. Hogy Istennek van rendje, akarata. Akár a gazdasági viszonyainkkal, akár a családi kapcsolatainkkal, akár a belső életrendünkkel kapcsolatban, akár a teremtettséggel kapcsolatban van Istennek rendje. S persze el lehet ettől térni. És lehet, hogy semmi kárát sem látjuk annak, ha eltérünk ettől. De ne csodálkozzunk, ha egyszer átcsapnak felettünk a hullámok. Vagy ha nem felettünk, akkor a gyermekeink felett. Azért olvassuk minden vasárnap a Tízparancsolatot, hogy valamiképpen erre a rendre utaljunk. Ebbe a rendbe tartozik az első parancsolat: Ne legyen más Istened! Vagy ahogy heti igénk mondja: Nem lehet két Úrnak szolgálni.

S látjuk, hogy ha valaki sok istenségtől függ, mennyi félelemmel, szorongással telik meg élete. S annak is, akitől elvették az egyetlen Istenét, akinek szülei nem állítottak rendet, nem húztak határvonalakat, akiknek magunknak kellett ezt gyermekkorban megtenni – és ma minden rendet megkérdőjeleznek, és belül tele vannak bizonytalansággal.

Ma nem szeretnék adós maradni. Ahogy Jézus magyarázza a Magvető példázatát, jó figyelnünk néhány mozzanatra. A kemény talaj – azt mondja Jézus: azok nem értik az igét. Nem intelligencia hiányáról beszél, hanem arról, hogy nem foglalkoznak az igével, nem hányják-vetik meg magukban, nem rakják össze azt, amit hallottak. Egyfajta lustaságról, nemtörődömségről van szó. Azt, amit hallottál, amit tapasztaltál, azt rakd össze! Amit átéltél, erősítsd tapasztalattá. Ahogyan egykor megtanultuk, hogy a tűzön főzött étel lábosa is meleg, mert megégette a kezünket. Ahogyan megismertük, milyen jó, ha valakit szeretettel fogadnak. Úgy rakjuk össze tapasztalatainkat, amit Jézussal éltünk át – keresztelésünktől fogva, napi irgalmát átélve, a konfirmáció vagy az esküvő áldását megkapva, az örök élet kenyerét ízlelve… rakd össze a tapasztalataidat!

A kövek közé esett mag. Igen, nekünk is vannak köveink: a félelmeink – hogy lemaradunk a kortársainktól, hogy maradinak tűnünk mások szemében, hogy Jézust követve elmarad az igazságszolgáltatás, merthogy meg kell bocsátani. Dobáld ki az útszélre köveidet! Tedd félre félelmeidet – csak az első néhány lépés nehéz, s aztán megtapasztalod, hogy valóban megtart az Úr. A félelem rossz tanácsadó. Félelemből nem lehet várat építeni. Tedd félre félelmeidet, dobáld ki magadból köveidet!

A tövisek közé esett mag. Minden gyom, amit nem tartunk ellenőrzésünk alatt. Nincs olyan növény, amely káros volna – csak olyan van, amelyet hagytunk túlburjánozni. Talán a munkánkat, talán a kényelmességünket, talán a szabadságunk féltését, talán az önérzetünket… S ezek megfojtják az igét. Nincs rossz növény – csak korlátozd magadban a szaporodásukat! Mindent szabad nekem, de ne váljak semminek rabjává.

Isten rendet adott. Egyértelmű, határozott rendet.

S annál sokkal többet is. Mert Jézus az az ige, akit belénk vetett. Belénk – sokszor keményre taposott szívű embereibe, kövecses talajunkba, amelyben túlburjánzott egy-egy gyomnövény. Jézust belénk vetette. Mint magot a talajba.

Nem osztotta meg magát Isten: hogy néha ellenünk van, néha mellettünk. Egészen odaadta magát nekünk. Amikor azt kéri: Ne legyen más Istened, akkor azt is vallja: mert nekem sincs másom, csak te, ember, akit választottam. Ezért adta, ezért vetette Jézust belénk. És Jézus belénk halt. Bűneink miatt, életünket magára véve halt meg. Meghalt bennünk, ahogyan a mag a földben, hogy új élet szülessék. Jézus meghalt bennünk, és áthatott minket, átformálta életünket, gondolkodásunkat. Ez az az ige, amit meg kellene értenünk, amit meg kell hánynunk-vetnünk magunkban, amit össze kell rakni –, hogy Jézus meghalt bennünk, hogy Ő növekedjék belőlünk – ahogyan a búza kikel a magból, és százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termést hoz.

Sokkal többet adott Isten, mint a rend, a törvény. Jézust adta nekünk. Élő és éltető igéjét. Belénk vetette – és íme, új jött létre. Isten országa jelent meg. Itt van Isten országa – ma még a szívünkben, köveink és gyomjaink között, bizonyára százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termésünkben is: örömeinkben, irgalmasságunkban, hűségünkben, kitartásunkban. Itt van Isten országa. Mert Krisztust vetette belénk Isten a Szentlélek által. Ámen. (Bencze András evangélikus lelkész igehirdetése)